Ha ilyen lesz a vita a köztévében, abban nincs köszönet

Narancsblog

A „régi ellenzék” pártjai feltételek nélkül beülnek vitázni a kézivezérléssel működő M1-be, de Magyar Péter joggal követelt garanciákat, ha csak neki van fegyverténye a propagandával szemben.

Sokáig senki nem fogadott volna nagy tételben arra, hogy valóban megtartják az EP-listavezetők vitáját az idén 142 milliárd adóforintból működő közmédiában, de szomorú sorsú kis hazánkban már az is előrelépésnek számított, hogy a „hírhamisító Papp Dániel” által vezetett intézmény valamiféle nyitottságot jelez a dologban.

Végül hosszas időhúzás után tegnap délután derült ki, hogy a vitát valóban megtartják a Várkert Bazárban.

Mégpedig a következő feltételek mellett: a vitát nézők nélkül rendezik meg, a tervezett időtartama mintegy 100 perc, 11 vitázó fél vesz részt rajta. A két vitavezető Németh Balázs és Volf-Nagy Tünde lesznek. Előbbit nem kell bemutatni, eredetileg sportriporter, aki aztán havi kétmillióért olvasott híreket az M1 Híradóban, olykor saját reflexiókkal fűszerezve a híreket (ezért a Médiatanács el is marasztalta, de ez nem jelentett problémát, amikor kitüntették a közmédia házidíjával), nem mellesleg hírolvasóként sem hisz abban, hogy léteznének tények. A másik, Volf-Nagy hivatalosan is erősen kötődik a Fideszhez, Novák Katalin bukott köztársasági elnök kommunikációs igazgatója volt, korábban 2009-től az M1 és M2 csatornák műsorigazgató-helyettese volt, majd tartalomfejlesztési szakértő lett belőle, 2015 és 2020 között az M1-nek tudósított Berlinből.

A közmédiát természetesen nem a BBC-sztenderdek és a köztájékoztatás szent feladata vezette arra, hogy megtartsa az EP-listavezetők vitáját, hanem Magyar Péter „fenyegetése”, aki május 9-én ultimátumot adott az MTVA-nak: amennyiben tíz napon belül nem jelentkezik, tüntetést szervez a Kunigunda útján a közmédia épületei előtt.

A Tisza Párt listavezetője nem a levegőbe beszélt: a fővárosi és vidéki szereplései iránt az elmúlt hetekben mutatott érdeklődés alapján lazán összegyűjthetne több tízezer embert Óbuda távoli részére is.

Arról nem is beszélve, hogy a közmédia pártossága az ellenzéki szavazók többségét ki tudja hozni a sodrából a Kutya-szavazótól a Mi Hazánk-hívőig, s bár Kunhalmi Ágnes emlékezetes összecsapásának a lengőajtóval lassan már hat (!) éve, volt itt tüntetés 2020-ban, s még az orosz-ukrán háború kirobbanása után is – épp az orosz propaganda elleni tiltakozásul. Nem kérdés hát, hogy Magyar Péter ultimátuma nem volt üres fenyegetés.

Egy híján annyian, mint az apostolok

Nem meglepetés, hogy a közmédia vitájára 11 résztvevő kapott meghívást: korábbi közleményében is erre utalt az intézmény. Megszólalási sorrendjük megegyezik majd a szavazólapon található sorrenddel. A 11 listás szervezet balról jobbra a következő sorrendben foglal helyet a felvétel helyszínén: Megoldás Mozgalom, LMP-Zöldek, DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek, Második Reformkor Párt, Mindenki Magyarországa, Momentum, Fidesz-KDNP, Jobbik, Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt, Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk.

Szemben a Partizán gyakorlatával, amely a 3,5 százalék felett mért pártokat hívta a saját vitájára, a közmédia mindenkit egy platformra helyez: a senki által nem ismert memós Huszár Viktor (kiguglizni sem volt egyszerű, végülis ki lett az elsőhelyes Gattyán „pártjában”), a csekély támogatóval rendelkező, szebb napokat látott Jobbik vagy a zuhanásban lévő Momentum és DK listavezető ugyanúgy 8 percet beszélhet majd az este folyamán, mint Deutsch Tamás és az egyes felmérések szerint 25 százalékra mért Tisza párti Magyar Péter.

Magyar előzetes feltételei közül több nem teljesül: mondhatja, hogy a vitát a Fidesz „egyik kipróbált propagandistája”, Németh Balázs vezeti, de leginkább arra hivatkozhat, hogy – miként május 12-i posztjában fogalmazott – „az sem elfogadható, ha egyszerre akarják leültetni mind a 11 listát állító pár listavezetőjét, hiszen úgy semmilyen érdemi vita nem folytatható és nem is tükrözné a pártok támogatottságának mértékét.”

A nyolc percbe, amit a 100 perces műsoridő a 11 résztvevőnek biztosít, nem is fér bele sokkal több, mint az egykori Legyen Ön is milliomos! telefonhívásába. Ez leginkább Deutsch Tamásnak kedvez, aki alighanem kap majd megjegyzéseket és kérdéseket a Fidesz kínai és orosz befolyásoltságáról, háborúpártizó, brüsszelező propagandájáról, az orosz hackerbotrányról, a kínai akkumulátorgyárakról és miegyébről, de szerencsére nem kell majd hosszan magyarázkodnia – és a Fidesz nemlétező programját sem sokáig kell majd ragozni.

