Publicisztika

Divatos lett megint a határon túli magyarokkal foglalkozni, közeledik a december, fázósan bújnak nagy subájukba az emberek, s ilyenkor elő-előkerül a téma. Új szereplők léptek az elmúlt években az ingoványosnak számító területre: ahogyan a kormány hátrálni kényszerült onnan, úgy próbált magának utat törni a házelnök és az államfő.

"Ma a bírói függetlenség legfontosabb feltétele a bíró szakmai és intellektuális felkészültsége" - írta Fleck Zoltán jogszociológus az Igazságszolgáltatás reform közben című tanulmányában. Igazán találó mondat, melynek az igazságtartalmát szinte a saját bőrömön éreztem minap a Fővárosi Ítélőtáblán.

A szabaddemokraták idei elnökválasztási kampánya idején lapunk a jelöltek mellett korteskedő írást kért az SZDSZ két ismert tagjától. Kóka János mellett Eörsi Mátyás, Fodor Gábor győzelméért Bauer Tamás emelt szót (a publicisztikákat lásd a Magyar Narancs 2007. február 15-i számában).

Gondolatgazdag cikk jelent meg a lap szeptember 13-i számában Salamon János filozófus tollából A nyelvromlás virágai; Modern Talking Back címmel. A cikk taglalja a nyelv filozófiai mibenlétét, beszél Wittgensteinról és követőiről, Isten, világ és ember viszonyáról, és a huszadik század közepén a filozófiában bekövetkezett ún. "nyelvi fordulatról". Nem is volna hozzáfűznivalóm, hiszen ezek a kérdések - miközben roppant érdekesek - nem tartoznak a nyelvészet tárgykörébe, ugyanúgy, ahogy az élet mibenlétének, céljának fejtegetése nem tartozik a növénytan tárgykörébe. Ám mivel a szerző több szokatlan megállapítást tesz a nyelvészetről és annak feladatáról, s a nevemet is többször említi (az alcímével is utalva ismeretterjesztő cikkeimre), néhány dolgot tisztáznom kell - már csak azért is, mert sok jelentős gondolkodó és filozófus (Marx, Nietzsche, Kant, Russell, Thoreau stb.) mellett én vagyok az egyetlen nyelvész, akit említ. Pirulva mondom: én nem vagyok ezekhez mérhető, jobban tette volna, ha a nyelvészet hasonló óriásait idézi velük szemben, nem engem. De hát ha kell, leszek muszáj Herkules.

Az elmúlt pár évben Magyarországon is meggyökeresedett a vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility, CSR) gyakorlata. Kutatások, konferenciák, kerekasztalok tanúsága szerint egyre kevésbé mutatkozik értetlenség Kelet-Közép-Európában e tárgyban. És immár nem kevés tapasztalattal bírunk arról is, hogy milyen e cégfilozófia és -magatartás magyar gyakorlata, hogyan gondolkodnak róla a honi társaságok (közép)vezetői.

Nyelvromlás nincs, mondja a kor, amelyben történetesen élünk, és mondja a korral Nádasdy Ádám, aki történetesen sokat tud a nyelvről. A kor hatalma és a nyelvész tudása előtt meghajolva a dolgot ezzel elintézettnek is tekinthetné az ember, ha elhinné, hogy itt hatalmi és nyelvi kérdésről van szó, vagyis ha az idők szavára hallgatva elfogadná, hogy mint mindig, most is a hatalomé és a nyelvé az utolsó szó.

Madártávlatból úgy tűnhet, Romániában a mindenre elszánt, sajátos tehetségű államelnök magánakciói határozzák meg a belpolitika alakulását. Szerencse és szeszély diktálja, hogy mi történik az országban - és ami történik, az most éppenséggel és véletlenül jó.

A nemzetközi szervezetek mértékadó statisztikái szerint a 2003 óta zajló iraki polgárháborúnak eddig több tízezer, egyes források szerint százezernyi halottja, hasonló nagyságrendű sebesültje és többmilliónyi menekültje van. Az iszlám világ sajtójában általános vélemény szerint a polgárháború egyetlen és kizárólagos oka a Nyugat, jelesül az Egyesült Államok katonai invázióban kicsúcsosodó beavatkozása az ország politikai történéseibe, és a korábbi diktatórikus, de valamelyes stabilitást biztosító rezsim felváltása egy Amerikához lojális, de a káoszon úrrá lenni képtelen politikai vezetéssel.

Egy messziről szóló szocialista politikus, Hegyi Gyula felvetette: Budapesten is ideje lenne bevezetni az útdíjat, mert a budapesti közlekedés... nos, az már talán nem is közlekedés. Az elgondolás világos: aki behajt Budapest belvárosába, az fizessen érte. Persze, már most is fizet a parkolásért - de a behajtási díj tenné teljessé azt a közbevételi kört, amelyet (meghatározott földrajzi területen) a közterület - az útfelület - közlekedési célú igénybevételéért fizetni kell. De mivégre is?

Bretter Zoltán négyoldalas írása (A tőke metafizikai töke. Tamás Gáspár Miklós Brumaire tizennyolcadikája, Magyar Narancs, 2007. augusztus 9.) azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a Tamás Gáspár Miklós kritikusi és politikusi, illetve politikakritikai munkásságát részben áttekintő cikk végre alkalmat teremthet e munkásság méltó elemzésére - nem pusztán a szerző kedvéért, hanem inkább mindannyiunk lehetséges épülésére, szellemi hasznára.

Átalakulás előtt áll a magyar irodalmi élet. A blogoszféra nemrég bekövetkezett s javában tartó robbanásával egy olyan réteg kezdte el a hangját hallatni a közéletnek immár ezen a területén is, melyről a kortárs irodalmi színtér szereplői eddig nem vagy csak lekicsinylő legyintéssel óhajtottak tudomást venni: a közönség.

Előfordult már önnel is, hogy elfelejtett befizetni egy csekket? Roppant kellemetlen. Főleg, ha olyan szolgáltatást vesz igénybe, amelynél már csekély késedelem miatt is felbontja a szolgáltató a szerződést. Ilyen például a telefon- és az internet-előfizetés vagy kedvencünk, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (becenevén kgfb).

Tamás Gáspár Miklós (a továbbiakban: TGM) baloldali fordulatát eleddig csak az önfelkent baloldalon vették annyira komolyan, hogy jobbára elutasítsák. Az elutasítás pedig arról szól, hogy ki is képviseli a hiteles baloldalt.