Az Oscar-jelölések kihirdetésekor a legnagyobb meglepetést egyértelműen Andrea Riseborough aratta a női főszereplők között: rendhagyó gerillakampánya csak az utolsó pillanatokban durrant be, így a szakértők legfeljebb a top 10-be tippelték – írtuk az idei Oscar-jelölteket kiveséző cikkünkben.
Persze minden évben akadnak fájó hiányzók, de a legnagyobb felhördülést idén mégis Riseborough jelölése okozta, aki olyanok helyett kapott Oscar-jelölést mint Viola Davis (The Woman King – A harcos) vagy Danielle Deadwyler (Till – Igazságot a fiamnak) – mindketten fekete színésznők, akik az afroamerikai történelemmel kapcsolatos filmekben alakítottak nagyot.
A To Leslie körüli balhéhoz egyértelműen köze van az #OscarSoWhite-mozgalomnak, mely a színesbőrűek ignorálását kéri számon az Oscart odaítélő Amerikai Filmakadémián. Az Akadémia most hivatalosan is vizsgálatot indított, hogy tisztázzák, etikus és fair volt-e a verseny, mert ők sem akarják, hogy megismétlődjön az, ami 2015-ben és 2016-ban, amikor egyetlen színesbőrű színészt sem jelöltek. A közleményben pedig egyértelműen utalnak a To Leslie kampányára, amikor arról írnak, hogy megvizsgálják, hogy
"szükséges-e az irányelvek módosítása a közösségi média és a digitális kommunikáció új korszakában".
Az Indiewire szerint egyelőre úgy néz ki, az irányelveket Frances Fisher színésznő sértette meg, amikor egy Instagram-posztban arra buzdította a szavazókat, hogy szavazzanak Riseborough-ra, mivel Davis és Deadwyler, valamint Michelle Yeoh és Cate Blanchett jelölése már szinte biztos. Végül utóbbi kettőt valóban jelölték, előbbiek helyett viszont Ana de Armas (Szöszi), Michelle Williams (A Fabelman család) – és Andrea Riseborough került be.
Rendhagyó út az Oscar-jelölésig
Riseborough korábban mellékszereplőként olyan filmekben tűnt fel, mint a tavalyi Amszterdam, a Matilda – A musical, de játszott az Oscar-díjas Birdman avagy (A mellőzés meglepő erejében), az Oscar-jelölt Hajrá, boldogságban és a Vénuszban is, feltűnt a Fekete tükörben, legismertebb szerepe talán Nicholas Cage őrült bosszúfilmjében, a Mandy: A bosszú kultuszában és a 2017-es Sztálin halálában volt. A To Leslie-ről is gyakorlatilag alig hallott valaki egészen addig, amíg jelölést nem szerzett.
A filmet 2022. március 12-én mutatták be az SWSW fesztiválon, és bár nem aratott zajos sikert, a fogadtatása inkább pozitív volt, többen kiemelték Riseborough alakítását is. A mozikba (limitált számúba) októberben került, miközben online is nézhetővé vált, világszerte mindössze 27 ezer dollárt (kevesebb mint tízmillió forintot) hozott. Bemutatása óta számos pozitív kritika jelent meg róla, az ezeket összesítő Rottentomatoes oldalon jelenleg is a kiemelkedőnek számító 97 százalékon áll, de ennek ellenére a film szinte alig kapott említést.
Novemberben aztán maga az Oscar-díjas Charlize Theron szervezett vetítést a To Leslie-nek, akit – mint utólag kiderült – a rendező Michael Morris kérte fel erre. Ezután be is futott az első jelentősebb elismerés: Riseborough jelölést szerzett a gendersemleges Legjobb főszereplő kategóriában a függetlenfilmes Independent Spirit Awardon, majd a National Board of Review beválasztotta a filmet az év tíz legjobb függetlenfilmje közé, de sem a Golden Globe-on, sem a Critics’ Choice Awardon, sem a BAFTA-n nem kapott jelölést. A valódi kampány viszont csak ezután indult.
