A magam részéről nem tiltakoznék ellene, ha Bajnai Zsolt elfelejtené a MÚOSZ-t, mert akkor mi is elfelejthetnénk őt, és nem kellene valótlan állításaival foglalkozni. Személyemet sem hagyta ki rosszindulatú publicisztikájából. "Citálhatnám még az etikai bizottság döntéseit." Nosza! Citáljuk!
Bárki megnyithatja a MÚOSZ honlapját, ahol évekre visszamenőleg elolvasható az etikai bizottság minden határozata, állásfoglalása. Néhány konkrét ügyre mégis felhívom a citátumok iránt érdeklődők szíves figyelmét.
Jelenleg is folyik az Etikai Bizottság tagjainak többségével egyetértésben általam kezdeményezett eljárás Papp Dániel hazugságai ügyében az NMHH Médiatanácsával. Jelenleg a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiumánál tartunk.
2010. június 26-án az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságához fordultunk hét flekk terjedelmű, nagyon alapos beadvánnyal, az akkor még csak tervezetként ismert, azóta 2010. évi CIII.; CIV.; CV. törvényként elfogadott jogszabályok megváltoztatása érdekében. Meggyőződésünk, hogy előterjesztésünk sem megkésett, sem "vértelen" nem volt, viszont közrehatott abban, hogy ezeket a törvényeket lényegesen változott tartalommal fogadta el a magyar Országgyűlés. (A lényeges változás a sajtószabadsággal való visszaélés meghatározásában; a válaszadás és a helyreigazítás szabályainak megfogalmazásában; az oknyomozó újságíráshoz kapcsolt - egyébként általunk nem helyeselt - törvénysértés lehetőségének lehetséges bírósági reparációja szabályozásában következett be.)
Mindez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottságához forduljunk. Júliusban értesített Erminia Mazzoni elnök asszony, az Európai Parlament petíciós bizottságának elnöke arról, hogy a petíciós bizottság napirendjére tűzte az EB elnökeként tett állampolgári bejelentésemet a magyar médiajogi szabályozás demokráciát és az alkotmányosságot sértő voltának vizsgálatáról. Bizonyítékokat terjesztettünk elő, hogy az új médiatörvények a politikai kulturálatlanság törvényerőre emeléséről szólnak.
Messzire vezetne, ha évekre viszszamenőleg részletezném, milyen lényeges állásfoglalásokat tettünk közzé a sajtószabadság védelme, a fajgyűlölet elítélése, az újságírói magatartás torzulásaival kapcsolatban - nemegyszer saját elnökségünk egyes tagjainak rosszallását is "kivíva". Nem teszem.
Viszont a leghatározottabban visszautasítom Bajnai Zsolt állítását, hogy valamiféle alibi biztosítása vezetett bennünket. Nekünk nincs szükségünk alibi bizonyítására! Hasonlóképpen visszautasítom Bajnai Zsolt felelőtlen vádaskodását kolléganőim és kollégáim nevében is, amivel azt feltételezi a 25 tagú, kiváló újságírókból, tisztességes, becsületes emberekről álló etikai bizottságról, hogy az általam portásként megkeresett óránként ötszáz forintos (bruttó!) munkabérrel megvásárolható a függetlenségünk! Nem tartom szégyelleni valónak, ha koromhoz illő munkával, tanítással és portáskodással egészítem ki a nyugdíjamat. Remélem, sohasem fogok odáig süllyedni, hogy bármilyen érdekből - vagy csak jellemhibából - valótlanságokat terjesszek tiszteletre méltó és közkedvelt folyóiratban vagy az interneten. Ha ez előfordulna velem, azt nagyon szégyellném, amit remélem, Bajnai Zsoltnál is sikerült elérnem. Talán...
Dr. Halák László
az etikai bizottság elnöke
Várhegyi Éva: Ekotrip (Felelős kerestetik)
Magyar Narancs, 2011. szeptember 1.
Olvasói levelek
Magyar Narancs, 2011. szeptember 15.
Válasz Róna Péternek
Róna Péternek abban igaza van, hogy az elmúlt években számos írásban és interjúban foglalkozott a devizahitelezés problémáival, és ebben valóban élen járt, ám ez nem cáfolja azt a felvetésemet, hogy 2006-ban még ő sem kiáltott megálljt, s a válság kirobbanásáig őt sem annyira a hiteladósok (akkoriban még nem manifesztálódott) problémája, mint inkább a jegybanki kamatpolitika izgatta.
