Olvasói levél

Hamis szakvélemények gyermekelhelyezési perekben: Sorsdöntések

Magyar Narancs, 2012. szeptember 6.

  • 2012.11.11 11:10

Olvasói levelek

Örömmel olvastam, hogy a szerző tud arról, miszerint az állandóan számon kért 20. sz. módszertani levél nem jelent meg. Szeretném, ha széles körben terjedne, hogy a módszertani levelek általában szakmai ajánlások, nem az a funkciójuk, hogy az ügyvédek azokból oktassák a szakértőt. Érvényben van egyébként a régi, 10. sz. módszertani levél, és az sem arra való.

A következőknek kevésbé örültem. Várakozással olvastam a riportot, de a szerző talán nem minden esetben jól tájékozódott.

I.

Amint írja, gyermekelhelyezési perben másfél és három és fél éves gyerekek vizsgálata történt. A szakértőt a bíró önkényesen - nem "kinevezte", hanem elrendelte, viszont másfél éves gyermek ilyen vizsgálata eleve nem lehetséges. Bár a szerző mégis az érvénytelen módszertani ajánlásokra hivatkozik, azt is meg kellett volna tudnia, hogy a vizsgálhatóság alsó korhatára általában három év, de a gyermek fejlettségétől függően esetleg még az is kevés. Számomra elképzelhetetlen, hogy bármely bíró járni, beszélni nem tudó gyermek pszichológus szakértői vizsgálatát rendelje el. Az még inkább, hogy szakértő ennek eleget tegyen, sőt rajzvizsgálatra is hivatkozzék.

II.

A folyamatosan említett "magánszakértő", az nincs.

A szakértői kinevezés előfeltétele a szakvizsga és kamarai tagság, ezek alapján kerül a szakértő a névjegyzékbe. Néhány szakértői intézetnek kevés számú alkalmazottját kivéve minden szakértő kirendelhető névjegyzék alapján. Vagy hatóság (bíróság, rendőrség, ügyészség) rendeli ki, vagy pedig magánfél. Magánfélnek számít a gyámhatóság is, mivel hivatalból nem rendel ki szakértőt, hanem valamelyik ügyfél kérésére és számlájára. Így tehát a szakértőt hol hatóság, hol magánfél kéri fel vagy rendeli ki.

Amit a cikkben magánszakértőnek neveznek, az egy normális szakértő, amint éppen magánfél felkérésére jár el. Ebből következően az adott szakértő szakmai kompetenciája egyaránt megfelelő vagy nem megfelelő, akár magánfél felkérésére működik, akár hatóság kirendelésére.

Mivel a kirendelő nem rendelkezik a megfelelő szakismerettel - éppen ezért rendel ki szakértőt -, nyugodtan lehet arra építeni, hogy sem a bíró, sem az ügyvéd nem tudja megítélni a szakvéleményben írtakat. A bíróság némelykor azt veszi figyelembe, hogy az ítélkezés felelősségét milyen arányban lehet a szakvéleményre hárítani. Az ügyvéd kérése kizárólag az ügyfél érdekének képviselete. Vagyis kontár vagy/és korrupt lehetne bármikor és bárhol a szakértő.

III.

Tapasztalatom szerint leggyakrabban a szakértők képzettségének hiánya észlelhető. A bíróságnak és a magánfélnek írt szakvélemények egy része egyaránt a kontárkodás korlátlan lehetőségeivel él vissza. A szakértőt rendszeresen felkérő ügyvéd legjobban azt igényli, hogy a vélemény ügyfele javára szóljon, és bizonyos összegért mindenki lehet tökéletes apa vagy anya. Ám a bíró sem érti azt a halandzsát, amit tesztértékelés címén a tesztértékelésben teljesen képzetlen pszichológus kiírt a tesztek ún. szövegkönyveiből. Ezek a "tesztértelmezések" leginkább az interneten látható, fordítógép által gyártott fonémahalmazokhoz hasonlítanak. (Hogy a közismert Karinthy műfordítás-paródiát ne is említsem.)

Érthető, ha a szakmailag alulképzett szakértő aszerint próbál tájékozódni, hogy számára mi a valamivel hasznosabb álláspont, a kimondott vagy kimondatlan elvárás. Hamis-e egy ilyen szakvélemény, vagy "csak" rossz?

IV.

Minthogy a szakértőség nem szakma, szemben például az orvosi vagy ügyvédi kamarák homogén jellegével, a szakértői kamara soha nem fogja megítélni egy pszichológus szakértő szakmai kompetenciáját. Egy kamarai etikai tanács tagjai jellemzően építési, gépjármű- és gombaszakértők. Ha pedig az etikai tanács elnöke véletlenül pszichológus volna, a bepanaszolt pályatárs kollegiálisan szolidáris konkurense, az már túl sok oldalról objektív eset lenne.

Nehéz az eligazodás az egyesületek és hozzájuk kapcsolódó ügyvédek között is. Volt olyan erre szakosodott egyesület, amely hevesen pártfogásába vett egy anyát, a családon belüli erőszak áldozatát. Az erőszak abban állt, hogy az apa elköltözésekor saját holmiján kívül pár vitatott tulajdonjogú tárgyat is elvitt. Ez az asszonyt kiborította. Nemsokára a gyerekekből már a pedofíliával vádolható apa áldozatai lettek. Az egyesületnek ugyanis volt saját pszichológusa, aki nem szakértő, ezért nem is követhet el etikai vétséget.

