Mindez óvatos, baráti tapintattal ugyanazt állítja, amit én: "A könyv kronológiai és tematikai tagolása teljesen abszurd. A kötetben a Kádár-rendszer (érthetően és helyesen) a diktatúrák között szerepel, ellenben a Horthy-korszak egyszerűen hiányzik. Ha e két jeles történész úgy véli, hogy a XX. századi történelmünk e két korszaka közül csupán a kommunizmus, valójában államszocializmus évtizedei teltek el a diktatúra alatt, akkor nemcsak szakmai hibát vétettek, hanem egyszerűen bedőltek a politikai kalandorság oly csábító divatjának." Ha mindez Majtényi György számára nehezen magyarázható, akkor elég nehezen érthető, hogy vitát nyitott a könyv számos apróságáról. Ungváry és Tabajdi útikönyvének a koncepciója alapvetően téves, s a többi már csak hab a tortán.
Ha nem látok is módot arra, hogy minden egyes panaszra és kifogásra részletesen kitérjek, a legfontosabb pontokon megteszem, amit Majtényi többször kér. Legjobb képességeim szerint, minden személyességet elhagyva fejtem ki, hogy mik voltak a kifogásaim. Érdemes még felidézni, hogy 2011 februárjában az Élet és Irodalom hasábjain közölt írásomban foglalkoztam Majtényi György K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban című könyvével, s jelen szövegében Majtényi tavalyi kritikámat is nehezményezi. Kezdjük hát ezzel.
Majtényi felhívja a figyelmem arra, hogy az ÉS-ben írott kritikámban felsorolt - könyve kapcsán hiányolt - szerzőket minden látható ok nélkül ajánlottam mind az ő, mind az olvasók figyelmébe. Nos, az ott említett, javarészt még a Szovjetunióból, majd Oroszországból többnyire nyugati egyetemekre került szerzők valóban nem történészek: ellenben egymást követő, ismerő antropológusok, művészet-, kultúr- és társadalomtörténészek, akik között a számtalan különbségen túl van egy mélységes azonosság: mindannyian a sztálinizmus ideológiáját, kulturális gyakorlatát bemutató, komoly esettanulmányokon keresztül jutottak általánosabb következtetésekre. Munkáikat azért ajánlottam Majtényi figyelmébe, mert a történettudomány és a kritikai ideológiatörténet közötti összefüggések elemzését hiányolom most is. Meggyőződésem, hogy a magyar szocializmus története csak hiányosan értelmezhető az egykor a Szovjetunióban történtek kortárs elemzésének szoros követése nélkül. Az ideológiai univerzum egészének tudomásul vétele nélkül a jelenkortörténet mégoly szórakoztató leírásait is a társadalomtudományi reflexiót nélkülözően naivnak látom. Álláspontom ennyiben radikálisan eltér attól az ideológiamentes, gyakran szórakoztatónak szánt és vélt jelenkortörténettől, amit Majtényi, Tabajdi vagy Ungváry űznek. Mindez kizárólag tudományos meggyőződés kérdése: távol áll tőlem a szándék, hogy bármelyiküket megbántsam, engem nem ők, hanem a dolog maga érdekel. Az viszont nagyon.
Jelen írásában Majtényi, attól tartok, nem kis részben összekeveri a "public history" és a népszerűsítő történelem fogalmát és gyakorlatát. (Minthogy Majtényi konkrét hivatkozásokat kért: Jürgen Habermas: "Vom öffentlichen Gerbrauch der Historie", Zeit, 1986. november 7., ill. uő.: Concerning the Public Use of History, New German Critique, 44, Spring-Summer, 1988. 40-50.old., Speciel Issue on the Historikersteit.) Majtényi szerint tévedek, amikor azt állítom, hogy "a hasonló tárgyú német kötetekben nem szerepelnek együtt a nemzetiszocializmus és az NDK évtizedei." "Ennek persze, éppen az ellenkezője igaz" - állítja Majtényi. Az egyszerűség kedvéért felsorolok néhány, Ungváry és Tabajdi guide-bookjához részben hasonló munkát.
Main Kopleck: Berlin 1933- 1945, Past Finder: Traces of German History, A Guide Book, CH Links Verlag, Berlin, 2005, ill. uő. Munich, 1933-1945, Past Finder, Traces of German History, CH Links Verlag, Berlin, 2006, Das braune Köln, Ein Stadtführer, durch die Innenstadt in der NS-Zeit, von Severin Roeseling herausgegeben vom NS-Dokumentationszentrum der Stadt Köln, Emons Verlag, 1999, Winfried Nerdinger: Ort und Erinnerung, Nationalsozialismus in München, Architekturmuseum TU München, Verlag Anton Pustet, 2006.
Túl a diktatúra nyomait bemutató történelmi útikönyveken, idéznék egy koncentrációs tábort elemző példát, ami igencsak világossá teszi, hogy egy fontos szerző, Günther Morsch, a Sachsenhausen Gedenkstatte igazgatója milyen érzékenyen elválasztja egymástól a két korszakot. Günther Morsch (Hrsg): Von der Sachsenburg nach Sachsenhausen, Bilder aus dem Fotoalbum eines KZ-Kommandanten, Metropol Verlag 2007, illetve Günther Morsch-Ines Reich (Hrsg): Sowjetisches Speziallager Nr.7./Nr.1 in Sachsenhausen, 1945-1950. Metropol Verlag, 2005.
Túl a bibliográfián: a fenti szövegekben a két tábor/múzeum egymáshoz való viszonyára használt kifejezés, az Asymmetrische Balance világosan megmutatja, hogy milyen komolyan is veszik a német történészek a nemzeti és az államszocializmus közötti interpretációs különbségeket.
Végül pedig a habitusról. Illyés Gyulát a "Kádár-rendszer társutas költőjeként" említeni, mint azt Ungváry és Tabajdi tették, nemcsak - megismétlem - nyegleség, hanem az ideológiai interpretáció komolyan vételére intő érv. A társutas kifejezést a szerzők idézőjel nélkül használják, azaz nem utalnak arra, hogy ez egykoron az MSZMP ideológiai nyelvében volt bevett kifejezés. Ha azért nevezik Illyést társutasnak, mert tréfásnak tartják, hogy épp azzal a jelzővel illetik, amit egykor a Párt ideológusai használtak, akkor ezt kicsit infantilisnak érzem. Ha azért nevezik annak, mert Illyés kompromisszumokat kötött a Kádár-rendszerrel is, akkor viszont nagyon műveletlenek. Illyés bonyolult életének, korszakos művének kritikai értelmezése amúgy tényleg várat magára. S ugyan, mit jelent, hogy Kádár közeli szomszédja volt? Semmit. És van itt még egy apróság Kádárról. Majtényi elironizál azon, hogy Kádár mint is lapozgatta az angol krimiket, ha egyszer nem tudott angolul. A helyzet az, hogy minden valószínűség és jel szerint a felesége tudott. Ilyen magától értetődő apróság akkor nem jut valakinek az eszébe, ha a múlton gúnyolódni akar, s nem megismerni azt.
Maradjunk most ennyiben. A jövőben pedig talán kicsit több tárgyilagosságot, ha javasolhatom.
György Péter
