Nem egy kamupárt félbolondjának kitörését láthattuk, hanem a kormánypárt listavezetőjéét

Narancsblog

Az állami média választási műsorában mindent megtettek a vitahelyzet elkerüléséért, de Deutsch Tamás így is kitörölhetetlen nyomot hagyott.

Csütörtök este lezajlott a fideszesített állami televízió történetének első választási műsora. Azt már nagyjából a meghívottak mennyiségéből lehetett sejteni, hogy valójában nem sok különbség lesz a választások előtt kötelező egyperces bemutatkozások és a majdnem kétórás vitaműsor közt, hiszen a tömeg és a formátum is csupán arra adott lehetőséget, hogy a résztvevők egymás mellett állva mondják fel a dolgaikat.

Elemezni azért így is van mit, hiszen először szólalhatott fel hasonló helyzetben Magyar Péter, kiderülhetett, tud-e még működni a Márki-Zay Péter-féle showműsor, és ott volt a jobb híján a Fidesz EP-listavezetői helyére botlott Deutsch Tamás is, tehát minden baja ellenére teljes értékű vitának is tűnhetett volna.

Azt, hogy kinek mi volt a taktikája, elég sokan és sokféleképp elemezték, de Dobrev Klára csúcsra járatott fideszezése, Donáth Anna kedves, jó erkölcsű imidzse és Magyar Péter magához képest kifejezetten száraz tárgyilagossága nem írja le ennek a vitának a lényegét. Vagyis azt, hogy itt most 110 percben láthattuk élesben a NER Magyarországának esszenciáját. 

A 140 milliárd forintos állami média projekt már a felvezetésében kimondatta Mráz Ágoston “Nézőpont” Sámuellel, hogy baloldal – kicsit legalább megérthettük, hogy mire folyt el a pénzt, ezt biztosan nem csinálja senki olcsón –, de aztán jött a Várkert Bazárba szervezett parádé, nagyjából olyan minőségű díszletekkel, mintha az 1990-es közmédia álmait valósították volna meg, és olyan hanggal, mintha az 1990-es közmédia leselejtezett eszközeit üzemelték volna be. A megvalósítás igazi időutazás volt, amihez a legjobban Róna Péter joviális felolvasása illett volna a legjobban, de ő maga mégis radar alatt maradt. Sőt,

mindenki radar alatt maradt, ugyanis az este főszereplője Deutsch Tamás volt.

Ha valaki esetleg úgy ült volna a tévé előtt, hogy semmit nem tud a magyar politikáról, akkor azt láthatta, hogy tíz ilyen-olyan politikus – jó, kilenc, a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom névre hallgató furcsaságtól érkező Huszár Viktor azért inkább szabadversekben utazott – beszél kivándorlásról, eutanáziáról, kibervédelemről, mezőgazdaságról, iparról, korrupcióról, és ott egy nagy svunggal érkezett őrült, aki háttérhatalomról, külföldi pénzekről, dollárokról és háborúról hadovál úgy, hogy mellette a konteókra legendásan nyitott Toroczkai László megfontolt erőnek tűnik a pár globalistázós kiszólásával.

Nyilván nem ez volt az első helyzet a történelemben, amikor furcsa figurák kerülnek a széles nyilvánosság elé a demokratikus játékszabályok szó szerinti betartásának következményeként,

de Deutschot nézve egészen lesújtó volt belegondolni abba, hogy ő itt nem egy kamupárt valahogy idesodródott félbolondja, hanem a tizennégy éve kétharmaddal kormányzó párt listavezetője. 

Ilyen döbbenetes kitörések és összevissza beszélés után a józan ész akár azt is diktálhatná egy pártban, hogy csendben elássák a politikusukat, hiszen Deutsch produkcióját kábé olyannak tűnt látni, mint öt éve Borkai Zsoltét, de itt mutatkozik meg a még nyomasztóbb tény: ez nem váratlan összeomlás volt a Fidesz részéről, hanem a teljes Fidesz-plakátállomány felmondása, tehát a párt hivatalos narratívájának, programjának krisztálytiszta prezentálása dollárbaloldallal, gonosz külföldiekkel, fütyülő Brüsszellel, migránspaktummal, migránsgettóval és Sorossal együtt. Ezt gondolja a kormánypárt tehát Magyarországról, Európáról, ezt az általában minden összefüggést nélkülöző kifakadássorozatot ajánlják a választóknak a két-három évente megrendezett Békemenetre történő ingyenes buszoztatáson túl.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.