Kedves Narancs Szerkesztőség!
Olvasom a szerk.-ben, hogy ha valaki tud derűs magyarázatot a magyar rasszizmus helyzetére, akkor szóljon. Én tudok derűs magyarázatot. (Amikor a rabbi dédapám emléktábláját többször is leverték, kénytelen voltam átnézni az idevágó nyugati szakirodalmat.) Minden országban a gyereknevelés technikái szerint oszlik két lélekosztályra a lakosság. (Ez Szerb Antal kifejezése. A ő levelezésében találtam az elméletet, hogy nemzedékeken keresztül csökken az agresszió, mert csökken a gyerekek elleni erőszak - a kannibál sámánok utáni pederaszta görögök, majd a zsidó-keresztény mazochista szerzetesnek adás után lassan megszűnik a lekötözés - pólyázás -, ami agreszszívvá tesz, és ezért fokozatosan csökken az erőszak a világban; statisztikailag csökken a háborús áldozatok száma.)
Állatkísérletekkel bizonyítható, hogy ha stresszelnek egy egeret, annak a gyereke és az unokája is agresszívabb lesz. Azért, mert a neuronális szerkezetek őrzik és örökítik - nem genetikus szinten, az nem változik - a hormonális eltéréseket embriókorból: akinek gyakran felmegy a kortizol- és adrenalinszintje (haraghormon), az egész életében gyakrabban érez haragot és ritkább lesz a szerotonintermelése (kisebb az agykérgi terület az agyában).
Az egyes népek mindig kettéválnak rendpárti (tekintélyelvű, fundamentalista stb.) és szabadelvű alcsoportokra.
A rasszizmus statisztikailag annyira tud elterjedni, amennyire valahol gyakori a gyerekek (és az anyák) verése. (Bizonyos százalékban mindenkit ér embrionális korban erőszak, mert a köldökzsinór fojtogatni szokott mindenkit, a születés mindenkinek fojtogató élmény emiatt. Annál fontosabb, hogy utána mennyire feszült az anya, mennyire esik depresszióba stb.)
Amerikában kísérletet végeztek - ennek az elméletnek a folyományaként - az anyák helyzetének javítására fekete családokban. Szocmunkások mentek házimunkát végezni, és cserében meg kellett hallgatni egy előadást az erőszakmentes kommunikáció trükkjeiről. Ezekben a családokban a tinédzserek kevesebbszer kerültek bűnözőbandákba, mert békésebbek lettek otthon a körülmények. (Az egyben maradt családok száma is több lett, és ez külön is szignifikánsan csökkenti a bűnözést fiatalkorúaknál.)
Ráadásul azt is lehet tudni, hogy úgy 45 évenként kulminálnak a konfliktusok, egyfajta ciklikusság van e téren. Mivel a nagyszülők a döntéshozók: az ő stressz-szintjüket átviszik az unokákra (kötelezik a pólyázásra, saját szoptatás helyett dadusnak adásra a fiatal anyákat) - kivéve, ha egyes vidékeken, például az emigránsok körében kevesebb a nagyszülő: ott van esély innovatív gyereknevelési technikák elterjedésére. Ez azért lényeges, mert a negyven évvel ezelőtti gyerekverési és asszonyverési statisztikákból lehet kiszámítani, hogy mik ma a Jobbik-szerű képződmények esélyei százalékosan.
(Erről megjelent egy cikkem az amerikai Journal of Psychohistoryban áprilisban és elvben ősszel megjelenik magyarul az Imagó-ban, az Erős Ferenc szerkesztette szociál-pszicho-analitikai szaklapban.)
Összefoglalva: léteznek modern elméletek arról, hogy mik a szociál-pszichológiai feltételei az erőszakos hitrendszerek terjedésének (vagy csökkenésének). És ezek optimizmusra adnak alapos okot. Aki tud angolul, annak érdemes megismernie a www.psychohistory.com-on Lloyd DeMAuse elméleteit. Aki nem tud angolul, annak fordítom naponta Facebookon az Elmúlik..recovers nevű szájtomon.
Nem azt mondja az elmélet, hogy nem lehetnek visszaesések, hullámvölgyek. De derűs optimizmusra ad okot, hogy sok nemzedéken keresztül a fokozatos csökkenés az erőszak terén az egész emberiség történelmében garantált - főleg, ha egy kicsit odafigyelünk erre, mi, véleményformáló értelmiség. A folyamatos háborgás, ijedtség, sajnálkozás, lenézés - amik a náci témák fő hangulati elemei a baloldali recepcióban - helyett igenis szükség lenne néhány optimista, derűs mintára, mémre ez ügyben. Ezek léteznek. Amerikában negyven éve még nem ülhettek egy buszon a feketék és a fehérek, ugye, és ma azért nagyon óvatosan kell támadni Obamát azoknak, akiknek ez most is fájó kérdés... Lehet tanulni tőlük. Csak ahhoz értesülni kéne az ottani szakirodalomról és a terapikus tömegmozgalmakról.
Az biztos, hogyha naponta megírjuk, hogy milyen csúnya dolog a rasszizmus, attól egyetlen rasszista sem fogja eldobni az egyenruháit, sőt, élvezik a tabuk döntögetését. (A mi lelkiismeretünk megnyugszik, mi jól látjuk, mi szóltunk, mi a jó oldalon vagyunk.) De soha sehol nem írják le azokat a szociálpszichológiai kutatásokat (mert el se olvassák), amik alapján megtervezhető lenne az, hogy mit kellene és lehetne konkrétan tenni a mi országunkban. "Születésházakra" lenne szükség. Amerikában parenting centernek hívják ezeket. Az anyáknak kell segíteni, az ő tehermentesítésükre tett kísérletek a társadalmi béke hosszú távú kulcsai. De hát (tehát) Geréb Ági házi őrizetben van...
Mit kellene lefordítani? Milyen statisztikákat kellene megnézni? Ott vannak a szájtomon.
Van ok aggodalomra. De van remény is.
Üdvözlettel,
Kecskeméti Kozma György
kántorjelölt, Ph.D. hallgató, OR-ZSE
