A hazatérés ünnepe

  • narancsblog
  • 2013. december 23.

Narancsblog

A karácsony mást, többet jelent, mint korábban. De úgy is mondhatnánk, hogy keletkezett egy új magyar ünnep.

Minden tizedik magyar háztartásból hiányzik valaki. Valaki, aki külföldön dolgozik. És persze sok háztartás úgy, ahogy van, hiányzik. Nem tudjuk pontosan, hány magyar él külföldön, de becslések szerint 18 és 49 éves kor között minden tizenkettedik. És a fiatalok között ez az arány valószínűleg sokkal magasabb.

Eddig is sokan mentek el, de a számuk mostanra elérte azt a kritikus tömeget, amitől a kivándorlás az életünk állandó része lett. Erről tragikus veszteségként szoktak beszélni, pedig nem az a baj, hogy sokan szeretnének máshol élni, hanem hogy egyre kevesebben szeretnek itt élni.

Minden második fiatal el akar menni. Ennél jóval kevesebben fognak. De a menjek vagy maradjak már nem marginális, esetleges probléma többé, hanem olyan kérdés, amivel egy egész generáció szembesül, és mindenkinek meg kell találnia rá a maga válaszát. Ennek a jelentőségét nem szabad alábecsülni, ahogy a hasznát sem: ma egy fiatal természetesen és szükségszerűen átgondolja, hol tud a legjobban élni, és amikor ezen gondolkodik, akkor voltaképpen, bizony, az élet értelmén gondolkozik, élesben, komolyan. Ez jó.

Mennek az utcán, és ott sétál mellettük a másik önmaguk, ott kavarognak a fejükben egy másik élet képei, egy máshol folyó életé. És kavarog még ott rengeteg kérdés. A munka a fontosabb vagy a fizetés? Az anyanyelv vagy az egy főre jutó mosolyok száma? A biztonság vagy a kaland? Mi a félelmetesebb, az ismerős vagy az ismeretlen? A bezártság vagy a magány? Elég bátor vagy a menéshez? És a maradáshoz? Milyen messzire kell menned, hogy önmagaddal találkozz?

Ezeket a kérdéseket karácsonykor lesz a legnehezebb elkerülni. Most ugyanis néhány napra a világ minden szegletéről visszatérnek azok, akik elmentek. Szokjunk hozzá: a karácsony erről fog szólni – erről is. Hogy egy kocsmában összeül három magyar barát, a londoni, a berlini, a pesti, és arról beszélgetnek, milyen itthon és milyen máshol. Hogy menjenek vagy maradjanak, itt és ott. Hogy melyiket bánnák meg kevésbé.

A hazatérők nemsokára hazatérnek, haza messze. Most lehet nekik örülni.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.