A legtúlértékeltebb blog

  • narancsszem
  • 2014. május 29.

Narancsszem

Rohan az idő, már egyéves a Narancsszem! Ennek örömére összegyűjtöttük a hírhedt filmes blog ténykedésének eddigi csúcs- és mélypontjait.

A legsikeresebb poszt
false

Mi vonzza legjobban az olvasót? Nincs ennél izgalmasabb kérdés. A szép szavak, a provokáció, Bruce Lee, a botrány vagy az alulöltözött színésznők? Nos, egyik sem! Egyéves működése során a Narancsszem toronymagasan a legtöbb kattintást A 10 legsokkolóbb nemierőszak-jelenetet bemutató posztjával érte el. A tanulságok levonását az olvasókra hagynánk, és inkább gyorsan megjegyezzük, hogy híveink és ellenségeink ugyanakkor velünk együtt élnek-halnak a tévésorozatokért, és kölykeiket védelmező anyatigrisekként képesek küzdeni kedvenceik becsületéért, amiért tiszta szívből jár nekik az elismerés. A második legolvasottabb poszt A kegyetlenül túlértékelt tévésorozatoké volt.

A legcsúfosabb bukás

false

Nagyon szorítottunk a filmtörténet 10 legjobb hófödte filmjének, mert a havasi gyopár kulturálisan valahogy nem fekszik minálunk, szóval, féltünk, hogy csak a legszűkebb hórajongók klikkjeire számíthatunk, de mint kiderült, rosszkor, rossz helyen aggódtunk. A nosztalgiát, azt nem sikerült sehogy se megszólítanunk a Titkos, véres vetítések pereccel című blogbejegyzésünkkel. Annyira elcsüggedtünk, hogy percekig fontolgattuk: átnyergelünk a magyar nótára. Hát nektek a perec-cigiszünet-filmszakadás smafu? Hát hol éltetek, amikor titkos pornót nyomtak a pártfunkciknak? És amikor a Ben Hur tucatszor szakadt? És az elhúzható tető? Vessetek a nachostálak közé!

A legbotrányosabb poszt

false

Egy petíció, egy ügyvédi válasz, a számottevő magyar sajtó egészében olvasható hírek és publicisztikák, valamint egy vitaest után mi más is lehetne, mint a Nem gyerekjáték – A filmtörténet 10 halálos Lolitája. Apró viharnak számított a magyar nyilvánosságban, de azért csak ez volt a rendszerváltás utáni filmes újságírás legnagyobb botránya.

A legrosszabb poszt
false

Jó, jó, lehet, hogy némileg túllőttünk a célon, sőt a jó-jót, a lehetet és a némileget akár el is hagyhatjuk. Halottról ugye jót vagy semmit, tartja az egyébként teljesen haszontalan mondás (10 legtúlértékeltebb mondás – valaki?), de nem is ez a baj ezzel a poszttal (Néhai túlértékeltek), hanem hogy saját kedvenceinkkel akartunk kekeckedni, az „érted haragszom, nem ellened” (na, még egy túlértékelt mondás) alapállás jegyében. Ezúton is szeretnénk megkövetni Marlon „I could have been a contender” Brando, Jimmy „szúrós szemmel nézek” Dean, Marlene „Lola Lola” Dietrich, Audrey „cuki vagyok” Hepburn, Heath „idő előtt eltávozott” Ledger, Jávor „Uz Bence” Pál, Karády „a magyar Kapócs Zsóka” Katalin, Marilyn „felfelé fújt fehér szoknya” Monroe, Paul „salátareklám” Newman és Humphrey „kora Steven Seagalja” Bogart szellemeit. Szeretünk benneteket!

A legmesésebb poszt

false

Az attitűd, mely elutasítja a megfelelési kényszert, azzal teremt kényes helyzetet, hogy elengedhetetlenül megköveteli az elvárások ismeretét. Vagy legalábbis az elvárások ismeretébe vetett mélységes hitet. Ez látszólag egyszerű feltétel, mert ha azt mondjuk, hogy a True Detective túlértékelt sorozat, e közlés feltehetően fakaszt ellenérzéseket – ennél mélyebbre az efféle összeállítások aligha mehetnek az elvárások feltérképezésében. Leginkább ezért volt üdítő megcsinálni a Narancsszem 12-t, a legjobb magyar filmek listáját: nem lehetett közben tutira menni. Sem a korábbi 12-k elutasításában, hisz azok alapozták meg hozzáállásunkat, sem az efféle összeállítások figyelembevételében. Egyszóval magunkra voltunk utalva. Több szóval: az esküvőről a vacsora előtt leléptek a vendégek, s csak mi maradtunk a dúsan terített asztalok között meg a menyasszony.

Gratulálunk magunknak, és eredményekben hasonlóképpen gazdag második évet kívánunk,

aláírva, miként eddig is mindig,

Greff András, Köves Gábor, Turcsányi Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.