Ami Schmidt Máriának Milo Yiannopoulos, a magyar filmiparnak Kevin Spacey, az Jordan B. Peterson Novák Katalin köztársasági elnöknek. Ezzel közel sem azt akarnánk állítani, hogy a közismert kanadai pszichológus és életvezetési guru szexuális ragadozó volna, vagy épp a pedofília apologétája, csak hát ő is azzal a lelkesedéssel érkezett nemrégiben Budapestre, ahogy a máshol már alig-alig fogadott sztárok szoktak Kelet-Európában kalandozni zenitjük túlfelén.
Vagy hogy egy másik példát mondjunk, Jordan P. Peterson az a Sándor-palota népének, mint a Scooter a bivalybasznádi falunapnak.
Hogy van-e ezzel bármiféle baj, ízlés kérdése, mindenesetre a köztársasági elnöki hivatal falunaposítása érdekes kísérletnek tűnik.
És nem is csupán kísérlet ez már, hiszen sikerrel meg is valósult. Az aszketikus mester – akiről korábban az járta, csak marhán, són és vízen él – bővebben nem ismertetett témában előadást is tartott a várbeli elnöki kuckó válogatott közönségének. Hogy miket mondhatott, rejtély, de ha két évvel korábbi haknijából indulunk ki, valószínűleg a világegyetem, és a benne porszemként sodródó ember működéséről osztott meg egynehány magvas gondolatot VIP rajongóival. Beszéde bizonnyal emelkedett volt, hiszen egyfelől mindig az, másfelől meg Novák Katalint is megihlette, aki szintén emelkedetten közölte a fogadás után:
„a Sándor-palota több, mint egy hivatal, egy szimbolikus hely, ami teret ad a gondolkodásnak, az egymást értő és megértő közösség építésének is”. Öröm ezt hallani.
Mindazonáltal, hogy a fehér, hetero, konzervatív, nyugatcentrikus és férfiközpontú nézőpont önsegítő apostola még kitüntetést is kapott, külön is megsüvegelendő. Az alkalomszerűség kissé kérdéses, de hát nem kell mindenhez külön alkalom. Az indoklás pedig elég alaposra sikerült: „a klinikai pszichológia területén végzett kiemelkedő tudományos munkája, valamint az alkotói szabadság megvédése és az ifjúság nevelése iránt kivételesen elhivatott és nagy hatású tevékenysége elismeréseként”.
Mint ismeretes, Peterson úr jelentős részt önhibájából kifolyólag az úgynevezett alt-right vagy új jobboldal, vagy micsoda egyik fő teoretikusa lett. Nem lehetetlen, hogy ő ezt nem is igazán akarta, csak szeretett volna egy népszerű életvezetési tanácsadót írni (ez sikerült is: 12 szabály az élethez a címe), és közben a nyilatkozataival belecsúszott ebbe a szerepbe. Aztán ha már ott volt, maradt is benne (vö. Újabb 12 szabály az élethez). Nyilatkozott ezt meg azt, vitázott itt és ott, majd egyre fáradtabb lett és egyre cinikusabb is – nota bene: önmagát liberálisnak látja, mindenki más őt konzervatívnak. Közbevetőleg: érdekes, hogy a neokonzervatív intellektuális imázs ma az életfáradtsággal és a cinizmussal jár karöltve. Európában Houellebecq ennek a mestere, a tengeren túl alighanem Peterson az egyik legfáradtabb gondolkodó jelenleg. De hát a fáradtság nem bűn, bár 2022-ben mintha kissé meghaladott szellemi alapállás lenne, amolyan ezredfordulós luxus, aminek – látjuk nap mint nap – egyre kevésbé van tartalmi üzenete a poszt-covidos (ha poszt egyáltalán?) és neo-hidegháborús (mondjuk, nem is olyan hideg) kontextusban.
Na, de azért kezünket a szívünkre helyezve aligha vélhetjük komolyan, hogy a köztársasági elnök hivatalát a klinikai pszichológia oly nagyon izgatná, és talán az ifjúság nevelése sem egy olyan bombasztikus terület, amire rögtön dobálni kéne a kitüntetéseket, akkor tehát mi oly vonzó mégis kormányzati szemszögből ebben a fáradt kanadai emberben? Alighanem két dolog: egyfelől, hogy olyik megszólalása a Fidesz-propaganda szerint a romlott Nyugatot még tovább romlasztó PC-kultúra ellenében hangzott el (minden bizonnyal erre vonatkozott „az alkotói szabadság megvédése” a hivatalos indoklásban). Márpedig a PC-ellenes futamokat nagyon meg kell becsülni, vélheti kormányunk, s már becsüli is. A másik ok némiképp prózaibb: Peterson hajlandó eljönni a plecsniért, e tekintetben pedig alighanem párját ritkítja.
Szebb napjaiban munkássága céljaként a diktatúrákkal való szembeszegülést jelölte meg a kiérdemesült kanadai tudós, bizonyára ennek jegyében veszi át legújabb érdemrendjét is, a demokratikus utcai harc legjelesebb képviselőjének beosztottjától, azaz a magyar köztársaság (ha még volna) elnökétől.
A főnök ugye ma is olyannyira harcol a diktatúra ellen, hogy Európa-szerte egyedül áll a páston, szemközt Ukrajnával, többek között.
Az egésznek nincs nagy jelentősége, de talán annyit mégis megér, hogy utánagondoljunk, miért is jött anno (egy hajszálnyival teljes imidzsvesztése előtt) Budapestre Yiannopoulos, miért is lett ugyancsak hajszál híján a mongol-magyar szupermozi, úgyis mint 1242 - A nyugat kapujában főszereplője a máshonnan rég kiakolbólított Spacey (ugyanebben a műben fellép majd Christopher Lambert is, de ő már végképp a kit érdekel kategória), vagy miért járja a falunapokat nagy sikerrel a Scooter. Hát ugyanezért volt itt Jordan P. Peterson is. Hihetnénk, hogy a Sándor-palota más kategória, de ne higgyük.