Abban viszont téved, hogy 2009-es ÉS-cikkemben azért vádoltam pálfordulással, mert kritizálta a devizahitelezés gyakorlatát; erről egy szót sem ejtettem akkor és ott. Azt róttam Róna szemére, hogy úgy vált gyakorló bankárból piac- és bankellenes antikapitalistává, továbbá a magyar vállalatokat felvásárló, 78 millió dollárnyi külföldi tőkét kezelő Első Magyar Alap menedzseréből a külföldi tőkét kárhoztató, a nemzeti (sőt: nemzetállami!) tulajdonért aggódó véleményformálóvá, hogy egyetlen szóval sem jelezte: bocs, tévedtem.
Várhegyi Éva
Mérő László: Maga itt a tánctanár? (Hallgatólagos tudás)
Magyar Narancs, 2011. június 30.
Olvasói levelek
Magyar Narancs 2011. július 28.
Nemrégiben teljesen véletlenül két olyan írás is a kezembe került, amely a tudás mély, filozófiai problémájáról közéleti lapok hasábjain igyekszik szellemes, közérthető formában elgondolkodni, és az egyiknek mindez vitathatatlanul sikerül is. Érdekes módon ez annak ellenére van így, hogy a cikk fő állítását könnyen tévesnek is lehet tartani.
Mérő László írása egy felismerés történetét mondja el. Megtudjuk, a szerző miként ébred rá: nem kell ab ovo fanyalognunk, "ha egy munkahelyi főnök vagy egy politikus olyasmit mond, amit úgyis mindenki tud" Valóban, a "hallgatólagos tudás" - így nevezi Mérő a szóban forgó ismereteket - kimondása lehet hasznos, előnyös, sőt bizonyos esetekben akár 'erkölcsi kötelesség' is, vagyis valami olyasmi, amit annak ellenére meg kell tennünk, hogy nekünk magunknak esetleg hátrányunk is származhat belőle. Mindennek igazságát talán nem kell senkinek bizonygatnunk, aki még a "működő" szocializmusban próbált gondolkodóként eligazodni, de Mérő állítása talán azóta is minden rendszer alapvető igazsága maradt.
Az írás egyik érdekessége, hogy mondanivalóját egy viszonylag egyszerű logikai feladattal szemlélteti, s ennek megfelelően az megfellebbezhetetlennek tűnik. A feladványban egy adott közösség bizonyos tagjai csak akkor jöhetnek rá valamire, ha egy mindenki által tudott tényt valaki a közösség előtt ki is mond.
Valójában azonban a rejtvény a hallgatólagos tudás fogalma mellett két másik fogalommal jóval szorosabb összefüggésben áll, ezért én inkább ezekről ejtenék néhány szót. Egyrészt a tudásnak arról a furcsa sajátosságáról van szó, hogy bizonyos értelemben képes magára a tudásra is vonatkozni, másrészt a kommunikációnak arról az érdekes vonásáról, hogy kijelentéseinkkel olyasmit is tudunk közölni, amit explicit módon nem mondunk ki. A feladat valójában nem annyira a hallgatólagos tudással, mint a "hallgatólagos" kommunikációval, illetve a tudás reflexivitásával áll összefüggésben. Bár a logikai fejtörő talán közismert, mégis érdemes itt Mérő megfogalmazásában újra felidézni.
"Egy faluban tíz házaspár él. A faluban a törvény szerint, ha egy férj rájön arra, hogy a felesége megcsalja őt, akkor köteles másnap reggel pontban 8 órakor holtan kitenni az asszonyt a háza elé. Ugyanakkor a faluban szigorú tabu bárkivel is az ő feleségéről beszélni - mindenki másról szabad, és meg is teszik, csak róla nem. Ennek megfelelően mindenki pontosan tudja, hogy a többi asszony közül ki hűtlen, ki nem, csak éppen a sajátjáról nem tudja. A faluban történetesen hat asszony csalja a férjét, négy nem. ... Egy nap azonban jön egy hírnök, aki falugyűlést hív öszsze, és kihirdeti, hogy a faluban van olyan asszony, aki csalja a férjét. ... A hírnök valami olyat mondott, amit úgyis mindenki tud. ... Nem is történik semmi se másnap, se harmadnap. A hatodik nap reggelén azonban mind a hat hűtlen asszony kiterítve fekszik a háza előtt. A matematikai feladat az, hogy miért."
Számunkra most nem magának a feladatnak a megoldása lesz érdekes, hanem az az állítás, amelyre Mérő szellemes írása a mondanivalóját építi: "A hírnök valami olyat mond, amit úgyis mindenki tud." Úgy tűnik, a szerző tisztában van vele, hogy az állítás nem igaz általában, hiszen maga is látja: ha nem hat, hanem csak egy asszony lett volna hűtlen a férjéhez, akkor számára a "hírnök egy nagy újdonságot mondott volna". Ha viszont egynél több asszony csalja a férjét, akkor az állítás nyilvánvalóan igaznak tűnik: ha éppen kettő (legyen az egyik érintett férj A, a másik B) akkor A tudja a dolgot B, B pedig A nejéről, mindenki más pedig mindkettőjük feleségéről. A hírnök tehát valóban nem mond senkinek semmi újat.
