Kásler Miklósnak sikerült a bravúr: elhatárolódott saját magától

  • narancs.hu
  • 2023. július 13.

Narancsblog

A miniszternek korábban semmi baja nem volt A pozsonyi csata című filmmel, sőt. 

„Történelmi pillanat ez a magyarság életében, és egyben a filmkészítésben is. Hosszú idő óta ez az első olyan film, amely a hitelességre eredményesen törekedve mutat be egy fejezetet a korai magyar történelemből” – így harangozta be másfél évvel ezelőtt a Magyar Nemzet a pozsonyi csatáról szóló ötvenperces animációs filmet, külön is kiemelve, hogy a produkció kezdeményezője és támogatója a Magyarságkutató Intézet volt.

Noha a cikk szerzője szerint „ez az animációs film a filmkészítés és a nemzeti emlékezet diadala is”, a pozsonyi csatáról szóló film még az erre fogékony közönség körében is közröhej tárgya lett. Azért is, mert technikai kivitelezése az 1990-es számítógépes játékait idézte, de azért is, mert állításokat fogalmaztak meg benne, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a hiteles történészi, régészi eredményekkel.

Ennek köszönhetően a hatalmas blamázs nem is a film készítőit érintette, hanem a Magyarságkutató Intézetet, amelyet a tudományosság örve alatt tömött ki a kormány közpénzmilliárdokkal.

Persze a 2019. január elseje óta működő intézmény tudományos jellegét már A pozsonyi csata premierje előtt is megkérdőjelezték, de a film bemutatója után nyilvánvalóvá vált, hogy egy percig sem szabad komolyan venni. „A Magyarságkutató Intézet ezzel a filmmel lényegében kivonult a bármennyire is tudományos céllal működő állami intézetek sorából, és helyet foglalt a történelmi fantasy világában” – ahogy A pozsonyi csata egyik tudós kritikusa fogalmazott.

Azt viszont már az intézet két régész munkatársa fogalmazta meg – méghozzá a Mandiner hasábjain –, hogy „egy nyíltan a 10. század elejének kultúráját és sorsdöntő harcát bemutató alkotás esetében tehát joggal várható el a pontos, tudományos alapokon nyugvó ábrázolásmód”. A vélhetően vitaindítónak szánt írásra azonban úgy válaszolt az intézet vezetése, hogy 2021 januárjában Haramza Márkot és Kiss P. Attilát kirúgták.

Azt nem tudnánk kapásból megmondani, hogy akkor éppen ki volt az intézet vezetője, de főleg azért nem, mert a Magyarságkutató Intézet valójában Kásler Miklós miniszter nevével forrott össze, ő volt az alapítója, és A pozsonyi csata készítése idején az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt az intézmény fenntartója, amit a sajtóban Kásler-féle intézetként is emlegettek.

És minden jel arra utal, hogy miniszternek semmi baja nem volt a filmmel, épp ellenkezőleg.

Ugyanis ő volt az, aki aztán 2021 decemberében, indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette a Nemzeti Múzeum készülő Árpád-korról szóló kiállításának tudós kurátorait, s helyükre azt a Makoldi Miklóst – a Magyarságkutató Intézet osztályvezetőjét ültette –, akinek ugyan nem volt tudományos fokozata, viszont az intézet részéről ő volt A pozsonyi csata régész szakértője.

Mindez azért vált most érdekessé, mert nemrégiben közleményt adott a Magyarságkutató Intézet A pozsonyi csatáról csak az eseményhez méltó módon szabad megemlékezni címmel, amelyben elhatárolódnak a botrányos filmtől. Mint írják, sajnálatosnak tartják, hogy az „több szakmai figyelmeztetés ellenére” is elkészült az akkori főigazgató irányításával. Még azt is megjegyzik, hogy az intézet új vezetése a filmmel „semmilyen közösséget nem vállal”, amit még üdvözölhetnénk is, ha ezt az új vezetést nem Kásler Miklós testesítené meg, akit márciusban neveztek ki intézet élére, és akinek

sikerült a bravúr, hogy első emlékezetes húzása főigazgatóként az legyen, hogy elhatárolódik saját magától.

Ami persze lehet az időskori elhülyülés első jele is, bár inkább arra tippelnénk, hogy mindez nem egyéb, mint a bukott miniszter erőlködése arra, hogy felhívja magára a figyelmet ott, ahol a komolyabb kinevezéseket osztogatják.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.