Stemler Miklós korrekt összefoglalást adott a Gandhi Közalapítvány és az általa fenntartott Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium ez évi eseményeiről. Úgy vélem, érdemes a magyarországi közoktatás fennen hangoztatott büszkesége, a cigány/roma gyerekek középiskolai oktatását érettségi vizsgával záró Gandhi Gimnázium körüli 2009. évi események néhány mozzanatát hangsúlyozni. Baj van a közalapítvánnyal, és baj van a gimnáziummal. A fontosabb probléma a gimnázium helyzete, ez azonban elválaszthatatlan a közalapítványtól. A Gandhi Gimnázium fenntartója a Gandhi Közalapítvány, amely ezt a kötelezettségét az alapítók által választott 9 fős kuratóriumon keresztül gyakorolja. A kuratórium jelenleg működésképtelen, és ami nagyobb baj - a kuratórium elnöke, Várnai Márton retorikája ellenére -, nem rendelkezik valódi koncepcióval a közalapítvány és a gimnázium vállalt közfeladata ellátásáról. A kuratórium tavasszal néhány napot Harkányban töltött (több százezer forintot elköltve), azzal a szándékkal, hogy megfogalmazza a közalapítvány stratégiáját. Ezt a dokumentumot azonban nem hozták nyilvánosságra, s ami igazán furcsa, az alapítók elé sem tárták jóváhagyásra vagy megvitatásra. A kuratórium - jelenlegi döntésképtelen formájában is - több tízmillió forint felett rendelkezik, bőven futja tehát kampányra saját vélt igaza mellett. Ebből az "igazságból" két mozzanat hangzik el újra és újra: a gimnáziumban végzett tanulók eredményei nem elégségesek, s ennek oka a tanárok nem megfelelő végzettsége volt, illetve a gimnázium nemzetiségi jellegének hangsúlyosabb megjelenítésére van szükség. A legnagyobb problémát ez utóbbi mozzanat megjelenésében látom. Maradva egyelőre az első vélekedésnél, nyilvánvaló dilettantizmus feltételezni, hogy egy olyan szenzitív feladat ellátásában, mint a hátrányos helyzetű cigány/roma gyermekek középiskolai oktatása, szoros öszszefüggés van a tanári végzettség fokozata és a pedagógiai eredményesség között. Erre a feladatra a magyarországi pedagógusképzés nem készít fel, az ehhez szükséges tudás csak a gyakorlatban szerezhető meg. Nem látom, hogy a pedagógusképzés különösebben gyakorlatorientált lenne (legkevésbé maga a pedagógia szak ilyen), s különösen nem látom ezt a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását illetően. Nem tudom, lehetséges-e specifikusan a cigány/roma gyerekekkel való pedagógiai tevékenységnek általánosított metódusa, s nem inkább személyre szóló, az adott gyerek vagy gyerekcsoport sajátos és konkrét problémáihoz igazodó, adekvát gyakorlatokról kellene-e inkább beszélnünk?
Úgy vélem, az utóbbi a helyes megközelítés. A Gandhiban eddig ez történt. Érdemes egyébként megnézni, hogyan változott a tanári kar végzettségbeli helyzete a vezetőváltást követően - a hírek szerint nem sokat. A Gandhit végzettek érettségi eredményei meg sem közelítik a Pécs belvárosi gimnáziumaiban végzettek eredményeit, ez akkor is igaz, ha jóval jobbak is annál, mint amit Várnai vagy a jelenlegi igazgató, Gidáné Orsós Erzsébet állít. (Egyébként bukásról beszélni a jelenleg érvényes érettségi rendszerben egyszerűen tudatlanság.) Ezek az eredmények azonban megfelelnek az országos átlagnak, s mint ilyenek, a diákok Gandhiba kerülésekor meglévő készségeit, tudását, tanulási szokásait ismerve, valódi eredmények! Egy oktatási intézményben a gyerekek nem csak tananyagot tanulnak, hanem értékrendet, viselkedésmódot, a másik emberhez való viszony, az érzelmek kifejezésének mikéntjét is. A Gandhi legfontosabb értéke nyitott, integratív, elfogadó és szeretetteljes légköre, az e mögött meghúzódó pedagógiai filozófiája és gyakorlata VOLT. Ebben volt példaadó, de főként abban, hogy ezt cigány/roma nemzetiségi gimnáziumként akarta csinálni. A Gandhi Gimnázium 2004 januárjában integrációs programmal indult útjára. Ettől most elmozdulni látszik az új iskolavezetés: a cigány/roma nemzetiségi jelleget hangsúlyozzák, a tanári karban előbbre helyezve az etnikus hovatartozást a gyakorlathoz képest, a tananyagban az etnikus tartalmakat a továbbtanuláshoz vagy az érettségihez szükséges ismeretátadáshoz képest: megszűntek a szakkörök, elküldték az angol nyelvi oktatásban (önkéntesen!) részt vállaló anyanyelvi tanárokat, kiürült a kollégiumi program. Az iskola vezetői között három cigány származású, mindhárman beások, ami megfelel a kuratórium elnöke állítólagos intenciójának, miszerint az egyik gandhis diákból lett tanár - a lovári nyelv anyanyelvi szintű tudója és oktatója - azért nem megfelelő kollégiumi vezetőnek, mert nem beás származású.
