Horvátországban nyomul a nemzet gázszerelője

  • Magyar Krisztián
  • 2016. szeptember 7.

Politika

Odaát istenítik Mészáros Lőrincet, mert megmentette az eszéki focicsapatot a csődtől. A városban már azon gondolkodnak, hogy kitüntetik.

Mészáros év elején vásárolta meg a horvát NK Osijek élvonalbeli csapatát. A felcsúti polgármesterről szinte semmilyen információjuk nem volt az eszékieknek; amikor január végén a helyi képviselő-testület megszavazta az önkormányzati résztulajdon eladását, a döntéshozók – a polgármesteren kívül – nagyjából annyit tudtak Mészárosról, hogy egy magyar milliárdos, aki nagyon jóban van a magyar miniszterelnökkel. A fociban kicsit járatosabbaknak már az is rémlett, hogy ő a felcsúti csapat első embere, hiszen az NK Osijek korábban többször játszott edzőmérkőzést a Puskás Akadémiával, néhány eszéki képviselő ott jártunkkor meg is jegyezte nekünk, hogy jókat mosolyogtak, amikor elpáholták a felcsútiakat úgy, hogy a horvátok költségvetése közel sem volt annyi, mint a magyaroké. Mészárosnak összességében a többség örült, hiszen azzal, hogy átvette a súlyos adósságokkal küzdő gárdát, a városi kasszában jóval több pénz maradt. A baloldali Jaroslav Pecniken kívül egy képviselő sem szólalt fel a tulajdonosváltás ellen, Pecnik viszont azt mondta Mészáros Lőrincről, hogy szerinte ő egy „alvilági üzletember”, a magyar miniszterelnök bizalmasa, ezért legyenek vele nagyon elővigyázatosak. Az elővigyázatosság már csak azért sem ártott, mert a homályos körülmények között megtörtént eladás előtt Mészáros későbbi üzlettársa és az eszéki polgármester között a háborús bűnökkel hivatalosan megvádolt Branimir Glavaš közvetíthetett, aki ezt végül a magyarnarancs.hu-nak meg is erősítette. Glavaš meglehetősen sötét figura, bár kétségkívül nagyon népszerű Eszéken; a volt tábornok a város védelmét irányította a délszláv háborúban, a helyi média szerint „élet és halál ura” volt a Dráva-parti városban, azzal vádolták, hogy a parancsára szerbeket kínoztak és öltek meg. Nyolc év börtönre ítélték, tavaly idő előtt szabadult, mert a horvát alkotmánybíróság megsemmisítette az ellene hozott ítéletet.
További részleteket Mészáros horvátországi nyomulásáról friss lapszámunkban olvashatnak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.