E tisztázatlanságnak köszönhető például, hogy pályaelhagyóknak nevezi azokat a pszichológusokat, akik a HR területén helyezkednek el - és nem a klinikum területén. Holott a pszichológia tudománya sokkal szélesebb területet ölel fel, mint a klinikum és terápiák világa. A pszichológiának továbbá nem csak HR-vonatkozásai vannak, hiszen létezik gazdaságpszichológia, szervezetpszichológia (pl. szervezetfejlesztés), vezetéspszichológia (pl. coaching, vezetési tanácsadás), sportpszichológia, politikapszichológia, játékpszichológia, reklámpszichológia stb. Vagyis a klinikum és a gyógyítás valójában a pszichológiának kisebbik alkalmazási területe. Bár a köznyelvben azt mondjuk, hogy pszichológushoz megyek, amikor lelki problémákhoz segítséget veszek igénybe, de ez ugyanolyan elnagyolt meghatározás, mint amikor azt mondjuk, hogy a szívproblémámmal orvoshoz megyek: ilyenkor valójában kardiológushoz, vagy emésztőrendszeri problémáimmal gasztroenterológushoz fordulok.
Sajnos az írásban ez komoly elnagyolás, mivel éppen a pszichológusok nyilvántartását, tevékenységeik jogosultságainak szabályozatlanságát kritizálja. Egyetértek a szerzővel, hogy a pszichológia diagnosztikus és terápiás alkalmazása sok kívánnivalót hagy maga után hazánkban. Az egészségbiztosítás által finanszírozott állások száma mindig is alacsony volt az európai átlaggal összehasonlítva, amit tovább rontanak az egészségügyet érintő megszorítások. A kialakult problémás helyzet valójában számos rövid távú és szűklátókörű döntés eredménye, amelyekben különféle irányító testületeink politikai beállítódástól függetlenül, vállt vállnak vetve a pszichoszakmát sújtották a legkíméletlenebbül, radikálisan szűkítve a pszichológiai ellátási lehetőségeket a felnőtt- és a gyerekvonalon egyaránt. Utóbbi rendkívül tragikus, mivel konzerválják a lélektani problémák generációról generációra történő átadását.
Az írás részletesen foglalkozik a nyilvántartás, valamint klinikai és pszichoterápiás pszichológusi tevékenység szabályozásának kérdésével. Sok probléma található az említett területeken, de épp a szabályozás kérdésében élen járunk Európában, valóban pozitív értelemben véve. A szerző a pszichológia klinikummal és a terápiákkal kapcsolatos területével foglalkozik, de zavarosan festi le az ide tartozó tevékenységeket és képzéseket, elmosva az amúgy világosan lefektetett, képzettségekhez kötött kompetenciákat. Valójában itt felépített képzési rendszert és a képzettséghez rendelt világos kompetenciákat találunk. Valójában nem feltétlenül nehéz - lélektani segítséget keresőként - ebben laikusként tájékozódni, ha megfelelően képzett szakember elérése a cél.
Pszichológusdiplomáját megszerezve mindenki eldöntheti, milyen irányban képezi tovább magát. Ebben csak az egyik a klinikum. Vagyis a pszichológusdiploma önmagában nem jogosít semmilyen önálló munkára a gyógyítás területén. Első szintként klinikus szakpszichológusi szakvizsgát kell letenni (4 év és valóban közel milliós nagyságrendű képzési díj). Ez pszichológiai diagnosztikára (tesztek, explorációk) és tanácsadásra, alap-pszichoterápiára jogosít. Egyik tevékenység sem tartozik a terápiákhoz, vagyis a pszichológiai gyógyításhoz. Ez utóbbi már a pszichoterápia világa. Önálló pszichoterápiát csak pszichoterapeuta szakvizsgával rendelkezők végezhetnek. Vagyis ez egy ún. ráépített szakvizsga, amit a pszichológusok a klinikus szakpszichológusi szakvizsgára építhetnek. (Hasonlóan, ahogy szívsebészeti szakvizsga sebészeti szakvizsgára, gasztroenterológus szakvizsga belgyógyász szakvizsgára építhető.) A pszichoterapeuta szakvizsga orvosi vonalról is megszerezhető, a pszichiátriai szakvizsgára (kiegészítőkkel más bizonyos orvosi szakvizsgákra is) ráépíthető. Vagyis a sima (általános) orvosi diploma és a pszichiátriai szakvizsga önmagában nem elég az önálló pszichoterápiás tevékenységhez, ahogy az alap-pszichológusdiploma és a klinikus szakpszichológus szakvizsga sem. E területen a szabályozás teljesen világos: az ÁNTSZ nem ad pszichoterápiás rendeléshez működési engedélyt annak, aki nem rendelkezik pszichoterapeuta-szakvizsgával. Az, hogy ki pszichoterapeuta, könnyen ellenőrizhető, a pszichoterapeuták regisztere nyilvános, elérhető az interneten ahttp://www.pszichoterapia.hu/szaknevsor/szaknevsor-2011/ címen, amely tartalmazza valamennyi magyar pszichoterapeuta nevét és elérhetőségét.
Ez eddig világos.
Másik kérdés, hogy mi van akkor, amikor lélektani beavatkozásokat nem pszichoterápiának nevez annak művelője? Akkor nincs semmi - sajnos. Ekkor nem tartozik semmilyen tudományosan megalapozott szakmai ellenőrzés alá a tevékenység. Sajnos attól, hogy tevékenységét valaki nem nevezi pszichoterápiának, attól még a laikus, segítséget kérő számára megtévesztően azt, olyat, vagy hasonlót ígérhet, mint a pszichoterápia. Például jó tanácsokat, "jövőre irányultságot", gyors javulást ígérve vállalja, hogy megszünteti a depressziót, kapcsolati problémákat, szorongást, holott az ilyen problémák kezelésének feltétele a diagnózis felállítása, terápiás indikáció (a kezelés indokoltságának, szükségességének meghatározása), a terápia szakmai ellenőrzése. Vagyis csak akkor kerülnek e sarlatánok nehéz helyzetbe, ha tevékenységüket pszichoterápiának nevezik. Ugyanez a jelenség azonban megtalálható a testi betegségek területén is, ahol szintén gazdag a választék az orvostudományon kívüli ajánlatokban.
Jelzi a cikk, hogy sokan bolyonganak az útvesztőkben, nem tudhatják, kihez forduljanak. A fentiek alapján világos a válasz: olyan szakembert kell választani, aki megfelelő képzettséggel, vagyis pszichoterapeuta-szakvizsgával rendelkezik.
Balázs Péter fontos problémákra mutat rá a mentális problémák hazai pszichológiai ellátásának területén, és üdvözlendő minden ilyen figyelemfelhívó aktivitás.
Bokor László
pszichoterapeuta