Elvbarátaim, vitapartnereim és nem elvbarátaim szinte egyként arról beszélnek, hogy a kisebbségek, és köztük a cigányok/romák integrációja a kívánatos cél egy magát demokratikusnak valló társadalomban. Ennek ma két oldalról mondanak ellent: a szélsőjobb kirekesztő nacionalistái, és azok a jelenlegi gandhis iskolacsinálók, akik arról beszélnek - és ennek megfelelően cselekszenek -, hogy a legfontosabb érték a cigány/roma származás a Gandhi számára. A Gandhi példa volt - ma nem az - és példa lehet arra, amiről a józanul gondolkodó cigány/roma értelmiségiek is beszélnek: az összefogásra, lehetőségre a cigányok/romák számára a saját sorsuk alakulásáról való döntésre, az emberi méltóság megélésére. A közös cselekvésre azokkal, akik ugyanezt akarják, függetlenül etnikus vagy bármilyen más identitásuktól.
Mindez visszavisz minket a fenntartó körüli anomáliák problémájához. A Gandhi Közalapítvány alapítói között az oktatási minisztérium alkalmazottja különös súllyal van jelen: a működéshez szükséges pénzt biztosító állam képviseletében. Kajtárné Botár Borbála az elmúlt napokban ügyészségi állásfoglalást kért a működésképességét vesztett kuratórium ügyében, kinyilvánítva, hogy a 2009. június 26-án megválasztott kuratórium bírósági bejegyzésével látja normalizálhatónak a kialakult helyzetet. Ennek jelenleg két alapító, Varga Ilona és a Szedresi Roma Szervezet (Konrád Imre képviseletében) az akadálya, akik nem írják alá az alapítók többsége által elhatározott változásokat tartalmazó Alapító Okiratot. Ha ez a helyzet így marad, akkor a bíróság vélhetően új fenntartói szervezet létrehozására szólít fel. Kérdés, hogy KIT? A jelenlegi alapítókat, 16 szervezetet (köztük a Magyar Köztársaság Kormányát) és 9 magánszemélyt, vagy a kormányt, mint a közfeladatok ellátásának finanszírozóját? Várnai többször kinyilvánított törekvése - legutóbb a Roma Magazinban beszélt erről -, hogy a Gandhi Gimnázium állami fenntartású intézmény legyen. Erre magam más példát nem tudok, nem tudjuk, milyen lenne ennek a konstrukciónak a szervezeti felépítése, működési gyakorlata. Azt pedig végképp furcsának tartanám, hogy egy nemzetiségi intézményt közvetlenül a kormányzat (az oktatási tárca) irányítson! Hogyan tarthatnák ezt az intézményt a cigányok/romák magukénak? (A jelenlegi 25 alapító közül 11 cigány/roma.) Mi lesz a jelenlegi alapítók további szerepe? Ki, milyen grémium tárgyal az átalakulásról? Jelenleg szinte semmilyen kommunikáció nem zajlik ezekről a kérdésekről. A közalapítvány és a gimnázium jelenlegi képviselői és a más elveket vallók között semmilyen kapcsolat nincs, a fal másik oldalára való átkiabálásokon, üzengetéseken kívül. Kár. Nagy szükség lenne egy olyan találkozóra, ahol végre kibeszélhetők lennének a kölcsönös sérelmek, s még nagyobb szükség egy olyan fórumra, ahol megbeszélhető lenne, milyen sorsot szánunk a magyarországi romák büszkeségének, a Gandhi Gimnáziumnak.
Vörös István, a Gandhi Gimnázium (volt) alapító tanára
