A Momentum váratlanul jött. Bennfentesek suttogtak róluk hónapok óta, de a közvélemény előtt sokak számára brutális váratlansággal jelentek meg az év elején. Egyelőre csak annyit tudunk róluk, hogy a legfontosabb dolog, ami az elmúlt hetekben történt a magyar politikában. Nem tudjuk, tartósan jelen lesznek-e vagy elhalványulnak-e idővel, mint megannyi kezdeményezés 2010 óta. Fizikai szójátékkal élve, lendületet látunk-e vagy tömeget is? Majd kiderül.
| ||
Az alábbiakban amellett fogok érvelni, hogy miért van a korábbi kezdeményezéseknél jobb esélye a Momentumnak arra, hogy ne csak egyszeri fellángolás legyen, hanem kimozdítsa a holtpontról a tartósan a Fidesz uralmára berendezkedett magyar politikát.
1. Nem civilek, politikusok
Először is a Momentum már induláskor kívül helyezte magát a NER szereplői által definiált politikai téren. Ebben elődei közül leginkább az induló LMP-hez és a Millához hasonlít, egy nagyon fontos különbséggel: számukra a politika nem valami gyanús dolog, hanem az a természetes közeg, amiben érvényesülni akarnak. Nem valamelyes kényszeredettséggel és erős bölcsészeti moralizálással vetik bele magukat, hanem úgy, ahogyan a favágó nekilát a favágáshoz vagy az orvos a gyógyításhoz – a feladat szabja meg a tevékenységet és nem annak méricskélése, hogy vajon alkalmas vagyok-e annak elvégzésére vagy általában véve ezt akarom-e és nem valami mást. A politika, mint hivatás, hogy gyorsan elhelyezzük a megfelelő Max Weber-hivatkozást is.
A Momentum üdítően különbözik elődeitől a tekintetben is, hogy nem értelmiségi módon viszonyul a politikához. A rendszerváltás óta egyedül a korai Fidesztől láthattunk hasonló attitűdöt, és ezt ebben a kontextusban kifejezetten dicséretesnek tartom.
2. Amikor a támadás nem öl, hanem megerősít
Az a sprezzatura, a hanyag elegancia, amivel a Momentum úgy lép be a magyar politikába, hogy egyből a NER-en és ezzel az ellenzéki diskurzuson kívül is helyezi magát, lényegében mindenkit felbőszít. A Fidesz részéről ez természetes, de nem meglepő, a demokratikus ellenzék (momentumul: óellenzék) vezető pártjai és véleményformálói részéről viszont meglepő és időnként mulatságos.
Nem fogom idecitálni az összes névtelen blogot és neves értelmiségit, akik súlyos aggályokat fogalmaznak meg a Momentummal kapcsolatban, inkább a tipikus vádakra figyeljünk.
A vádak egyike jellegzetes konteó: eszerint a Momentumot a Fidesz hozta létre, de legalábbis Orbán Viktor érdekeit szolgálja. Hogy pontosan mi ez az érdek, nem derül ki, mint ahogyan az sem, hogy mi támasztja alá ezt a vádat. A legsúlyosabb érv az aláírásgyűjtési kampány profizmusa volna (honnan van pénzük pultokra? miért ilyen jó a kommunikációjuk? honnan tudnak a sajtóval bánni? stb.), de ezt akár megmosolyogtatónak is tekinthetjük.
A másik vád szerint a Momentum lényegében egyenlőségjelet tesz a Fidesz és az ellenzék közé azzal, hogy szembehelyezkedik nem csak a NER 7, de a rendszerváltás 27 évével is. Ez nyilvánvalóan tévedés. Ha nem szeretem sem a körtét, sem az almát, az nem jelenti azt, hogy összekeverném vagy azonosnak tekinteném a kettőt. Ha nem tartom jónak sem a kisebbik, sem a nagyobbik rosszat, nem jelenti azt, hogy ne tudnám, melyik a kisebb és melyik a nagyobb. Annak a mondatnak, amelyik úgy kezdődik, hogy de bezzeg a rendszerváltás, csak akkor van magyarázó ereje, ha úgy folytatjuk, hogy viszont a NER.
Mindezzel szemben a Momentum azt mondja, hogy újra kell gombolni a kabátot. És nem 2010-től, hanem 1990-től. Éppen azért kell innen kiindulni, hogy ne következhessen be ismét 2010 fülkeforradalma.
Rossz hírem van a bírálók számára: a vádak és különösen az indulatosság, amellyel némelyek a Momentumot támadják, ebben a helyzetben inkább kedveznek, mint ártanak nekik. Minden ilyen megszólalás azt igazolja ugyanis, amit a Momentum magáról mondani akar: mások vagyunk és nem is akarunk olyanok lenni, mint ti, óellenzék.
