A Momentumról: a legfontosabb dolog, ami a magyar politikában történt

  • Keszthelyi András
  • 2017. február 16.

Political Animal

Hogy kimozdítsa a holtpontról a Fidesz uralmára berendezkedett magyar politikát.

A Momentum váratlanul jött. Bennfentesek suttogtak róluk hónapok óta, de a közvélemény előtt sokak számára brutális váratlansággal jelentek meg az év elején. Egyelőre csak annyit tudunk róluk, hogy a legfontosabb dolog, ami az elmúlt hetekben történt a magyar politikában. Nem tudjuk, tartósan jelen lesznek-e vagy elhalványulnak-e idővel, mint megannyi kezdeményezés 2010 óta. Fizikai szójátékkal élve, lendületet látunk-e vagy tömeget is? Majd kiderül.

Fekete-Győr András és Orosz Anna

Fekete-Győr András és Orosz Anna

Fotó: Sióréti Gábor

Az alábbiakban amellett fogok érvelni, hogy miért van a korábbi kezdeményezéseknél jobb esélye a Momentumnak arra, hogy ne csak egyszeri fellángolás legyen, hanem kimozdítsa a holtpontról a tartósan a Fidesz uralmára berendezkedett magyar politikát.

1.    Nem civilek, politikusok

Először is a Momentum már induláskor kívül helyezte magát a NER szereplői által definiált politikai téren. Ebben elődei közül leginkább az induló LMP-hez és a Millához hasonlít, egy nagyon fontos különbséggel: számukra a politika nem valami gyanús dolog, hanem az a természetes közeg, amiben érvényesülni akarnak. Nem valamelyes kényszeredettséggel és erős bölcsészeti moralizálással vetik bele magukat, hanem úgy, ahogyan a favágó nekilát a favágáshoz vagy az orvos a gyógyításhoz – a feladat szabja meg a tevékenységet és nem annak méricskélése, hogy vajon alkalmas vagyok-e annak elvégzésére vagy általában véve ezt akarom-e és nem valami mást. A politika, mint hivatás, hogy gyorsan elhelyezzük a megfelelő Max Weber-hivatkozást is.

A Momentum üdítően különbözik elődeitől a tekintetben is, hogy nem értelmiségi módon viszonyul a politikához. A rendszerváltás óta egyedül a korai Fidesztől láthattunk hasonló attitűdöt, és ezt ebben a kontextusban kifejezetten dicséretesnek tartom.

2.    Amikor a támadás nem öl, hanem megerősít

Az a sprezzatura, a hanyag elegancia, amivel a Momentum úgy lép be a magyar politikába, hogy egyből a NER-en és ezzel az ellenzéki diskurzuson kívül is helyezi magát, lényegében mindenkit felbőszít. A Fidesz részéről ez természetes, de nem meglepő, a demokratikus ellenzék (momentumul: óellenzék) vezető pártjai és véleményformálói részéről viszont meglepő és időnként mulatságos.

Nem fogom idecitálni az összes névtelen blogot és neves értelmiségit, akik súlyos aggályokat fogalmaznak meg a Momentummal kapcsolatban, inkább a tipikus vádakra figyeljünk.

A vádak egyike jellegzetes konteó: eszerint a Momentumot a Fidesz hozta létre, de legalábbis Orbán Viktor érdekeit szolgálja. Hogy pontosan mi ez az érdek, nem derül ki, mint ahogyan az sem, hogy mi támasztja alá ezt a vádat. A legsúlyosabb érv az aláírásgyűjtési kampány profizmusa volna (honnan van pénzük pultokra? miért ilyen jó a kommunikációjuk? honnan tudnak a sajtóval bánni? stb.), de ezt akár megmosolyogtatónak is tekinthetjük.

A másik vád szerint a Momentum lényegében egyenlőségjelet tesz a Fidesz és az ellenzék közé azzal, hogy szembehelyezkedik nem csak a NER 7, de a rendszerváltás 27 évével is. Ez nyilvánvalóan tévedés. Ha nem szeretem sem a körtét, sem az almát, az nem jelenti azt, hogy összekeverném vagy azonosnak tekinteném a kettőt. Ha nem tartom jónak sem a kisebbik, sem a nagyobbik rosszat, nem jelenti azt, hogy ne tudnám, melyik a kisebb és melyik a nagyobb. Annak a mondatnak, amelyik úgy kezdődik, hogy de bezzeg a rendszerváltás, csak akkor van magyarázó ereje, ha úgy folytatjuk, hogy viszont a NER.

Mindezzel szemben a Momentum azt mondja, hogy újra kell gombolni a kabátot. És nem 2010-től, hanem 1990-től. Éppen azért kell innen kiindulni, hogy ne következhessen be ismét 2010 fülkeforradalma.

Rossz hírem van a bírálók számára: a vádak és különösen az indulatosság, amellyel némelyek a Momentumot támadják, ebben a helyzetben inkább kedveznek, mint ártanak nekik. Minden ilyen megszólalás azt igazolja ugyanis, amit a Momentum magáról mondani akar: mások vagyunk és nem is akarunk olyanok lenni, mint ti, óellenzék.

