Habony és a Nézőpont Intézet

  • 2013. február 28.

Olvasói levelek

Facebook-üzenetben kért helyreigazítást lapunktól Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakmai vezetője. Mráz Ágoston szíves közlése szerint Habony Árpád – szemben a lapunk 2011. szeptember 1-jei számában megjelent Habony-portré állításával – nem 2008-ig volt a Nézőpont Intézet igazgatója, hanem már 2006. június 2-án lemondott a Nézőpont Intézet Zrt. jogelődje, az Europtimus Zrt. igazgatósági tagságáról. A kérésnek, jóllehet egy évvel és öt hónappal a sajtó-helyreigazítás iránti igény benyújtásának törvényes határideje után érkezett, lapunk természetesen ezennel helyt ad. Mráz Ágoston Sámuel említett üzenetében úgy véli, ez a téves információ azt a benyomást keltheti, hogy Habony a Nézőpont tisztségviselőjeként tette azt, amit a bíróság elítélt – lapunktól pedig mi sem áll távolabb, hogy ennek a benyomásnak bármilyen módon tápot adjon.

A Habony-portrét pedig itt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.