Az írás azonban, bár talán csak "hallgatólagosan", mintha azt is sugallná: egy állítás kimondása nemcsak azzal együtt lehet hasznos vagy informatív, hogy nem mond senkinek semmi lényegesen újat, hanem még akár azzal együtt is, hogy nem közöl senkivel semmit, hogy tehát a kinyilvánítása után senki nem is tud meg semmi fontosat. Ha azonban a megérzéseinkre hallgatunk, talán mindnyájan azt mondanánk: ez nem lehetséges. Ha egy probléma csak azután lesz számunkra megoldható, hogy valaki mond nekünk valamit, akkor a kimondás révén valamilyen formában meg kell tudnunk valami "újat", amit előtte nem tudtunk. Ezért, ha a "sugallt" állítás igaz lenne, az mindenképpen figyelemre méltó tény volna. Azt hiszem azonban, nem igaz.
Paradox módon - az egyetlen csalfa asszony esetétől eltekintve - a hírnök nem mond semmi olyat, amit a faluban ne tudna mindenki, mégis lesz olyan ember - tulajdonképpen mindenki -, aki a hírnök kijelentése nyomán megtud valami lényegesen újat. A "metafeladvány", amit az eredeti feladvány felvet, és ami talán nem is sokkal könnyebb az eredetinél, abban áll, hogy mi is az az újdonság, amit a közösség tagjai megtudnak a hírnök bejelentéséből. Azt hiszem, lehetséges, hogy valaki meg tudja oldani a feladványt, a metafeladvány megoldásán azonban még törnie kell a fejét.
A metafeladvány megoldása általánosan, a megcsalt férjek számától függetlenül is megfogalmazható, de ezt a gondolkodó kedvű olvasókra hagyom. Egyetlen csalfa asszony esetében már láttuk: a válasz egyszerű. Az általános tanulság kedvéért elárulok egy megoldást az előbb megnevezett két megcsalt férj, vagyis A és B esetére. Az igaz ugyan, hogy A is és B is már a hírnök bejelentése előtt is tudja: van olyan asszony, aki csalja a férjét, hiszen egymás feleségéről mindketten tudják ezt. Ám mivel magukról nem tudják, hogy csalja-e őket a feleségük, ezért ekkor még sem A nem tudja, hogy 'B tudja, hogy van olyan asszony, aki csalja a férjét', sem B nem tudja, hogy 'A tudja, hogy van olyan asszony, aki csalja a férjét'. 'k maguk tudják, hogy van ilyen asszony, de a másikról nem tudják, hogy az is tudja-e. Amint azonban meghallják a hírnök bejelentését, tudni fogják a másikról is, hogy tudja, hiszen tudják, hogy az is hallotta a hírnököt.
Ez a "metatudás", vagyis a másik tudásáról való tudás az, amely új, és amelyet a hírnök kimondatlanul, vagyis hallgatólagosan közöl A-val és B-vel. (A többiekkel is közöl valamit, de ez túl közel vinne az előbb megoldatlanul hagyott általános feladat megoldásához, így ezt sem árulom el.) A metafeladat megoldása a metatudás, a feladat lényege pedig nem annyira a hallgatólagos tudás, mint inkább a hallgatólagos közlés. Látjuk, mind a "metatudás", mind a "hallgatólagos közlés" szükséges lehet egy feladat megoldásakor. Ezen felül bármelyik lehet legalább olyan fontos eleme mind a "munkahelyi főnök", mind a "politikus" eszköztárának is, mint "annak kimondása, amit mindenki tud". Sőt, bizonyos helyzetekben talán még annak is lehet szerepe, amikor valaki hallgatólagosan közöl egy olyan metatudáson alapuló ismeretet, amelyet mindenki tud.
Komorjai László
Töretlen hittel
Magyar Narancs, 2011. szeptember 8.
