Valamikor 2015 tájékán elkezdődött Magyarországon, amit a nagyszerű Timothy Snyder csak az „örökkévalóság politikájának” nevez. Snyder a 2010-es évek Oroszországára használta ezt a kifejezést, aminek kerei közt már nincs fejlődés, senki nem felelős semmiért. Az örökkévalóságban keverednek az idősíkok: az ideális jövőnek a saját dicső, a valóságban soha nem létezett múltunkat képzeljük el, ehhez kell visszakanyarodni, és akkor elérhetjük a tökéletes állapotot, amihez már tényleg mindig csak egy nagyon kicsit kell kibírni. A tökéletes állapot nincs igazán részletezve, ezért beleláthatjuk a Trianon előtti Magyarországot, összemoshatjuk Horthy Miklóst Mátyás királlyal, tiszta nemzetállamot képzelhetünk a saját tengerparttal rendelkező Magyarország számára. A politikus feladata nem az ország dolgainak javítása, hanem az, hogy maga állítson elő vészhelyzeteket, amiket aztán büszkén, vérrel és verejtékkel győz le, ezáltal is hatalomban tartva saját magát. Ez utóbbit nem nagyon kell magyarázni: épp most szavazta meg az Országgyűlés a már hosszú-hosszú ideje tartó sokadik vészhelyzetet, nyáron pedig az egész EP-választási kampányt arra építették fel, hogy jön a gyilkos háború, ami ellen csak akkor lehet fellépni, ha a Fidesz minél több képviselőt küld az Európai Parlamentbe.
Orbán Viktor évek óta nem ígért érdemi és kézzelfogható javulást a magyarok életminőségében: a nemzeti nagyságot, a büszke magyarságot és az új világrenden való nyerészkedést ígérte, vagy még annyit sem, hiszen évekig tényleg csak annyi volt a szöveg, hogy ha marad a Fidesz, akkor nem lesz rosszabb.
Mert nem jön Gyurcsány, nem jönnek a migránsok, nem műtik át az óvodásokat, tehát ha nagyon sokan összefogunk, minden ugyanolyan maradhat, mint most. Ez a gazdasági válság által frissen meggyötört magyaroknak jól láthatóan elég is volt: igaz, hogy a legtöbbek kitörési lehetősége épp úgy egy dublini mosogatói állás volt a NER alatt is, mint előtte, igaz, hogy a középiskolából frissen kikerültek ugyanúgy csak akkor mehettek az ország legjobb egyetemeire, ha elég gazdagok a szüleik a fővárosi élet teljes kifizetéséhez, mint Orbán előtt; a stabil középszer így is jobb ígéret annál, mint hogy migránshordák erőszakolják meg tömegesen az átműtött gyerekeinket.
Bizonyára nem is kellett volna ennél több, de közben kiderült, hogy van egy kis baj: a magyar gazdasági csoda jól láthatóan bedőlt, és a stagnálás ígérete innentől fogva már nem a középszert ígérné, hanem azt, hogy minden szar marad. Tömegek élnek látványosan rosszabbul, mint öt évvel ezelőtt. Ez az államcsődhöz hasonlóan szintén nem úgy néz ki, ahogy azt a Mad Maxben elképzeljük: a legtöbben szerencsére nem az utcára kerültünk, nem a földről szedjük fel a magvakat ebédre, egyszerűen megtanultuk megszokni, hogy az olcsóbb terméket vegyük le a polcról a boltban, egyből az akciós soron kezdjük a bevásárlást, esetleg többször vigyünk be ebédet magunknak az irodába, mert azért a 2500 forintért, amennyibe az ebédmenünk kerülne a menzán, pár éve még akár egy korrekt étteremben is kaptunk egy fogást. Nagy szerencse, hogy volt honnan szegényedni, ezért az élet a legtöbb magyarnak nem elviselhetetlen lett, csak egyszerűen szegényebb, amit főleg akkor érzünk, amikor rekreációs célokból mondjuk euróövezetbe utaznánk, esetleg rendes magyar emberként azzal szembesülünk Erdély csodás hegyei közt, hogy már itt sem érezhetjük magunkat gazdagnak. Nem omlik össze semmi, de azért a bizonytalanság érzése megvan.
Úgy tűnik, ezt a bizonytalanságot érzi Orbán Viktor miniszterelnök is, amikor a szokásos reggeli rádiós szeánszában fejtette ki heti gondolatait: először is újra megtalálta a gyenge eredmények mögötti hibás – ez az a háború, ami valahogy már hosszú ideje célzottan csak a magyar gazdaságot lehetetleníti el –, a kiteljesedés és magyaros nirvána útjában lévő egyetlen dolgot. Mindig egyetlen dolog van persze a kiteljesedés és magyaros nirvána útjában, de most épp a háború az. A mértékadónak mondható Medián adatai szerint viszont ez most úgy tűnik, kevés, úgyhogy Orbán olyat tett, mint már évek óta nem: azt ígérte, jobb lesz. Ha persze azt hinné valaki, hogy itt valami konkrétumról van szó, akkor az téved: Magyarország 14 éve regnáló miniszterelnöke még Facebookon is ezt a gondolatot tartotta fontosnak megosztani:
„2025-ben olyan dolgok történnek majd Magyarországon, amik eddig még sose. Fantasztikus lesz!”
Bár a rádióban nem pontosan így hangzott el, kicsit tömörítették az egyszerűség kedvéért. Mondhatnánk, hogy biztosan kiragadott idézet, de nem: a már korábban is megígért megduplázandó családi adókedvezményen túl megint csak arról van szó, hogy „szeretnék” emelni a béreket, és „a lakhatással is céljaik vannak”. Kész, ennyi, ezen kívül szó volt még a béke vitorlásáról, békeköltségvetésről, komoly dolgokról, és nyílt lázadásnak felfogható magyar költségvetésről, de összességében tényleg a fenti idézet foglalja össze a legjobban a Nagy Orbáni Víziót. Tehát az, hogy most valami nagyon fasza dolog fog történni, egész egyszerűen őrület lesz, vége a nyögvenyelésnek!
A jövőre vonatkozó jóslatokkal mindig is nagyvonalúan bánt magyar kormány tehát megérkezett oda, hogy felmérte az emberek problémái, és azt mondta: nyugi, megoldjuk, hiszen nyert Trump! Azt egyelőre talán még maga Orbán Viktor sem tudja, hogy minden előrejelzés ellenére miért is fogja megoldani pár amerikai védővám és hasonlók a magyar életszínvonal lassú zuhanását, de nem is az itt a lényeg, hogy ő maga tudja-e, hanem az, hogy el tudja-e hitetni megfelelő emberrel a fideszes boszorkánykonyhában készülő mesterterv létezését. Mivel az ígéret semmilyen megfogható szempontot nem tartalmaz, ezért bizonyára a mestertervet is ehhez lehet majd igazítani: olyan számot biztosan lehet találni, ami jól hangzik, az átlagfizetéssel is évek óta úgy tudunk vagánykodni, hogy azt valójában Mészáros Lőrinc köreinek fizetése húzza fel. Ez meg annál is jobb, hiszen 2025-ben biztosan olyan dolgok történnek majd Magyarországon, amik eddig még sose, és a fantasztikus szót is könnyedén ráhúzhatjuk arra mondjuk, ha a Market Zrt. felépít Budapest legszélén pár lakást. A mesterterv itt úgyis az, hogy az higgyük, van mesterterv. Utána végre visszatérhetünk az eddig kijelölt irányvonalra: a nagy büdös semmibe, az örökkévalóság közepébe.