Januárban Gwyneth Paltrow szervezett egy vetítést a filmnek, egy Instagram-posztjában pedig mesterműnek nevezte a filmet. Külön kiemelte, hogy Riseborough-nak „minden díjat meg kell nyernie, ami csak létezik és azt is, amit még fel sem találtak”. Ezután Edward Norton is méltatta Riseborough alakítását a Twitteren, a továbbiakban pedig egyre többen csatlakoztak hozzá a közösségi médiában, egészen impozáns nevek (köztük Susan Sarandon, Helen Hunt, Zooey Deschanel, Debra Winger, Howard Stern, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Demi Moore, Jamie Lee Curtis, Jane Fonda, Laura Dern, Greg Kinnear, Kate Winslet, Kim Basinger és Amy Adams) is kiálltak mellette.
Mindez egyre többeknek vált gyanússá, egy Reddit-felhasználó ugyanis összegyűjtötte, hogy szinte minden sztár ugyanazzal a szöveggel promózza a filmet:
„egy kis mozi, hatalmas szívvel”.
Ami a csoda mögött van
Amint arra több szakértő is rámutatott, a Riseborough melletti kampány éppen akkor indult be gőzerővel, amikor megkezdődött a szavazás az Akadémia tagjai között. Ez persze nem különleges, a legtöbb Oscar-várományos már hónapokkal korábban megkezdi a kampányát, hogy a szavazók figyelmébe ajánlja a filmeket és alakításokat. Egy Oscar-kampány ráadásul meglehetősen drága dolog: a Bradley Cooper-féle Csillag születik vagy a Gravitáció kampányára közel 20 milliót, Az Argo-akcióéra 25-öt tapsolt el a stúdió, de a Netflix is minimum 25 millió dollárt költött azért, hogy Oscar-díjas filmet faragjon a Romából, de még a kisebb stúdióknak is 5-10 millióba szokott kerülni mindez.
Durva kampányok
Nem Riseborough Oscar-kampánya az első, ami botrányt okozott. Melissa Leo 2011-ben saját zsebből finanszírozta kampánya egy részét, teleszórva Los Angelest saját arcképének plakátjaival: ezeken sminkben és bundában volt látható, szöges ellentétben azzal a szegény munkáskarakterrel, amit A harcosban alakított. Akciója sokakban ellenszenvet keltett, de végül nemcsak jelölték a szerepért, de el is nyerte a díjat.
Shohreh Aghdashloo (Ház a ködben) alakítását azzal promotálták, hogy a hirdetésekben kiemelték néhány Oscar-szakértő jóslatát, miszerint ugyan Renée Zellweger (Hideghegy) fog nyerni, de Aghdashloo-nak kellene. Bruce Davis, az Akadémia egyik akkori fejese támadó reklámoknak bélyegezte ezeket, a film mögött álló stúdió pedig végül bocsánatot kért értük – és végül valóban Zellweger nyerte az Oscart.
2010-ben A bombák földjén producere, Nicolas Chartier bukott le azzal, hogy e-mailben kérlelte az Akadémia tagjait, ne szavazzanak az Avatarra. Végül A bombák földjén győzött, de Chartiert kitiltották a gáláról – Oscarját pár héttel később vehette csak át az Akadémia elnökétől.
Bruce Broughton zeneszerző szintén e-mailekben könyörgött a zenei branch tagjainak, szavazzanak az Alone Yet Not Alone zenéjére – a filmzene jelölést is szerzett, ám amikor kitudódott a dolog, törölték a jelöltlistáról.
„Ha valamije nem volt a filmnek, az a pénz” – fogalmazott egy bennfentes a To Leslie-ről. Így aztán több magyarázat is létezik arra, hogyan sikerült a To Leslie-nek a másokéhoz hasonló hagyományos kampány nélkül is jelölést szereznie. Az egyik szerint
valójában nincs szó csodáról, csupán remek marketingről.
