Publicisztika

A várható örökség

A kormány költségvetési gazdálkodása sem nem kiegyensúlyozott, sem nem átlátható, és ha hasonló ütemben folytatódik a választási költekezés, akkor nemsokára fenntartható sem lesz. László Csaba volt pénzügyminiszter írása.

Hozza a kötelezőt

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

Kérdezni szabad

Nem okozott nagy meglepetést az Európai Unió Bírósága (EUB), amikor a minap kimondta: ellentétes az EU működéséről szóló alapító szerződéssel, „ha valamely nemzeti bíróval szemben fegyelmi eljárást kezdeményeznek azzal az indokkal, hogy e rendelkezés alapján előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz”.