olvasói levelek

  • 2003. szeptember 4.

Olvasói levelek

Elszomorít, hogy kedvenc lapomban is olyan írást találok a nemrégiben elfogadott közoktatási törvénymódosításról, amelyről ordít, hogy szerzője nemigen találkozott a normaszöveggel. Ha ezt megtette volna, talán nem ír le olyan zagyvaságokat, mint amit a "cselédpasszussal" kapcsolatban sikerült papírra vetni. A "cselédpasszus" hatálybalépésétől ugyanis az igazgató egyoldalúan elrendelheti a pedagógus kötelező óraszámának emelését. Szó sincs itt arról, amit ehhez a cikkíró hozzáfűz, nevezetesen, hogy "az eddig érvényben lévő szerződéseket és kinevezéseket a munkáltató azonban egyoldalúan nem változtathatja meg, ezért vélik úgy az előterjesztők, hogy kényszer helyett megállapodási lehetőségről kell beszélni. A pedagógusok tehát rendezett jogi környezetben vállalhatnak ezentúl többletmunkát anyaintézményükben." A megállapodási lehetőség nem a "cselédpasszus" esetében, hanem a törvénymódosítás egy másik eleménél merül fel, a bevezetendő teljesítménypótlékoknál - nyilván ezzel sikerült összekeverni az egyoldalúan elrendelt óraszámemelést. Amúgy a téma felvezetése is rendkívül pontatlan, hiszen az óraszámemelés elrendelhetősége mellett megmaradnak a rendkívüli munkavégzés szabályai. Szerencsére odáig még nem jutottak el a törvénymódosítás megalkotói, mint a cikk szerzője: "A logika szerint indokolatlan a heti 40 óránál rövidebb munkahét esetében rendkívüliségről beszélni, és a kötelező óraszámok merev rendszere ellene hat a rugalmas és hatékony munkaszervezésnek." Eszerint a pedagógusnak 40 óránál rövidebb munkahete volna, hiszen a tanórákra való felkészülést, a dolgozat- és füzetjavítást, az adminisztrációt nyilvánvalóan szabadidőben végzi, így aztán kötelező óráit akár heti 40-ig fel lehet tornászni, és csak az afölöttiekért járna túlmunkadíj. Na nem, itt még nem tartunk.

Magyar Narancs, 2003. augusztus 7.

Tisztelt Szerkesztőség!

Elszomorít, hogy kedvenc lapomban is olyan írást találok a nemrégiben elfogadott közoktatási törvénymódosításról, amelyről ordít, hogy szerzője nemigen találkozott a normaszöveggel. Ha ezt megtette volna, talán nem ír le olyan zagyvaságokat, mint amit a "cselédpasszussal" kapcsolatban sikerült papírra vetni. A "cselédpasszus" hatálybalépésétől ugyanis az igazgató egyoldalúan elrendelheti a pedagógus kötelező óraszámának emelését. Szó sincs itt arról, amit ehhez a cikkíró hozzáfűz, nevezetesen, hogy "az eddig érvényben lévő szerződéseket és kinevezéseket a munkáltató azonban egyoldalúan nem változtathatja meg, ezért vélik úgy az előterjesztők, hogy kényszer helyett megállapodási lehetőségről kell beszélni. A pedagógusok tehát rendezett jogi környezetben vállalhatnak ezentúl többletmunkát anyaintézményükben." A megállapodási lehetőség nem a "cselédpasszus" esetében, hanem a törvénymódosítás egy másik eleménél merül fel, a bevezetendő teljesítménypótlékoknál - nyilván ezzel sikerült összekeverni az egyoldalúan elrendelt óraszámemelést. Amúgy a téma felvezetése is rendkívül pontatlan, hiszen az óraszámemelés elrendelhetősége mellett megmaradnak a rendkívüli munkavégzés szabályai. Szerencsére odáig még nem jutottak el a törvénymódosítás megalkotói, mint a cikk szerzője: "A logika szerint indokolatlan a heti 40 óránál rövidebb munkahét esetében rendkívüliségről beszélni, és a kötelező óraszámok merev rendszere ellene hat a rugalmas és hatékony munkaszervezésnek." Eszerint a pedagógusnak 40 óránál rövidebb munkahete volna, hiszen a tanórákra való felkészülést, a dolgozat- és füzetjavítást, az adminisztrációt nyilvánvalóan szabadidőben végzi, így aztán kötelező óráit akár heti 40-ig fel lehet tornászni, és csak az afölöttiekért járna túlmunkadíj. Na nem, itt még nem tartunk.

