Mit is tudtunk meg ezúttal a célcsoportról, a mélyszegénységben élő cigányokról és nem cigányokról? Mindenekelőtt azt, hogy "jellegzetes szociokulturális tulajdonságokkal" rendelkeznek, melyek sok esetben "rossz kulturális mintát" képviselnek. A cigányok sajátos viselkedési mintái ráadásul olyanok, amelyek "csak a cigánytársadalomban hagyományozódtak tovább". Például: noha a "mélyszegénységben élők irigyek egymásra, és visszahúzzák egymást a nyomorba", "bizonyos esetekben a cigányok között igenis van összetartás a nem cigányokkal szemben". Hadd tegyem hozzá ehhez a saját tudományos megfigyeléseimet. A világban járva-kelve megfigyeltem, hogy (i) bizonyos esetekben van összetartás a cigány és a nem cigány emberek között a cigányokkal szemben, (ii) más esetekben pedig szintén van összetartás a nem cigány és a nem cigány emberek között bizonyos nem cigány emberekkel szemben, sőt (iii) olykor még az is előfordul, hogy az előbbi összetartás a cigány emberekkel szemben érvényesül. És természetesen az is előfordul bizonyos esetekben, hogy (iv) a nem cigány emberek képtelenek egymással összefogni, de hát ez nem más, mint a jól ismert magyar átok: a széthúzás. Intuitíve érzem, bár nem tudom bizonyítani, hogy itt még az emberi viszonyok végtelen formaváltozatai közül számos új viszonylat feltárásra vár.
De visszatérve felfedezőnk friss terepkutatásának megfigyeléseire, megtudtuk, hogy a mélyszegénységben élő cigányok törzsének tagjai "nemcsak vagyoni helyzetük miatt, hanem sajátos kultúrájuk miatt is integrálhatatlanok a többségi társadalomba". Ennek alapjában véve az az oka, hogy általában nem fogadják el "többségi társadalom legfontosabb normáit". Vajon mely alapvető normáknak nem tudnak eleget tenni? "Nem tudnak a pénzzel bánni", "az idővel is más viszonyban vannak, mint azok, akik már alkalmazkodtak a munka világához", "nem nézik jó szemmel a feleségek munkavállalását vagy vállalkozását", az asszonyok közül "tényleg [sic!] csak kevesen képesek... szembeszegülni férjükkel, amikor az nem élelmiszerre költ, hanem kocsmába megy", "és bizony [sic!], a tömeges indulatkitörések is valószínűbbek".
Az expedícióról szerencsésen visszatérő felfedező kutatási naplóját sajnálatos módon nem állt módunkban tanulmányozni. Azt vélhetően majd referált etnográfiai szakfolyóiratokban fogja nyilvánosságra hozni. Hogy ezek a régóta várt eredmények forradalmasítják a néprajz tudományát, az aligha lehet kétséges. Az expedíció értékes mellékterméke a szerző jelentős filozófiai felfedezése, mely szerint az, hogy "az ember jó", legfeljebb csak metafizikai szinten igaz, a valóságban az ember jó is meg rossz is. Ebből a mély meglátásból rögvest adódik a társadalompolitikai cselekvés vezérfonala: "az emberben levő rosszal kell megküzdeni". A társadalomtudomány valódi feladata tehát nem az emberi cselekvések mozgatórugóinak és következményeinek feltárása, illetve oksági mechanizmusok azonosítása és meggyőző bizonyítása - ezt az elavult paradigmát nyilván el kell vetnünk -, hanem az emberben rejlő "rossz" megnevezése. S mivel a kulturálisan elmaradott mélyszegények magatartásában "van ebből elég" (persze "jó" is van), azzal segítünk nekik a legjobban, ha szembesítjük őket hibáikkal, bűneikkel, emberi gyarlóságaikkal. "A jogegyenlőség hívei" (whatever it means) nem képesek felfogni, hogy a roma mélyszegénység felszámolásának vagy legalábbis enyhítésének ez az egyedül üdvözítő útja.
Mindezt nemcsak azért kell tennünk, mert azt várjuk, hogy e szemrehányások mélyén megbúvó jó tanácsokat a mélyszegény cigányok megszívlelik, okulnak belőle, és jó útra térnek, a cigányságról azért is kell ezt a sok "rosszat" - természetesen jobbító-nevelő szándékkal - elmondanunk, hogy kifogjuk a szelet a pontosan ugyanezt a nyelvet használó, kirekesztő, ártó szándékú rasszisták vitorláiból. Ez az okfejtés jelen sorok íróját Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című regényének hősére, a derék Csülökre emlékezteti, aki azt gondolja, hogy titkon imádott kedvese csak azért megy férjhez egy másik férfihoz, hogy ezzel is leplezze, mennyire nagyon szereti őt.
Kertesi Gábor
