Magyar Afroamerikai Operaház: bátrak és gyávák

  • narancs.hu
  • 2019. április 10.

Narancsblog

Legyünk büszkék a budapesti tizenháromra.

Noha nagy volt a tülekedés, de a tegnapi nap legabszurdabb híre mégis csak az volt, hogy az Operaház igazgatója Ókovács Szilveszter lenyilatkozta: társulatának 15 tagja aláírta, hogy „identitásuk elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat”.

Erre azért volt szükség, mert a Porgy és Bess bemutatója után vita alakult ki a jogutódokkal; a zeneszerző öccse, egyben az opera szövegírója, Ira Gershwin ugyanis úgy végrendelkezett, hogy az előadásban csak fekete énekesek léphetnek fel, Ókovácsék ennek tudatában és ellenében tartották meg a tavalyi premiert.

„Magyarországon nincs bőrszín-nyilvántartás, bűnügyben sincs személyes adat, és nem tudom megmondani tulajdonképpen a szereposztásról, hogy ez megfelel-e, vagy nem felel meg a feltételnek, ezért inkább megkérdeztem tőlük” – nyilatkozta Ókovács, hozzátéve, hogy „a darab 28 énekesből 15-en eleget tettek kérésének” és lettek „afroamerikaikká”.

Jobb helyeken pitiáner trükközésnek nevezik az ilyet,

azonban Magyarországon – Orbán Viktor trükkös birodalmában – még akár a nagyfőnök elismerésre is számíthat az, aki egy ilyen virblit kieszel.

Az Operaház 15 énekese afroamerikainak vallja magát

Ókovács szerint a per annak lenne rossz, aki a fekete énekesekre vonatkozó kikötést tette. Az Operaház főigazgatója a George Gershwin Porgy és Bess című operájában szereplő művészeket arra kérte a múlt héten, hogy írásban vallják magukat afroamerikainak.

Merthogy Ókovács húzása egy az egyben ugyanarra a rugóra jár, mint a miniszterelnök megannyi konfabulációja, például Brüsszel sokszoros megleckéztetése és a többi ócska szemfényvesztés, amivel csak rajongótábort lehet kielégíteni.

Al Jolson a Warner második hangosfilmjében, Az éneklő bolondban négernek festve ()

Al Jolson a Warner második hangosfilmjében, Az éneklő bolondban (1928) négernek festve. Ebben az időszakban bevett volt, hogy nem alkalmaztak afroamerikaiakat, hanem maszkírozott fehér színészek játszottak helyettük is

Fotó: Wikipédia

És most valami hasonlót húzott Ókovács Szilveszter is, amikor kiadta énekeseknek, hogy legyenek négerek. Talán hozzátette, hogy csak a hecc kedvéért, hogy ne érezzék magukat kényelmetlenül, meg azt is, hogy kötelezővé nem teheti, legfeljebb ajánlhatja… Ennél már csak az a szomorúbb, hogy tizenöten ahelyett, hogy ráborították volna az asztalt, vagy legalább belenéztek volna az öltözőtükörbe, mindössze annyit kérdeztek, hol írjam alá főnök?

Most persze a komplett magyar sajtó erről 15 négertől beszél, hüledeznek, hogy ez milyen abszurd, röhögnek, hogy milyen vicces, vagy csak legyintenek, hogy milyen szánalmas, viszont arról semmi szó nem esik, hogy

mi van a maradék tizenhárommal?

Azokkal, akik nem írták alá. Akik úgy vannak vele, hogy ne szórakozzon velük senki, még a főnökük sem, akik nem voltak hajlandók hazudni, mert nagyon jól tudják, hogy akit rá lehet venni ekkora disznóságra, azt máskor egyebekre is…

Úgyhogy most igazából örülnünk kéne, bármennyire az ellenkezőjét gondolnánk. Ha mindenhol ugyanilyen arányban utasítanák el a főnök tisztességtelen ajánlatát, Magyarország máris sokkal jobb hely volna.

maszkírozott

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.