Riseborough-t az egyik legbefolyásosabb ügynökség, a CAA képviseli, amely simán elérhette, hogy sztárok tucatjai kezdjék el promózni a filmet. A rendező, Michael Morris szintén nem számít ismeretlennek a szakmában: habár ez volt az első játékfilmje, korábban olyan sorozatokat rendezett mint a Better Call Saul, a 13 okom volt, a Szégyentelenek vagy A vérvonal árnyai – vagyis valószínűleg elég kapcsolattal rendelkezett egy ilyen kampányhoz. Emellett bármilyen kis filmről van szó, azért szerződtettek két PR- és egy rendezvényszervező céget is – a kérdés, hogy mindezekért a stúdió, maga Riseborough, esetleg egy harmadik fél fizetett-e, azaz ki finanszírozta a kampányt?
Nagyon is valószínű, hogy a To Leslie alkotói a moneyball-taktikát alkalmazva érték el a sikert: ahelyett, hogy dollármilliókat költöttek volna méregdrága kampányra, egyszerűen a legjobb embereket, azaz a szavazókat találták be a marketingjükkel a legjobb időben, amikor azok épp leadják szavazataikat. (A moneyballing kifejezés a sportból származik, lényege, hogy a taktikát pusztán a statisztikára és a számokra alapozva kell felépíteni. A kifejezés az Oakland Athletics baseballcsapatának edzője, Billy Beane nyomán vált ismertté, róla szól Brad Pitt 2011-es Pénzcsináló című filmje.)
Az Akadémia tagjai csoportokba, ún. branchokba tömörülnek, a jelöltekről pedig az egyes branchok döntenek: az operatőrök választják meg a Legjobb fényképezés jelöltjeit, a vágók a Legjobb vágásét, a színészek pedig a színészi kategóriákról döntenek (kivéve a Legjobb filmet, amelyről mindenki szavaz). A színészek branch-e 1302 tagból áll, ha ezek közül 218-an Riseborough-t teszik az első helyre szavazáskor, akkor jelölést szerezhet. Ráadásul nem valószínű, hogy minden egyes tag élt is a szavazati jogával – és minél kevesebben távol maradtak, annál kevesebb első helyes voks kellett a nominációhoz.
Most mindenesetre kérdés, mi lesz Riseborough sorsa: Rosanna Arquette színésznő szerint a balhé leginkább a független filmek hírnevének árt, míg más attól fél, hogy a siker hatására a nagy stúdiók egyszerűen ellopják majd a stratégiát és a jövőben így igyekeznek majd Oscar-jelölésekhez jutni. Kivéve, ha az Akadémia úgy dönt, megreformálja a kampányt és még szigorúbb szabályokat hoz.
És hogy milyen maga a film?
A botrány miatt erről esik a legkevesebb szó, és ez részben érthető is: a To Leslie ugyanis nagyon hasonló a többi kisköltségvetésű független drámához. Főhőse egy Leslie nevű nő, aki annak idején hatalmas pénzt nyert a lottón, azonban az egészet elverte és elitta, közben pedig a családjától kezdve a barátaiig mindenkit elidegenített magától. A film arról szól, miként próbál a romokból új életet kezdeni. Mindezt kézikamerás felvételeken és szemcsés közeliken követhetjük nyomon, amint a főszereplőnkkel együtt végigjárjuk az Isten háta mögötti lepukkant bárokat, elhagyatott házakat és koszos moteleket.
Riseborough a játékidő nagy részében részegen kiabál, alkoholmámorban úszik vagy épp másnaposan szenved – játéka valóban meggyőző, kell azonban mellé az ellenpontként szolgáló Sweeney, a moteltulajdonos, aki munkát és ezzel esélyt ad neki. Őt Marc Maron alakítja, akit a legtöbben talán a GLOW című remek sorozatból ismerhetnek, amelyben ugyanezt a figurát játssza. Összességében a To Leslie ugyanazt a nyomorpornóba oltott szenvedéstörténetet hozza, amit számos más film is, igaz, egy meggyőző Riseborough-val a főszerepben – de akinek alakítása a botrány nélkül valószínűleg kevesek figyelmét keltette volna fel.
