Publicisztika

A posztfeminizmusnak azonfölül, hogy a nemek közötti kommunikációt tette meg központi gondolatává, temérdek problémával kell megküzdenie. Néhányról érdemes közösen gondolkodni. Eltelt fél év azóta, hogy a posztfeminizmusról és előzményeiről cikket írtam (Anya fürdik, apa főz, együtt lenni jó, Magyar Narancs, 2006. november 30.), és örömmel tapasztalom, hogy a mai napig megjegyzésekkel, kérdésekkel halmoznak el, és nemcsak az egyetemi tanítványaim. Nézzük hát szépen sorjában a posztfeminizmus és a róla gondolkodók problémáit!

A szabad vers korántsem új, nem "modern" találmány, bár huszadik századi térhódítását egyértelműen a modernségben nyilvánvalóvá vált krízishelyzetnek, a Mallarmé által már felvázolt versválságnak köszönheti - ez értelemszerűen és mindenekelőtt a verssor válságát jelenti.

A "torzítatlan verseny" vagy a jelző nélküli "verseny" legyen az Európai Unió egyik fontos pillére? Ez volt az egyik kérdés, amiről komolyan vitatkoztak az unió vezetői a június 23-án véget ért brüsszeli csúcson. A kérdésben az új francia elnök és szövetségesei arattak győzelmet. Az unióban "csak" verseny lesz - nyilván a francia választók mérhetetlen örömére és hasznára. De hát miért is gondolják ők, hogy a "torzítatlan" verseny fenyegeti a jólétüket? És mit gondolnak a közgazdászok? Mik a verseny korlátai, és célszerű-e, hogy legyenek?

Meglepően egy szólamot fúj a Fidesz és az MSZP a Mol-OMV-ügyben, holott hasonló egyetértés csak a legritkább esetekben alakul ki a két nagy párt között. Úgy látszik, az energetika különleges terület, mert ilyen összhangot ez idáig talán csak egy esetben volt alkalmunk megfigyelni, amikor tavaly a parlament szinte közfelkiáltással és lábdobogva adta áldását arra a szocialista körök által kilobbizott javaslatra, hogy a Magyar Villamos Művek tulajdonába kerüljön vissza az addig függetlenként működő Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir).

A negyvenedik évforduló közeledtével mind több értelmezési kísérlet jelenik meg 1968-ról - az évről, a korszakról, a jelenségről. Egyik sem vitatja, hogy 68 orientálta a későbbi, 1989-es események alakítóinak mentalitását, és modellértékű megoldásokat kínált a háborút követő európai társadalomfejlődés számára is.

Az ingatlanadó bevezetése ellen nem a C-lakások romái tiltakoznak, és nem is a kis parasztházakban élő öregek, hanem azok, akiknek jócskán fizetniük kellene. Meg akiknek az üzletét rontaná - az ingatlanközvetítők. A szakértők pedig fanyalognak. Fogós ügy. Borzasztó népszerűtlen, ha adót kell mondani. Fáznak is tőle a koalíciós pártok.

A demokrácia ismét diadalmaskodott, a nép akarata ismét megnyilvánulhat: elhárultak az akadályok immár nemcsak a három érdektelen, de a három (plusz egy) érdekes népszavazási kérdés elől is. Hogy a "demokrácia" eme diadalmaskodása ténylegesen magának a demokratikus köztársasági berendezkedésnek a rombolását jelenti, nyilvánvalóan nem érdekli sem azokat, akik a népszavazást kezdeményezték, sem azokat, akik "alkotmányosan" szabad utat engedélyeztek neki. Kezdjük az utóbbiakkal.

Közel másfél évtizeden át ő volt Nagy-Britannia legjelentősebb politikusa: négy évig nyerő helyzetben lévő ellenzékiként, tíz évig kormányfőként. Ezalatt nem csak saját pártjában, majd hazájában indított el nagy változásokat, de politikája megmozgatta az egész európai baloldalt. Nehéz elhinni, hogy ötvennégy évesen nyugdíjba készülne.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy - mint annyi más dologgal is - a műemlékvédelemmel, az épített örökség ügyével mindig csak a kisebb-nagyobb botrányok kapcsán kezdjünk foglalkozni: ha régi házat bontanak, ha utat építenek a parkba, ha magára hagyják és elpusztul valami. Néha érdemes botrányok nélkül is átgondolni, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy a történeti épületeinket megőrizzük.

Szokatlan üzenetváltás esett a minap Románia és Magyarország között. A magyar külügyminisztérium szakállamtitkára figyelmeztette Románia budapesti nagykövetét, hogy a magyar közvélemény "zavarba jött" a román belpolitika néhány eseményétől. A "magyar közvélemény" lányos zavarát az váltotta ki, hogy a román államfő (kémkedés vádjával) felfüggesztette a román kormány egyik miniszterét - Nagy Zsoltot, akit az RMDSZ delegált az informatikai tárca élére.

A szolnoki kutya olyan kutya, amelyik nem hagyja, hogy a farka csóválja. A közismert szólásmondást (Szolnok nélkül, persze) - nyilván transzparenciája miatt, de hát a szólásmondások már csak ilyenek: transzparensek - előszeretettel használják különféle politikusok (vö. még: nyúl és puska, befőtt és nagymama, csík és repülő), föltehetően azért, hogy a nép egyszerű gyermeke is értse, mit mondanak. Legutóbb a szolnoki polgármester, Szalay Ferenc érezte találónak a színigazgatói pályázat kapcsán keletkezett hullámverésre - és igaza volt.

Épp hogy elültek a legutóbbi színházi balhé hullámai a fővárosi önkormányzatnál, máris jönnek az újabbak. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a színházakat sújtó muszáj-pénzelvonás összekapcsolódott egy finanszírozási reformkezdeménnyel, majd a kezdemény csírájában elhalt, és a fűnyíróelv alapján elvonták a pénzeket. A látszat - azaz a csönd - alapján annyit, amennyit még nagyobb cirkusz nélkül le lehetett nyelni.

Coubertin báró ódájának klasszikus gondolata - "A béke vagy te, Sport!" - fészket rakott az ország házában. A nemzeti sportstratégia vitája jó barátok kellemes csevegése lett, a patkó két oldalán ülők dicsérik az előttük szólót, átmosolyognak, integetnek. Ötpárti konszenzussal jött létre a szándéka szerint a magyar testkultúrát új dimenziókba emelő mű. Ha csak ennyi is a haszna, már megérte.

A regény, mint tudjuk, fiatalabb művészet, mint a líra és a dráma, e komoly bátyokhoz (nővérekhez) képest ennek megfelelően csapzott, bohókás, kiszámíthatatlan, tékozló.