Egy, a semmiből felbukkanó politikai brand számára a legfontosabb az, hogy beszéljenek róla, azaz növeljék ismertségét. Jól tudta ezt a korai SZDSZ és Fidesz, vagy akár a politikai pályakezdő Gyurcsány Ferenc is. Tematizálni, provokálni, vitát generálni akár a hallgatólagos konszenzus felrúgása árán – fentebbi elődeihez hasonlóan ezt a taktikát követi, eddig hibátlanul a Momentum is.
3. Nem a baloldalhoz beszél
Az induló LMP-hez vagy akár a Millához hasonlóan a Momentum alapítói is abból a felismerésből indultak ki, hogy a politikai piac bal(közép) oldala kisebbségben és súlyos hitelességvesztésben van, ráadásul telített. Mindebből pedig az következik, hogy annak, aki az ellenzék táborát bővíteni akarja, ki kell lépnie az „óellenzéki” paradigmából. Minimum lehetőséget kell teremtenie ahhoz, hogy az önmagát nem a baloldalra soroló szavazó is támogathassa.
Ezt a helyes felismerést mindeddig az LMP követte konzekvensen – hogy mennyire sikeresen, az már megítélés dolga. A többiek előbb vagy utóbb betagozódtak a politikai baloldal világába, és potenciális választóik szempontjából kevés jelentősége volt annak, hogy ehhez az önfeladó lépéshez mennyi unikumot kellett elfogyasztaniuk.
A Momentum eddig nem követte el ezt a hibát. (Lásd még 2. pont)
4. A hype
Lehet ezt úgy is mondani, hogy hype van a Momentum körül – meg úgy is, hogy egy tudatosan építkező szervezet kiválasztotta a megfelelő témát és a megfelelő pillanatot ahhoz, hogy porondra lépjen.
Úgy tűnik, mindkettőt illetően tanultak elődeik kudarcából. A Milla, a Szolidaritás vagy az Új Magyar Köztársaságért Egyesület (ÚMK) tüntetések köré szerveződtek. Jött a tüntetés, megtörtént a bejelentés, aztán eltűntek. Volt ugyan alkalmuk megjelenni, de nem volt ügyük – az ÚMK-nak éppenséggel volt (népszavazási kezdeményezés, szintén), de pillanatok alatt betagozódtak ők is az óellenzéki univerzumba.
A Momentumnak ügye is van, és alkalma (momentuma) is. Ráadásul olyan ügyet választottak, amivel sikertelenség esetén is egy egész hónapon át fenn lehet maradni a politikai napirenden.
A hype-nak pedig megágyazott a Kutyapárt a népszavazási kampánnyal. Már október előtt jól látszott, hogy vannak szabad energiák, van tettrekészség, tenni akarás, csak felület kell, ahol megjelenhet. Ilyen volt az MKKP kvótaellenes kampánya. Ma ugyanazok a lelkes aktivisták az olimpia ellen gyűjtenek aláírást. Lehet, hogy nincsenek nagyon sokan, de a közösségi média megsokszorozza a számukat, felnagyítja aktivitásukat.
5. Fiatalok
Az, hogy valaki fiatal, legalább két dolgot jelent az életkori tényen felül. Egyrészt azt, hogy elnézőbbek vagyunk vele szemben („még érnie kell”), másrészt azt, hogy ártatlannak, a fennálló világ kialakításában bűntelennek látjuk.
A Momentumot fiatal emberek csinálják, nincsen politikai múltjuk. Ebben ismét a ’89-es Fideszhez hasonlítanak. Hozzájuk képest még az LMP is „dörzsölt” jogvédő civilek pártja, a többiekről nem is beszélve.
Ha valaki beszélhet tabuk nélkül, azok ők. Legfeljebb annyi közük van ahhoz, ami van, amennyi a szüleiknek lehet. Szemtelenek? Igen. Néha butaságokat mondanak, de legalábbis félreérthetően fogalmaznak? Igen, de ezt a pártok fanatikusain kívül mindenki elnézi nekik.
A neheze minden bizonnyal most kezdődik. Ha nem lesz meg a szükséges mennyiségű aláírás, akkor komoly gondot jelent majd egy új téma lefoglalása, az érdeklődés fenntartása. Ha meglesz, akkor végig kell csinálni egy népszavazási kampányt a Fidesz várható ellenkampányával szemben, ami nem lesz kisebb intenzitású, mint a kvótanépszavazási kampány volt.
Meg kell majd küzdeni egy esetleg sikertelen aláírásgyűjtés depressziójával vagy épp ellenkezőleg, a siker nyomán jelentkező újabb és újabb érdeklődők és támogatók rohamával, azok integrálásának problémájával.
Előbb vagy utóbb kell valamit mondani az országról is, ami több annál, mint hogy rossz az egészségügy helyzete vagy nehezek a lakhatási körülmények.
Van tehát és lesz feladat elég. Azt még nem látni, milyen eredményesen fogják ezeket kezelni. Azt viszont igen, hogy az elmúlt nyolc év hasonló próbálkozásainál jobb esélyekkel indulnak. És ez sem kevés.