A cikkben nyilatkozó pszichológus szakértővel ellentétben én azt tapasztalom, "az emberek", és kifejezetten az ügyvédek igenis tisztában vannak jogaikkal, amennyiben lépten-nyomon feljelentik a szakértőt, ha a szakvélemény számukra kedvezőtlen. A kamara túlterhelt, folyvást etikai vétségeket tárgyal, holott csupán arról van szó, hogy az első fokon elvesztett perben éppen fellebbezés készül, és jól fest egy ilyen bekezdés, hogy "a kamara etikai eljárást folytat". (Ami persze nem menti az egyébként gyenge szakvéleményt sem.)

Hogy az erre szakosodott jogászok sem teljesen otthonosak a szakértés területén, mutatja éppen a cikkben idézett jogászi példa. Több szakértő ellentétesen ítélte meg egy személy beszámíthatóságát. Igen, csakhogy a beszámíthatóság nem pszichológusi, hanem pszichiáteri kompetencia. Nincs olyan bíróság, amely eme kérdéssel pszichológus szakértőt rendelne ki. Nincs olyan kontár pszichológus sem, aki összetévesztené magát egy elmeszakértővel.

Dr. Földes Éva

Klinikai szakpszichológus igazságügyi szakértő

*

Tisztelt Földes Éva!

Tekintettel arra, hogy az általam írt újságcikk érzékeny témát érintett, megírását gondos anyaggyűjtés és alapos tájékozódás előzte meg. A cikkben szereplő történetek mögött valós személyek, valós események és valós dokumentumok állnak. Mindennek fényében kifogásaira az alábbiakat tudom válaszolni.

Cikkemben azért említettem a 20. sz. módszertani levelet - szemben a 10. számúval -, mert bár valóban az utóbbi van érvényben, a Budapesti Orvosszakértői Intézet honlapja szerint az intézet dolgozói a 20. számú levelek alapján dolgoznak, illetve a NANE kutatása során megkérdezett szakértők is ezt tartják irányadónak. Vagyis a levelek státusza egyáltalán nem egyértelmű (lásd a NANE Rendszerbe zárva c. tanulmánykötetében Kuszing Gábor írását). Azt, hogy a módszertani levelek mindössze ajánlásokat tartalmaznak, szó szerint így írja a cikk is, és sehol nem állítja, hogy az ügyvédek ebből oktatnák a szakértőket.

A cikkben szereplő gyerekek közül a fiatalabb messze nem volt még hároméves, amikor a szakértő megvizsgálta, gyerekrajz is készült. A vizsgálatot V. Adrienn bírónő rendelte el, a Kiskőrösi Városi Bíróságon, 2009. április 14-én.

magán jelzővel mindössze arra szerettem volna utalni, hogy a felek magánúton is felkereshetnek igazságügyi pszichológus szakértőket, ami szintén ténykérdés.

A kamara etikai bizottságának szakmai összetétele valóban heterogén, azonban az elnök személyének végzettsége legtöbbször megegyezik annak a szakértőnek a végzettségével, akivel szemben a kamara eljárást folytat. Az egyezés - ellentétben az Ön által írottakkal - egyáltalán nem véletlen, a kamara elnöke minden alkalommal törekszik erre, ezt magától az elnöktől tudom. Tökéletesen igaz, hogy a kamara nem szakmai kontroll, a cikk nem ezt állította, még csak nem is ezt kifogásolta, hanem azt, hogy jelenleg nincs olyan szerv vagy hivatal, ami szakmai kontrollt jelentene, a kamara és az illetékes minisztérium ugyanis egymásra mutogatnak.

A kamara túlterheltségének ellentmondani látszik az a tény, mely szerint évente mindössze 60 feljelentés érkezik igazságügyi pszichológus szakértők ellen.

Nem érthetek egyet azzal sem, hogy az "első fokon elvesztett perben jól fest egy olyan bekezdés", amely szerint a vizsgálatot lefolytató szakértő ellen etikai eljárás folyik, ugyanis a kamara nem kezdheti meg az eljárást addig, amíg a per jogerősen le nem zárult. Ezt jogszabály rögzíti. Minderről szintén a BISZK képviselője tájékoztatott.

A cikkben - a beszámíthatósággal kapcsolatban - nem hangzik el, hogy pszichológus vagy pszichiáter szakértő állapította-e meg, de feltételezem, hogy az UNICEF gyermekjogi igazgatója különbséget tud tenni a kettő között, és az utóbbira gondolt, amikor az esetet említette.

A levelében szereplő egyéb, szubjektív állítások többsége (pl. szakmai alkalmatlanság, nem megfelelő kommunikáció bírók és szakértők között) megegyezik a cikk tanulságaival, örülök, hogy Ön mint szakértő megerősítette ezeket. Két dolgot emelnék ki közülük. Ön egy helyen ezt írja: "Érthető, ha a szakmailag alulképzett szakértő aszerint próbál tájékozódni, hogy számára mi a valamivel hasznosabb álláspont, a kimondott vagy kimondatlan elvárás. Hamis-e egy ilyen szakvélemény, vagy 'csak' rossz?" Értem, hogy itt mire gondol, de Ön szerint nem ugyanolyan aggályos mindkettő? Egy másik helyen így fogalmaz: "A szakértőt rendszeresen felkérő ügyvéd legjobban azt igényli, hogy a vélemény ügyfele javára szóljon, és bizonyos összegért mindenki lehet tökéletes apa vagy anya" (kiemelés tőlem). Ez utóbbi megállapítást én ijesztően nagy problémának tartom, épp ezért foglalkoztam a témával egy hosszú cikk keretében.

Üdvözlettel,

Bakóczy Szilvia

Neked ajánljuk