A "romlatlan falu"-ból származó Sánta Ferenc megdöbbentő erővel ír le egy ilyen sztereotip helyzetet Kicsik és nagyok című novellájában, amely 2007-ben érettségi tétel is volt - méltán. Ebben a gyermekek eljátsszák a papa-mama szerepeket, a kegyetlen "vicc" mintájára, ahol a kislány azt mondja: "Jó, játsszunk, de ne üss nagyokat."
Kiemeltem a novella legérzékletesebb mondatait:
Ketten játszottak az udvarban, egészen hátul, a kert első fái között. Egy kislány és egy kisfiú, egyik sem volt idősebb nyolcesztendősnél.
A fiú egy fadarabbal négyszöget rajzolt az agyontaposott földre, három, négy méter lehetett minden oldala. A kislány figyelmesen nézte a fadarab útját. A karjában kis játék baba lapult. - Azt szeretném, ha először az ágyat rajzolnád meg, rettenetesen álmos a kicsi, alig tudja nyitva tartani a szemét.
A fiú felegyenesedett, összehúzott szemekkel vizsgálta a vonalakat, aztán belépett a négyszög közepébe.
- Csak beszélsz összevissza!...
Az egyik vonal mellé három vonallal berajzolta az ágyat.
(...)
A fiú odatekintett. Kezét kivette a zsebéből, és kiegyenesedett. Kigombolta végig az ingét, két tenyerével beletúrt a hajába, fejét hátravetette, és szemét az égnek emelve felkiáltott.
- Huuu... keserves Isten... - és tántorgó lábakkal, erre-arra dülöngélve megindult a szoba felé. Belekezdett valami énekbe, aztán abbahagyta, felordított.
(...)
A kislány felemelkedett, arcát a kezébe temette, vállai rázkódtak, úgy tett, mintha sírna. Tétován, ijedten lépett erre-arra, mint aki nem tudja, mit tegyen. Közben szétnyitott ujjai közül figyelte a fiút.
(...)
A fiú odatámolygott hozzá.
- Elhallgatsz végre?...
Megmarkolta a lány ruháját, és rángatta, míg le nem húzta az ágyról. A kislány felkapta a fejét.
- A hajamat kell fogni - suttogta.
- Amióta levágták, nincs mit fogni rajta - suttogta a fiú is, de elengedte a ruhát, és igyekezett belemarkolni a másik hajába, ami rövidre volt vágva, szinte olyan rövidre, mint a fiúé, mert már nyár volt.
- Bánt az urad, mi? Részeg az urad?
(...)
- Fáj! - kiáltozott a kislány, megfeszítette a testét, és kiszakította magát a szorításból.
A fiú mozdulatlanul nézte, karjait lelógatta az oldala mellett, és szemei egészen megszűkültek. Aztán elindult a lány után.
- Bestia...
A kislány kinyújtott karokkal védekezett. Lábuk alatt felgyűrődött a föld, széttúrták a megrajzolt vonalakat.
- A gyermek!
A kislány megtántorodott. Egyensúlyukat vesztve végigvágódtak a földön.
A fiú mély, hosszú lélegzetet vett, aztán körültekintve, halkan rászólt a leányra.
- Én most elalszom, és te akarj levetkőztetni.
A hasára fordult. Karját a feje alá tette, és dörmögve, érthetetlenül motyogva lehunyta a szemét.
Üdvözlettel:
dr. Gurmai Zita
Miért utáljuk a bankárokat?
Magyar Narancs, 2010. augusztus 5.
Miért utáljuk a bankárokat? Na, vajon miért? Mert az a fajta hitelpolitika, amit képviselnek, égbekiáltó rablás. Egy ismerősöm az OTP-től vett fel hitelt, 650 ezret, amit hétévig kell visszafizetni havi 19 ezerrel, vagyis több mint a dupláját, mert így a 650 ezerből a hét év alatt 1 600 000 re jön ki. És ráadásul, ha ne adj isten időközben nyer a lottón vagy örököl, akkor sem tudja visszafizetni egyben a pénzt, mert a banknak pont ez az érdeke, hogy sokáig fizessen. Ha meg mi teszünk be pénzt, 2-3 százalék a kamat.
Nagyon radikális változások kellenének a banki dolgokban, mert ami most van, az vadkapitalizmus, de nagyon, mindannyiunk kárára, és a bankok nagy hasznára!
Makovics János
