Már-már vallási, sőt, politikai jellegű hevület támadt ugyanis a Narancsban és bizonyos internetes fórumokon annak okán, hogy nem az "elvárható" legnagyobb fokú áhítattal írtam a Szentkuthy után quartetleg rekonstruált új szövegről. Kissé meghökkentem, hogy az egyik fordító házastársa meglehetősen irgumburgum stílusban írt rám az Arckönyvben, hogy az ő hitese volt ám, akit kritizáltam. Igazából nem tudom, irodalomkritikailag hová tegyem ezt a beszólást. Mellesleg nem "kritizáltam", hanem azt kívántam kidomborítani, hogy ami a szombathelyi könyvbemutatón szerényen elhangzott, miszerint ez az Ulysses-szöveg minden szövegek legjobbika, azt azért nem lehet méregvételi bizonyossággal kijelenteni.
Ha a szöveg bevallottan elfogult szerkesztője, Barkóczi András az általam felvetett (palatális) bökkenők legalább egyikében, kényszeredetten bár, de egyetértett velem, tézisem igazolva van. (Mert ugye a kivétel próbára teszi a szabályt.) Nem mintha ez valamit is számítana.
Ahogy az sem számít, hogy Barkóczi András nem értette a lényeget és "egy Bloom mindenek fölött...", négy testőr módra mintegy hivatalból védi az új szöveget. Ez a dolga. A tételes elemezgetés itt most nem fér bele, csak annyira, hogy a konkordanciákat is lehetett volna igazítani, ízlések és... stb., ez a hazai Joyce-iparnak ad száz évre munkát.
Mindazonáltal megjegyezném, hogy Barkóczi szövegértelmezése ferdít, amikor a "Bloomozzék száz Bloom" címet úgy veszi, hogy "száz Bloom az csak száz olvasót jelent". Ez nagyjából minőségjelző is az értelmezés vonatkozásban. Arra céloztam ezzel ugyanis, hogy minden értelmezésnek létjogosultsága van, nincs kizárólagosság, virágozzék száz virág, alias varietas delectat. Ahogy a szöveggel sincs komoly bajom, lásd fent és az eredeti esszémben, akinek van percepciója a percepcióra, értette.
Tudomásul veszem Babiczky Tibor véleményét is, miszerint neki az új fordítás jön be, tizennyolc éves kora óta csak most sikerült megértenie stb., és autentikusnak tartom annak ellenére, hogy verbatim hallottam ezt Szombathelyen az egyik kedves könyvbemutató-érintettől olvasói reakció idézeteként úgy, hogy Babiczky akkor ott sem volt. Olvasói vélemények persze szóról szóra is eshetnek egybe, szinkronicitás pedig van.
Egyetlen bekezdést veséznék Babiczkynak a témában jegyzett írásából, ami alanyi költői munkássága részének tekintendő: "Végezetül kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a stílus, amelyben Bozai Ágota cikke íródott, véleményem szerint egyfelől nem méltó a témához; másfelől - figyelembe véve a tényt, hogy aFinnegans Wake jövendőbeli fordítója a szerző - egyenesen aggasztó." Erre végezetül kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ha Babiczky úr a Bloomozzék száz Bloom című esszém stílusát aktív szövegmunkásként méltatlannak tartja a témához, és - bevallottan nem bennszülött tökélyű angolnyelv-tudással - azt a Finnegans Wake-kel disszonánsnak kiáltja ki, pedig e kijelentése alapján bizton nem érzi a Finnegans Wake szójátékosságát, posztszakralitását, jelentéskifacsarósságát, a konnotációrétegeket egymásra olvasztó bravúrokat - az stílusismeret vonatkozásában tragédia. De nem baj. Baj az, ha döglenek a tyúkok.
Bozai Ágota