Azoknak a pártoknak is jól jön majd a főműsoridős köztévés szereplés, amelyeknek a létezéséről az egyszeri választó talán nem is tud – ember legyen a talpán, aki az egykori Jobbik iterációin kiigazodik, de a Mindenki Magyarországa szándékainak komolyságát is jól mutatja, hogy Márki-Zay Péter milyen szívesen fogadta Hódmezővásárhelyen az országjáró Magyart.

A sokrésztvevős vita Magyar Péter számára a legkedvezőtlenebb, aki amúgy mindent elkövet, hogy Orbán Viktor egyedüli kihívójaként pozícionálja magát. Ezért nem fogadta el a Partizán meghívását, ahol olyan pártokkal kellett volna vitáznia, akiknél egyértelműen népszerűbb, miközben a Fidesz távolmaradt. Magyar olyan vitapozícióra alkudott, ami minél inkább a 2006-os Gyurcsány-Orbán-vitára hajaz, de jól jött volna egy hármas disputa Dobrevvel és Deutschcsal is, a két párt listavezetőjével, amiktől a leginkább el akar különbözni.

Что делать?

Magyar Péternek több választása is van a közmédia vitameghívása után.

1) Megszervezheti a tüntetést, amelyre így is összegyűjthet pár (tíz)ezer szimpatizánst, de kevéssé lesz egyszerű majd megmagyarázni, mi a baja a már felkínált meghívással. Ezzel erőt demonstrálna, és mozgósítaná a táborát még a választás előtt. De arra ne számítson, hogy a közmédia engedni fog neki.

2) Egyszerűen visszautasíthatja a meghívást, bízva abban, hogy az ellenzéki tábor a közmédia hiteltelen renoméja miatt neki ad majd igazat. Nem csodálkoznánk, ha így tenne. Noha a vitát az értelmiségiek, az újságírók és nem mellesleg Gulyás Márton is fontosnak tartja, az átlagos választó valószínűleg nem: ha már a Fidesz négyszer kapott úgy kétharmados többséget, hogy mereven elzárkózott volna. Magyar Péter a parlamenti ellenzéket érintő üzenete pedig az, hogy „egy brancs” a Fidesszel. Így harmadik utasként elkülönülhetne a Fidesztől és kudarcos oppozíciójától is.

 3) Elmehet vitázni, de így óhatatlanul is csak újabb „baloldali” próbálkozásnak, Orbán-rendszer tíz kihívója egyikének látszik majd. Talán az utóbbi esetben járna a legrosszabbul, de felívelését tekintve erre sem vennénk mérget. Amennyiben a szerencsecsillaga továbbra is magasan jár, még nyerhet is azzal, hogy a régi ellenzéknél markásan különböző rendszerkritikát fogalmaz meg.

Egyelőre köztes utat választott: szerda reggeli posztjában szóvá tette, hogy mind a 11 párt azonos feltételekkel szólalhat meg, kevesellte a 8 perces beszédidőt, és kifogásolta a köztévé által a vita témájának megjelölt négy területet is (az EU biztonsága, migráció, mezőgazdaság, demokrácia), mondván az Eurobarometer kutatása szerint a magyarokat nem ezek érdeklik a leginkább. Magyar ezért azt követelte, hogy a köztévé kezdjen egyeztetést a pártok képviselőivel egy valódi politikai vita feltételeiről, a pártok pedig csatlakozzanak a kezdeményezéséhez.  

Tanulságos, hogy azok az ellenzéki pártok, amelyek feltételek nélkül, sípszóra szaladnak a köztévébe vitázni – miután a tévé csak Magyar Péter „zsarolása” után rendezte meg a vitát –, rá sem kérdeznek arra, milyen körülmények között, milyen feltételekkel ülhetnek be az orbáni bábszínházba. Pedig nagyon nem mindegy, hogyan jelenünk meg abban a tévében, ahol elhangzott már, hogy Merkel többet ártott Németországnak, mint Hitler, és káros a magyarokra a családon belüli erőszak elleni egyezmény ratifikációja, ahol külön szegmenst kapott az az ügyeletes sorosozó, aki amúgy Soros-ösztöndíjas volt, és ahol a főpolgármestert azzal a kérdéssel fogadták, hogy biciklivel érkezett-e, amely a szlovák kampánycsendet megsértve agitált Fico mellett, és egy sztrájkoló tanár nyilatkozatát is lazán meghamisították. Nem mellesleg hangfelvétel van róla, hogy a munkatársak vagy a Fideszt támogatják, vagy leléphetnek.

Dobrev Klára a Fidesz-kommunikációval összhangban Magyar férfiasságát megkérdőjelező szólamokkal támadta a Tisza politikusát, és a DK nem tartotta előrébbvalónak a köztévé „bevételét” a Partizánon, az ATV-n és az RTL-en megrendezett vitáknál.

Magyar Péterrel kapcsolatban viszont óvatosságra int az a mozzanat, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan politikai számítás mentén dönt egy vitában való részvételről.

Igaz, egy demokratikus vitához demokratikus környezetre is van szükség. Nem lepődünk majd meg, ha az észak-koreai szintre süllyesztett közmédia exsztárjai által moderált vita szürreális pillanatokat okoz majd, de az is benne van a pakliban, hogy unalmas lesz, és a nézők fele átkapcsol a Viasaton futó Harry Potterre.

Elvégre nem könnyű elképzelni, hogy a NER-elit kedvenc törzshelye, a Felix Kitchen mellett a kézivezérlésű köztévén, egy az ellenzéket szapuló hírolvasó vezetésével olyan vita kerekedjen, amitől egy méltóbb köztársaságban érezzük magunkat. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.