A 9/11 óta és az évfordulón is minden szélsőséges fórumon újramelegített (a Jobbik-közeli hetilapban címlapján is virító) összeesküvési elméletekkel foglalkozó cikkében Greff András okkal állapítja meg, hogy "kevés olyan paranoid teória van, amibe valaki ne keverné bele a zsidókat, így itt is hamar elterjedt, hogy a merénylet napján a WTC jól értesült bibsi dolgozói inkább a paplan alatt maradtak". S hozzáteszi, hogy "ezt a Hezbollah kezében lévő libanoni Al-Manar tévécsatorna kezdte terjeszteni először - olyan is". Nos, még ilyenebb. Pár éve a brit Guardian utánament e sztorinak, s kiderítette, hogy azt jó előre maga az al-Káida telepítette, tudatosan akarván gyanúba keverni a zsidókat. Ugyanis magát a merényletet eredetileg 2001. szeptember 18-ra, vagyis egy keddel későbbre tervezték, abban az esztendőben ugyanis arra a napra esett a zsidó új év. S azon a napon a vallásos "bibsi dolgozók" ezrei bizonyosan nem is mentek volna be a WTC-be. Kétségtelenül ördögien ravasz ötlet, ám az akciót levezénylő Mohammed Atta megrémült, amikor hírét vette az egyik (a 20.) merénylő minnesotai elkapásának, s félt, hogy Moussaoui köpni fog. Ezért hozta előre - vélhetően a már bemért keddi menetrendekhez igazítva - egy kerek héttel a merényletet. Erről persze már senki sem értesítette a libanoni tévéseket, akik a nekik előre jelzett "nagy esemény" hírére közhírré tették, hogy négyezer (vajon miért éppen ennyi?!) zsidó nem ment be aznap. Holott persze sajnos bement, ehhez elég megnézni a New York-i nekrológokat és gyászszertartási beszámolókat. De az antiszemiták nem volnának zsidógyűlölők, ha akár csak ebben az egy esetben is képesek lennének tisztelni a tényeket.
Avar János
Balázs Zoltán: A jobb lázadása (A guru)
Magyar Narancs, 2011. augusztus 25.
Balázs Zoltán megsemmisítő jobbhoroggal vélte jól állon vágni az ismert, dr. Válság becenévvel gyakran illetett iráni (zsidó) származású amerikai közgazdászprofesszort, MaNcs-beli cikke előtt már a Kossuth rádió egy igen hallgatott reggeli műsorában is. Nem volt nehéz dolga, érvel, hiszen nem egy Madárral állt szemben, hanem egy össze-vissza fecsegő (hol Keynesre, hol az osztrák iskolára hivatkozó - már ebből is látszik, hogy agyilag zokni!) intellektuális nullával, aki régebbi ismertségét annak a banalitásnak köszönhette, hogy megjósolta a 2008-as nagy válságot ("Ez persze nem nagy művészet, mivel válság volt, van és lesz" - mondja Balázs), az újabb keletűt meg annak, hogy a kapitalizmus elkerülhetetlen összeomlását jósolta, igazat adva Marxnak (augusztus 13-án a Wall Street Journal internetes kiadásában).
Először is idézzük fel a kort! A 2008 előtti években a mainstream (neoliberális) közgazdasági gondolkodás erősen hajlott arra az álláspontra, hogy a modern kapitalizmusról már annyi ismeretünk gyűlt, oly mélyen kiismertük működését, olyannyira megtaláltuk esetleges zavarainak ellenszerét, oly védműveket hoztunk létre stb., hogy válság nem lesz, lesz helyette - legfeljebb - soft landing. S erre Roubini a pofánkba vágta: ne higygyétek! Igaza lett. Másodszor: Roubini arról beszélt, hogy Marxnak abban igaza volt: a magára hagyott, saját logikáját követő kapitalizmus lerombolja önmagát. Ezt Balázs a kapitalizmus összeomlásának megjósolásaként, Roubini Marxhoz való megtéréseként adja elő. Roubini állításából az következik, hogy a kapitalizmus szabályozandó. Az a neoliberális hit, hogy a tőke, a piac a létező világok legjobbikát teremti, melyet bármiféle beavatkozás csak előronthat - nem igaz. Balázsnak joga van hinni ennek ellenkezőjében. De nincs joga ellenfeleit egyszerűen lefikázni.
Németh György
szociológus-közgazdász
"Semmi nincs már kizárva"
Magyar narancs, 2011. szeptember 8.
Örömmel vettem kézbe legutóbbi számukat, annál is inkább, mert a címlapon kedvenc társulatom kiváló művésze mosolygott az olvasóra. Annak azonban nem örültem, hogy a név alatt - mintegy magyarázatként - ott szerepelt, hogy az illető színésznő. Mindig meghökkent, ha egy-egy foglalkozási ág megnevezésekor sokan szükségesnek tartják az illető nemét is feltüntetni, mintha az nem látszana gyönyörűen a fényképről. A cikkben már csak színész szerepel a foglalkozás meghatározásaként, ami egy fokkal jobb, hiszen Angela Merkel sem kancellárnő, hanem a BRD kancellárja, függetlenül attól, hogy hölgy tölti be ezt a tisztséget. Számomra viszont "nodi Eszter tehetségénél, személyiségénél és - nem utolsósorban - diplomájánál fogva számomra művész, mégpedig színművész marad továbbra is, ami természetesen nem zárja ki, hogy szépsége, vonzó nőiessége ne gyakoroljon rám ellenállhatatlan hatást.
Hűséges, macsó olvasójuk
Kard Aladár
