A koppenhágai lecke

Az építészet társadalmi felelősségéről

Július első napjaiban tartotta kongresszusát Koppenhágában az Építészek Nemzetközi Szövetsége (Union Internationale des Architectes, UIA). A rendezvény középpontjában nem stíluskérdések, nem városépítészeti minták álltak, nem a műemlékvédelem – sőt nem is csupán az építészet. A kongresszus sokkal inkább az építés egészéről, a várospolitikáról, s mindenekelőtt az építészszakma társadalmi felelősségvállalásáról szólt.

Ezt kereste a lakhatási kérdések kapcsán, ezért kutatta a körforgásos gazdaság elemeit minden lehetséges formában. Ezért szóltak az előadások fenntarthatóságról és rezilienciáról, energetikáról, klímaváltozásról és szén-dioxid-mérlegről. És ezért lett a kongresszus jelmondata: „Sustainable futures – Leave no one behind!” (Fenntartható jövő – senkit ne hagyjunk hátra!) A földkerekség majd’ minden országából érkező hatezer résztvevő a találkozó több mint száz előadásán, kerekasztalán és vitafórumán jövőképet próbált rajzolni (lásd: uia2023cph.org).

A Föld átlaghőmérséklete azokban a na­pokban rendre csúcsokat döntött – nagyjából világossá vált, hogy a 2015-ös párizsi megállapodásban célkitűzésként megjelenő 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés aligha tartható. A vita már nem azon folyik, hogy van-e egyáltalán klímaváltozás és ahhoz van-e közünk. Ebben az összefüggésben ugyancsak meghatározta a résztvevők gondolkodását az a tudat, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából a világ építőipara meghatározó szereplő. A kiindulópont az, hogy a globális felmelegedésben az emberi tevékenység az ipari forradalom kezdete óta jelentős szerepet játszik, ezért a változások mérsék­léséért lehet és kell is tenni.

A kongresszus helyszíne, Koppenhága nemcsak a legélhetőbb, legboldogabb városok egyike, hanem évtizedek óta innovatív urbanisztikai programjának tudatos és következetes megvalósításáról ismert. Legyen szó a közösségi közlekedés rendszereiről, a barnamezős területek megújításáról, a távfűtésről vagy a lakóterületi kulturális központokról, Koppenhágában biztosan találunk figyelemre méltó példát, jó gyakorlatot. Ezek között bőven akad a fenntarthatóságot szolgáló gondolat és megoldás: biodiverz zöld felületek, esőkertek, hatalmas új parkok és parkerdők. És közben természetesen a kerékpárhasználat minden eleme, kezdve a bicikli­utaktól és hidaktól egészen a kísérleti biciklitárolókig. És a visszatérő vendég is talál meglepetést, mert évről évre újabb és újabb fejlesztések zajlanak. Éppen ezért helyénvaló nemcsak az, hogy Koppenhága lett az építészet fővárosa 2023-ban, hanem az is, hogy a neve egybeforrjon azokkal az ajánlásokkal, amelyeket a kongresszus záródokumentumaként elfogadtak.

A 10 Copenhagen Lessons (10 koppenhágai tanulság) a kongresszus jelmondatának bővebb kifejtése. Ezek az ajánlások gyakorlati javaslatokat rögzítenek, s összességük egyfajta etikai kódexnek is tekinthető. Érdemes tehát végiggondolni, hogy vajon mit és hogyan tudunk megvalósítani belőlük.

Az építészetnek mindenkit egyenlően, méltósággal kell szolgálnia – kirekesztés mellett hiábavaló a szépség. Az épített környezet létrehozása, tervezése és fejlesztése során mindenekelőtt a hátrányos helyzetű emberek sorsát kell rendezni.

A gondolat a design for all alapelv kiterjesztése: az épített környezetnek minden ember számára egyenlő hozzáférést kell nyújtania, és minden egyént és csoportot számukra méltóságot biztosítva kell kezelni. Az építészetnek figyelembe kell vennie az eltérő emberi igényeket és használatot, a különféle szokásokat. A felhasználóknak meg kell adni a környezet alakításában való részvétel méltóságát. Megfogalmazódik azonban itt az a felfogás is, hogy a valódi építészeti szépség csak az lehet, ami szélesebb rétegek számára hozzáférhető, és a teljes közösséget szolgálja. Sokaknak kell jót építeni, nem keveseknek gyönyörűt.