A gyáva – Magyarország nem ünnepel

  • narancs.hu
  • 2014. október 23.

Narancsblog

Magyarországnak ma ünnepelnie kellene a forradalmát, a negyedszázados köztársaságát, szabadságát, jólétét, önnön nagyszerűségét, kedves vendégeit.

„A nemzet ünnepén egy nagy költségvetésű magánszám tanúi lehettünk: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke igyekezett félelmeit szavakba önteni kivezényelt törzsközönségének” – írtuk épp egy éve, amikor a békemenetnek szónokolt katonák sorfala előtt, azzal fenyegetvén a tisztelt összegyűlteket, hogy ha nem szavaznak rá, akkor bizony cudar világ jő.

Nos, hol volt ma Orbán Viktor? Hol volt a békemenet? Talán csak a cudar világ tette tiszteletét a nemzet ünnepén.

false

 

Fotó: MTI

 

1989. október 23. Magyarország kikiáltotta a köztársaságot, hogy éppenséggel ezt Szűrös Mátyás sok egyéb másra is különösebb fenntartások nélkül használatos szájával tette, az éppenséggel nem egy nagy dicsőség, de oly jelentéktelen mellékkörülmény, hogy még szépséghibának is nagyzolás lenne nevezni. 1989-ben pont ezen a napon levetni a népköztársaságot: egyszerűen mindent jelentett, de leginkább a múlt beismerését és egy sikeres jövő ígéretét. Ennek most ünnepeljük a 25. évfordulóját. Nos, ezt valahogy úgy kellene csinálni, hogy zászlókban, virágokban fürdene az ország, tiszteletre méltó külföldi vendégek gépeinek kellene körözniük a reptér körül, hogy a nagy tömegben végre rájuk kerüljön a leszállás sora.

Nem kell mondani, a vak is látja, hogy nem ez történik. Az állam kussol, a miniszterelnök Moszkvába Brüsszelbe menekült, a sameszai mondanak helyette félreeső helyeken szemforgató, hamis beszédeket.

Mindez végső soron azért van így, mert az elmúlt huszonöt év nem hozott sem világraszóló sikereket, s úgymond „az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméi” sem valósultak meg a maguk teljességében. Ami ezekből hibázik, az viszont sokkal több mint szépséghiba.

Ugyanakkor mindennek nagyon is konkrét és nagyon is napi, aktuális okai is vannak. Csupa olyasmi, ami mind messze túlmutat azon, hogy Orbán nem ünnepli a köztársaságot, mert ő legszívesebben a királyságot vagy a felcsúti rendezésű labdarúgó-világbajnokságot ünnepelné… E karikaturisztikus meghatározások igazát fenntartva, ám a teljesség igénye nélkül az alábbiak miatt nem ünnepli a magyar állam a köztársaságot, alkalmasint a forradalmat sem (előbbit levegőnek nézve, utóbbit kamuzva).

Paks és Putyin fehérre nyalt segge miatt.

Orbán és néhány oligarchájának háborúvá fajult elszámolási vitája miatt.

A Magyarországon működő valódi civil szervezetek koncepciós állami üldözése miatt.

De legfőképpen azért, mert Orbán Viktor kormányának néhány vezető tisztségviselőjéről azt állítja az Amerikai Egyesült Államok vezetése, hogy közönséges bűnözők. S erre az állításra Orbán Viktor nem tud válaszolni, nem mer válaszolni. Orbán Viktor ezért inkább ismét kussol, hallgat egy hete. Még ki sem kéri magának, mit is kérne. Inkább eblábol világtalan világig. Brüsszelben tanácskozik a klímáról vagy a felmelegedésről, vagy úgymond „gazdasági kérdésekről”.

Most az internet abszolút hungarikumszámba menő megadóztatását hagyjuk is, lévén csupán elterelési, kármentési hadművelet a részükről, ami persze nem jelenti azt, hogy ne gondolnák hót komolyan. Csak ők így terelnek: ügyetlenül és gonoszul.

Magyarországnak ma ünnepelnie kellene, forradalmat, köztársaságot, szabadságot, jólétet, önnön nagyszerűségét. Ehelyett este lesz valami zártkörű muri az Operában, amit a rajongóknak lead az Orbán-tévé, ott majd a vezér egyik paprikajancsija, Áder mester behal ötvenhat megvalósult örökségétől vagy valami anyjakínjától, oszt’ jónapot. A főnök meg a brüsszeli csúcs kávészünetében ácsorog egy sarokban magányosan, míg a többi vezető kedélyesen lapogatja egymás vállát, s csak néha-néha vetnek rá egy-egy megvető pillantást. De még ez is jobb, mint itthon szembenézni a valósággal, mert ünnepelni tényleg nem nagyon van mit.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.