Logikailag követhetetlenek számomra a PDSZ-szel kapcsolatos megállapítások is. Mind a cikkben, mind a keretes írásban olvasható, hogy nem csak a PDSZ, több szakmai és érdekvédelmi szervezet bírálta a törvénymódosítást. Mégis, a törvény vitája során felmerült szakmai aggályokat következetesen és törvényes eszközökkel támadó PDSZ-re vetül a cikkben a gyanú árnyéka ("árulkodó, hogy bár a PDSZ-en kívüli többi érdekképviselet is fenntartja aggályait, a reform alaptörekvéseivel egyetért, és nem csatlakozott a beadványhoz"). Én inkább azt tartom furcsának, hogy hét szervezet közös közleményben kifejtett jogi és szakmai aggályaival csak az egyik fordul a megfelelő jogorvoslati fórumhoz. A PDSZ valóban nem a legnagyobb, hanem a második legnagyobb szakmai szakszervezet, amely a legnagyobbal ellentétben megalakulásától pártsemleges.

Ha nem az oktatási kormányzat mindenáron való védelmezése a cél, javaslom, készüljenek alaposabb, netán a jogszabály kritikájára is kiterjedő cikkek a közoktatási reformról, olyanok, amelyben nemcsak a minisztérium által reklámozott célok, hanem azok megvalósításának módozatai is megismerhetők. Ajánlom ez ügyben figyelmükbe az OM által megrendelt közvélemény-kutatás anyagát is (ha nincs meg, szívesen elküldöm).

Üdvözlettel:

Nagy Erzsébet

tanár, tanügy-igazgatási szakértő

Autópálya a Filatorigátig

Magyar Narancs, 2003. augusztus 14.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2003. augusztus 21.

Csendes mélabúval olvasom a Narancsban mostanság megjelenő zöldháborgásokat a budai alsó rakpart védelmében. Magyarázatként ide iktatom a Fővárosi Közgyűlés jegyzőkönyvének részletét 1999. (!) április 29-ről, amikor a budai főgyűjtő csatorna beruházása és a rakparti út kibővítése volt napirenden:

Vajda Pál főpolgármester-helyettes: A rakparti főgyűjtő csatorna építése "generálta a rakpart kérdésével kapcsolatban a rakpart szélesítésének ügyét, ami, ismerve Buda gyűjtőúthálózatának jelenlegi állapotát, frekventált kérdés közlekedési szempontból. Én úgy fogalmaznék, hogy ez körülbelül olyan közlekedési beruházás, mint Pesten a Hungária körút kérdése volt."

Madarász Aladár (SZDSZ): "A sok egyetértés után, tisztelt Közgyűlés, csak nagyon félve merek egy kérdést feltenni. Ha jól értem a nagy elvi egyetértést, ez nemcsak a főgyűjtőről szól, hanem arról is, hogy a budai alsó rakpart a gyalogosok számára ezzel hozzáférhetetlenné válik. Minthogy gyerek- és fiatalkorom nagy részét ott gyalogoltam végig a Margit híd és a Gellérthegy között, ezért illő tisztelettel kérdezem, hogy ez lesz-e az átépítés egyik következménye, és ilyen módon elvágja-e a Dunát a budaiaktól."

Cselovszki Zoltán: (Fidesz-MDF-MKDSZ): "Megpróbálom harmadszor is elmondani: az olyan kérdések, mint amilyenek most felvetésre kerültek - hogy nem szabad elvágni a Dunát a gyalogosforgalomtól és a várostól -, meghatározzák, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba. Nagyon jó ellenzéki képviselő lenne Madarász Aladár, de hadd mondjam el, pont ezek azok a kérdések, amikről most kezdődik a tervezés, a vita. A célokban teljesen egyetértenek a tervezők, nyilván nem lesz elzárva a Duna, de ez egy nehéz feladat."

A közgyűlés a főgyűjtő csatorna beruházási célját, a rakparti út bővítését és szélesítését egy tartózkodás és egy ellenszavazat mellett, 44 szavazattal jóváhagyta. Nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik, az ellenszavazat az enyém volt.

Madarász Aladár

A szerk. Áfium a patikában

Magyar Narancs, 2003. augusztus 14.

Tisztelt MaNcs!

Ha vezércikkük egy mondatát ("a gyógyszertárak ugyanis megelőlegezik a támogatás összegét a készítmények beszerzésekor, mivel az OEP-dotációt utólag, a teljesített vények alapján igényelhetik") relációanalízis-tesztnek fogjuk fel, akkor a helyes válasz: az állítás hamis, az indoklás igaz.

