Üdvözlettel:
Vágvölgyi B. András
Magába zárva
Magyar Narancs, 2011. október 6.
Örültem, hogy lényegében három teljes oldalt szenteltek Makovecz Imre emlékének. Bár szakmailag nem tudom megítélni, de a portré nagyon korrektnek tűnt, nyilván az is volt. Mégis, komoly hiányérzettel fejeztem be a cikk olvasását. Számomra van egy rendkívül fontos és legalább ennyire evidens kérdés, amit meg kellett volna fogalmazni, és kísérletet tenni a válaszadásra. A cikkből is egyértelműen kiderül, hogy Makovecz - hogy úgy mondjam - szélsőségesen értékközpontú életet élt. Most ne firtassuk ezeknek az értékeknek az "értékét", mert nem erről van szó. Ezek az értékek vezérelték, ezekhez mért mindent és mindenkit. Nehéz ember volt, mint ezt a cikk is kimondja, hiszen ha valaki könnyűnek találtatott az ő értékmérlegén, az eláshatta magát. A kérdés tehát ez: hogyan lehetséges, hogy az értékközpontú és értékérzékeny Makovecz feltétlen híve és rajongója lett a minden értéket megcsúfoló Orbán Viktornak. Nincs olyan érték, amelyet Orbán valamikor ne vallott és máskor ne tagadott volna meg, legyen szó hitről, nemzetről, toleranciáról, szolidaritásról vagy bármiről. Sajnos maguk az értékek értéktelenednek el, ha az ő szájából halljuk őket. Makovecz miért nem érzékelte, hogy liblingje mindig minden értéket kész azonnal feláldozni a hatalom akarásának oltárán? Ki tudja a választ?
Révai Gábor
Adják az ívet
Magyar Narancs, 2011. szeptember 29.
Megkaptam én is a kérdőívet, de gondban vagyok a kitöltésével. Vagyis jobban mondva, több lehetőségem is van arra, hogy mit, hogyan, miért válaszoljak, illetve ne válaszoljak a kérdésekre. "Tartós betegség, fogyatékosság" - van ilyen részleg is, aminek kitöltése nem kötelező. Van valamilyen tartós fogyatékossága, betegsége? Igen, sajnos van, nem is egy. Majd folytatja másik rubrikában a kis kíváncsi, hogy "beszédhibás", "nagyothalló"? Nos, itt jön a probléma. Ugyanis születésemtől beszédhibás vagyok, és nagyothalló. 26 műtétem volt, ugyanakkor a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakértői bizottságának véleménye szerint nem vagyok fogyatékos. A beszédhibámra két különböző véleményt írtak egy lapon: beszéde nehezített/nehezebben érthető. Vagyis beszédhibás vagyok, de mégsem. Ugyanígy a halláskárosodásom is (szerintük) nem elég ahhoz, hogy fogyatékosnak mondjanak - mindezt a legújabb kormányrendeletre hivatkozva, ami, tudjuk, politikai nyomás az orvosokra. Ugyanis sorra hallom az ismerősöktől is, hogy a 67 százalékos rokkantakat leteszik 50-re, pedig 10-15 éve így voltak. Kár, hogy az érintettek nem érzik ezt a javulást az egészségi állapotukban. (Én sem.) Ugyanakkor a háziorvos papírt írt, hogy halmozottan fogyatékos vagyok. Akkor most a kérdőívre válaszoljam azt, hogy beszédhibás és nagyothalló vagyok? Persze hogy az vagyok -, de az orvosi szakvélemény szerint nem vagyok az. Ha tehát válaszolok, akkor hazudok, vagy nem hazudok. Persze lehet nem válaszolni is, de akkor megint hazudok, mert letagadom a betegségeimet, amelyek pedig vannak. Furcsa ellentmondás ez - nem tudja a jobb kéz, mit csináljon a bal.
Makovics János
