"Olvasói levelek "- A szocreál egzisztencialista

  • .
  • 2010. február 4.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. december 17. A Rozsdatemető 11 éves koromban, 1963 őszén került a kezembe, azt követően, hogy családom felnőtt tagjai már mind elolvasták.
A regénnyel történő első ismerkedés csalódást okozott, úgy éreztem, hogy becsaptak. Mi lehet a rendkívüli Hábetlerék sorsában? Hiszen - értelmiségi hátterű szüleimen kívül - mindenki így él a környezetemben. A házastársak néha verekednek, csalják egymást, elválnak és újra összejönnek, a kis alapterületű zsúfolt lakásokban a családtagok ordítoznak, részegeskednek, hogy egyéb szörnyűségek (vö. Hábetlerék "elfelejtik" megmenteni Jani szerelmét és gyerekét; a szomszédasszony intézetbe adja az életvitelét zavaró kamasz lányát, s annak minden könyörgése ellenére még karácsonyra sem hozza haza) részleteiről már ne is essen szó.

Másodjára 1968-69-ben középiskolásként olvastam a regényt, emlékeim szerint nem kötelező, hanem ajánlott olvasmányként. Akkor "az jött le belőle" - valószínűleg nem függetlenül az éppen szárnyait bontogató Mechanizmustól -, hogy ha szorgalmasan tanulsz, viheted valamire, ember lesz belőled, s életed másként alakul, mint Pék Máriáé és családjáé.

Harmadszor már egyetemet végzett, világot (Kelet-Európa) és gyárat (óbudai Goldberger) látott felnőtt emberként, 1979-ben olvastam a Rozsdatemetőt. A könyv megrendített és kétségbe ejtett. Nekem azt üzente, hogy a Hábetler-lét nem rendszerfüggő. Amíg munkások tömegei sötét, hatalmas, gépolajtól bűzlő üzemcsarnokokban, transzmisszió által hajtott gépeken, fülsüketítő zajban drehálnak, addig nekik nincs menekvés a nehéz fizikai munka - trolibusz - vasárnap ebéd utáni hortyogás szentháromságából, a társadalom egésze számára pedig a propaganda által hirdetett boldog jövő nem egyéb hazug illúziónál.

A rendszerváltás persze megoldotta a problémát, mivel en bloc megszüntette a Rozsdatemetőben szereplő munkásosztályt, annak termelőeszközeivel együtt. Jól, rosszul, ez volt az egyedüli lehetséges megoldás - ma még nem tudhatjuk. Talán jön egy új Fejes Endre, s megírja.

Réthi Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.