Egy, a semmiből felbukkanó politikai brand számára a legfontosabb az, hogy beszéljenek róla, azaz növeljék ismertségét. Jól tudta ezt a korai SZDSZ és Fidesz, vagy akár a politikai pályakezdő Gyurcsány Ferenc is. Tematizálni, provokálni, vitát generálni akár a hallgatólagos konszenzus felrúgása árán – fentebbi elődeihez hasonlóan ezt a taktikát követi, eddig hibátlanul a Momentum is.

3.    Nem a baloldalhoz beszél

Az induló LMP-hez vagy akár a Millához hasonlóan a Momentum alapítói is abból a felismerésből indultak ki, hogy a politikai piac bal(közép) oldala kisebbségben és súlyos hitelességvesztésben van, ráadásul telített. Mindebből pedig az következik, hogy annak, aki az ellenzék táborát bővíteni akarja, ki kell lépnie az „óellenzéki” paradigmából. Minimum lehetőséget kell teremtenie ahhoz, hogy az önmagát nem a baloldalra soroló szavazó is támogathassa.

Ezt a helyes felismerést mindeddig az LMP követte konzekvensen – hogy mennyire sikeresen, az már megítélés dolga. A többiek előbb vagy utóbb betagozódtak a politikai baloldal világába, és potenciális választóik szempontjából kevés jelentősége volt annak, hogy ehhez az önfeladó lépéshez mennyi unikumot kellett elfogyasztaniuk.

A Momentum eddig nem követte el ezt a hibát. (Lásd még 2. pont)

4.    A hype

Lehet ezt úgy is mondani, hogy hype van a Momentum körül – meg úgy is, hogy egy tudatosan építkező szervezet kiválasztotta a megfelelő témát és a megfelelő pillanatot ahhoz, hogy porondra lépjen.

Úgy tűnik, mindkettőt illetően tanultak elődeik kudarcából. A Milla, a Szolidaritás vagy az Új Magyar Köztársaságért Egyesület (ÚMK) tüntetések köré szerveződtek. Jött a tüntetés, megtörtént a bejelentés, aztán eltűntek. Volt ugyan alkalmuk megjelenni, de nem volt ügyük – az ÚMK-nak éppenséggel volt (népszavazási kezdeményezés, szintén), de pillanatok alatt betagozódtak ők is az óellenzéki univerzumba.

A Momentumnak ügye is van, és alkalma (momentuma) is. Ráadásul olyan ügyet választottak, amivel sikertelenség esetén is egy egész hónapon át fenn lehet maradni a politikai napirenden.

A hype-nak pedig megágyazott a Kutyapárt a népszavazási kampánnyal. Már október előtt jól látszott, hogy vannak szabad energiák, van tettrekészség, tenni akarás, csak felület kell, ahol megjelenhet. Ilyen volt az MKKP kvótaellenes kampánya. Ma ugyanazok a lelkes aktivisták az olimpia ellen gyűjtenek aláírást. Lehet, hogy nincsenek nagyon sokan, de a közösségi média megsokszorozza a számukat, felnagyítja aktivitásukat.

5.    Fiatalok

Az, hogy valaki fiatal, legalább két dolgot jelent az életkori tényen felül. Egyrészt azt, hogy elnézőbbek vagyunk vele szemben („még érnie kell”), másrészt azt, hogy ártatlannak, a fennálló világ kialakításában bűntelennek látjuk.

A Momentumot fiatal emberek csinálják, nincsen politikai múltjuk. Ebben ismét a ’89-es Fideszhez hasonlítanak. Hozzájuk képest még az LMP is „dörzsölt” jogvédő civilek pártja, a többiekről nem is beszélve.

Ha valaki beszélhet tabuk nélkül, azok ők. Legfeljebb annyi közük van ahhoz, ami van, amennyi a szüleiknek lehet. Szemtelenek? Igen. Néha butaságokat mondanak, de legalábbis félreérthetően fogalmaznak? Igen, de ezt a pártok fanatikusain kívül mindenki elnézi nekik.

A neheze minden bizonnyal most kezdődik. Ha nem lesz meg a szükséges mennyiségű aláírás, akkor komoly gondot jelent majd egy új téma lefoglalása, az érdeklődés fenntartása. Ha meglesz, akkor végig kell csinálni egy népszavazási kampányt a Fidesz várható ellenkampányával szemben, ami nem lesz kisebb intenzitású, mint a kvótanépszavazási kampány volt.

Meg kell majd küzdeni egy esetleg sikertelen aláírásgyűjtés depressziójával vagy épp ellenkezőleg, a siker nyomán jelentkező újabb és újabb érdeklődők és támogatók rohamával, azok integrálásának problémájával.

Előbb vagy utóbb kell valamit mondani az országról is, ami több annál, mint hogy rossz az egészségügy helyzete vagy nehezek a lakhatási körülmények.

Van tehát és lesz feladat elég. Azt még nem látni, milyen eredményesen fogják ezeket kezelni. Azt viszont igen, hogy az elmúlt nyolc év hasonló próbálkozásainál jobb esélyekkel indulnak. És ez sem kevés.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.