T. Szerkesztőség!
László Ferenc 500 oldalas kötetünkről (Acélsodrony-Sport, 1962–89) írott „könyvkritikája” kiváló teljesítmény. Szövegéből (mely itt olvasható – a szerk.) a szerzőnek sikerült kispórolnia minden elismerést vagy méltatást, de a hagyományos értelemben vett műkritikát is, viszont összeállított egy hibajegyzéket, amelynek egy hányada hamis. De ha az egész igaz volna, akkor is „beleférne” egy ilyen terjedelmű almanachba. Tripla ellenőrzés után is meg tudtak maradni a szövegben olyan helyek, hogy mi 1962-ben, dr. Kausz révén nyertünk először világbajnoki párbajtőraranyat, holott két mondattal később ezt írtuk: Sákovics József 1953-ban ugyanebben a fegyvernemben világbajnok lett. Sajnálom. Tisztában van például a szerző azzal, hogy Szerb Antal klasszikus világirodalom-történetéből tárgyi tévedések címén hány oldalas hibajegyzék volna összeállítható? Elképedne, ha tudná. De óvakodnék attól, hogy a sértett alkotó hülye pózába helyezzem magam, legfeljebb reagálnék Lászlónak arra a megsemmisítőnek szánt vádjára, miszerint mi „kategorikusan” jelentettük ki, hogy a hajdani „szovjet sporthatóságok minden nem orosz nevet oroszosítottak”. Holott, írja ő, a müncheni olimpián olyan „óorosz nevek” bukkantak fel, mint Csocsosvili vagy Talts. Ha-ha. Pompás érv, pompás félreértés. Az „oroszosítás” tudniillik alapjában nem azt jelentette, hogy pl. az ukrán Szerhij-t (vö. Bubka) Szergejnek írták, hanem azt, hogy a kereszt- és családnevek közé orosz módra rendre beillesztették az apai nevet. Így lett Sota Csocsosviliből Sota Szamszonovics Csocsosvili, miközben a grúzok az ilyen megnevezést ismerik ugyan, de még véletlenül se használták, használják. Az észt Jaan Talts pedig Jan Augusztovics Talc-ként szerepel a Nagy Szovjet Enciklopédiában, ugyanennek a módszernek az alkalmazásával. László Ferenc szerint az oroszosítás könyvünk „izomsorvadásos vonulatából” való. Noha 45 éve koptatom a tollam, nem értem, hogy jön ide egy görccsel és zsibbadtsággal járó betegség – nyilván kedvcsinálónak az olvasáshoz –, mindenesetre köszönöm. A véleményem röviden ez: néhány tárgyi hiba felidézésével olyan látszatot kelteni, mintha Török Péter és Aczél Endre közös, félezer oldalas műve, mely többévnyi kutatásra és (Török részéről) több évtizedes ismeretanyagra, Magyarországon egyedülálló magánkönyvtári adathalmazra támaszkodik, „tévedések és féligazságok” gyűjteménye volna, nos az közönséges hazugság és aljasság. A Narancs szerkesztőségi cikkeinek modorában csak annyit tudok mondani: Feri, elmész te a p…ba. – Aczél Endre
