A Nemzeti Kulturális Alap odalökését a Magyar Művészeti Akadémiának nem érdemes beilleszteni a szokásos képletbe, itt nem a szakmaiságot készül leteperni a gaz politika. Azon már túl vagyunk. Azt is naivitás lenne feltételezni, hogy egyáltalán felmerült, mitől működhetne jobban az NKA, vagy hogy mi lenne jó a magyar kultúrának. Más szempontok játszhattak: a kultúrafinanszírozás függetlenségének maradéka merőben hatalmi szempontok miatt szűnhet meg pont most. Lázár miniszter megsüllyedt kissé, és az NKA főnökét, L. Simon államtitkárt Lázár embereként tartja számon a politika iránt érdeklődő közönség, tehát neki is süllyednie kell. Arról nem is beszélve, hogy L. Simon saját jogán is szívóágra került, a barackmagos történetet például csúnyán bebukta.
A többi, például a művészek megalázása, lényegtelen mellékhatás.
| ||
A Nemzeti Kulturális Alapot annak idején a magyar kultúra függetlenségének és önállóságának a védelmére találták ki. A kuratóriumi rendszerben a különféle művészeti ágak választott képviselőié volt a meghatározó szerep, ők döntöttek egy-egy könyv, kiállítás, folyóirat, kulturális intézmény támogatásáról – nehogy már a mindenkori kormány mondja meg, mi a jó művészet, és mi nem az! Az intézmény 2010 előtt nagyobb botrányok nélkül, úgyszólván közmegelégedésre el is működgetett szépen. A kormányváltás után L. Simon először szétcincálta, majd saját embereivel töltötte fel a kuratóriumokat, amelyek egyre több vállalhatatlan döntést hoztak. De még így is lehetett számítani rá, hogy a barátok, üzletfelek és elvtársak jól tartása mellett jut némi pénz az arra valóban érdemeseknek is.
A Népszabadság keddi cikke szerint ez a helyzet még ebben a hónapban megváltozhat. Eddig az érdemi döntéseket hozó, idén 7 milliárd forint támogatást szétosztó kollégiumok tagjainak felét a miniszter, felét szakmai szervezetek jelölték. Már ez a hivatalos leosztás is értelmetlenül nagy teret engedett a politikának, ráadásul a kormány a jelölő szervezetek kiválogatásával is befolyásolni tudta a kollégiumok összetételét. Az NKA-törvény tervezett módosítása azonban már formálisan is kisebbségbe szorítaná a szakmákat: a helyek harmadáról a miniszter, másik harmadáról a Magyar Művészeti Akadémia rendelkezne, a maradékon pedig marakodhat az összes többi szakmai szervezet. Mármint azok, akiket kegyesen odaengednek.
Fekete Györgynek így sikerülhet elérnie, hogy az MMA anélkül vegye át az irányítást az NKA fölött, hogy annak temérdek adminisztrációs terhét maga viselné. Jobb is így, valóban, hiszen négy év alatt kiderült, mire képes a derék köztestület. Szembeötlő például, hogy a gátlástalan szerzés mellett mennyivel tehetségtelenebbek a szervezésben. Legnagyobb nemzetközi sikereik között említik például egy „kovácsművészeti konferencia” előkészítését, az Orbán Viktor indiai útját kísérő kiállítást vagy azt, hogy bevették őket a Fény Nemzetközi Éve Programbizottságba. Szervezeti tevékenységük középpontjában az aktív klubélet áll, rengeteg tagozattal, bizottsággal, születésnapi köszöntéssel. Jellemző módon külön eseti munkacsoport tárgyalta „a magyar irodalom külföldi megjelenésében fennálló egyenetlenség feloldásának szükségességét”, mely probléma „évek óta feszíti a magyarországi irodalmi életet”.
Ezeket a feszültségeket megfelelő döntésekkel gyorsan lehet csökkenteni, és fölösleges aggódnunk: elsődleges feladatukat teljesítik majd az MMA emberei: a korábbi kurátorok panaszkodtak a politikai nyomásgyakorlásra, ők meg majd nem fognak. Mindenki szavaz csendben, és még csak botrányos döntéseket sem kell hozniuk ahhoz, hogy mindenkivel megértessék: pénzt csak tőlük lehet kapni. Bénító gondolat.
Az NKA soha nem volt makulátlan, és az elmúlt öt évben egyre sárosabb lett. De ez nem ok arra, hogy közömbösen szemléljük a rázúduló szennyet. Az NKA lezüllesztése ellen minden művésznek oka van tiltakozni.