Ugyanis valóban utólag igényelhetik a patikák a dotáció összegét, azonban, bár sokszor elhangzik, nem igaz, hogy a patikák előlegezik meg az OEP felé a támogatás összegét.

Mi a napi rögvalóság?

A rossz üzletember patikus - elhíve saját kamarája mantrázását - nem tart még egy dobozt sem bizonyos drága készítményekből, mondván, majd ha jön a beteg, akkor megrendeli. Ugyan a betegellátásra és készletezésre kapja részben az árrését, ezt nem tartja be, viszont a nagykereskedőktől elvárja, hogy naponta kétszer, Budapesten akár négyszer is szállítson.

Közben magas ívben nem érdekli, hogy micsoda procedúra, ha a kórházi elbocsátás után egy életmentő vagy egynapi kihagyást sem megengedő készítményért a hozzátartozónak kétszer is be kell mennie a patikába (egyszer, amikor leadja a receptet, másodszor meg amikor a patikus megrendelte a gyógyszerét).

A szokásos péntek délutáni kórházi hazabocsátáskor így számtalan esetben előfordul, hogy a felírt gyógyszert egész hét végére nem kapja meg a beteg, mert szombat-vasárnap nincs nyitva a patika, így csak hétfő reggelre érkezik meg a gyógyszer, amikor a trombózisprofilaxis híján a beteg már tüdőembóliában elhalálozott (megtörtént!).

Tehát a patikus megrendeli a mondjuk tízezer forintos gyógyszert a nagykereskedőtől. Igen ám, de nem fizet, mert a legtöbb patika szerződéses kapcsolatban van a nagykereskedőkkel, minek következtében minimum 30, de nagyobb patikák esetében 45-60 napos fizetési határidőt kap a nagykereskedőtől.

Megjön a gyógyszer, visszajön érte a beteg, kifizet - ha 90 százalékos támogatottságú - 1000 Ft-ot. Ha a patikus aznap lejelenti az OEP-nek, akkor 3 hét múlva megkapja a 9000 Ft-ot, de még csak a 22. napnál tartunk, vagyis csak 1-2-3 hét múlva kell fizetnie a nagykereskedőnek.

Tehát akkor ki hitelez az OEP-nek a patikuson keresztül? A nagykereskedő!

A patikai privatizáció az egyik legellentmondásosabb története a rendszerváltás óta eltelt időszak történéseinek. Miközben az elvetélt MRP-programok után a teljes gazdasági szférában nem történt dolgozói vagyonjuttatás, s az új kórháztörvényben az orvosok számára is csak nagyon komoly feltételek esetén lehetséges tulajdont szerezni, a patikák gyógyszerész vezetői, akik éppen vezető beosztásban voltak a példátlan előfinanszírozási rendszerben, az indulókészletet ingyen a patikákba helyezve, kedvezményes hitelekkel és magas árréssel tulajdonossá váltak úgy, hogy a verseny lehetősége törvényileg kizárt az 5000 fő/patika szabály miatt. (Igaz, azóta az árrések jelentősen csökkentek, s az előből utófinanszírozás lett.)

Nem véletlen, hogy nem lehet a piacon patikát vásárolni, hiszen az első tulajdonosok arra törekednek, hogy a gyermekeik vigyék tovább az ületet - új szereplőnek ebbe a körbe bekerülni gyakorlatilag lehetetlen.

Érthető, hogy ezt a kivételezett helyzetet a patikusok jól szervezetten, hatásos érdekérvényesítési módokon kívánják megőrizni. `k árulhassanak fogkrémet, pelenkát, de a benzinkút ne árusíthasson fájdalom- vagy lázcsillapítót.

Véleményem szerint a versenyhelyzet kiterjesztése a patikákra elengedhetetlen, nincs semmilyen ellenérv ellene, csak a patikusok nyilvánvaló érdeksérelme. Akkor majd muszáj lesz gazdálkodni, esetleg egy kis pluszt nyújtani a betegeknek, kicsit megküzdeni az ügyfélért, mint bármely más üzleti szférában.

Dr. Farkas György

Helyesbítés

Múlt heti számunk Szénaboglya a Bécsi úton című cikkében tévesen szerepelt, hogy 1962-ben Fehér Tamás fotózta Kassák Lajost: az említett felvételt valójában Féner Tamás készítette. A hibáért elnézést kérünk.

Neked ajánljuk