Édes Balázs

Busszal megyünk mindenüvé

A vasúti mellékvonalak bezárásáról

Publicisztika

Pár hete arra ébredtünk, hogy megint 2003 van. Akkor a részben a Mol épp leváltott vezetőiből toborzott gárda próbálta megszakérteni a MÁV-ot – most szürreális módon az új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok olyan helyekről jönnek, mint a Suzuki, a Waberer’s, a Mol vagy az Audi. Amikor a közösségi közlekedési szektor társadalmi feladata épp az autófüggés alternatíváinak felmutatása lenne, ez nem vicc, hanem katasztrófa.

Lázár János zárórája

Az első baklövésre nem is kellett sokat várni: Lázár János miniszter látványosan dilettáns vonal­bezárással indította az új korszakot. Mindenki úgy gondolta, hogy ez tabu a létező orbánizmusban, hiszen a kormányzás egyik szimbolikus eleme volt egyes vonalak újraindítása. Nagy lehet a pánik a közlekedésvezetésben. Közben sok helyről hallani azt is, hogy a járatszám csökkentésével kellene takarékoskodni. Ez sem újdonság, a mellékvonalak többségén is így sikerült leépíteni korábban a vasúton utazók körét. Pedig rövid távon, makroszinten gyakorlatilag mindegy, hogy működnek-e ezek a vonalak; helyben és hosszú távon viszont nagyon is fontosak lennének. A szakma jó része épp ezért 13 éve türelemmel várja, hogy az épp kihaló Bz-motorkocsik beszerzése óta, tehát bő 40 éve hibernált állapotban lévő mellékvonali hálózatra mikor jut végre egy kis figyelem és forrás.

A mostani bezárásoknak különös ízt ad, hogy a szellemet pont az a miniszter engedte ki a palackból, aki korábban sokat fektetett abba, hogy minél több kreditet gyűjtsön liberális körökben. Most párttársai hallgatnak, és ugyanazok támogatják a „reformját”, akik már Kóka János minisztersége idején is nagy hívei voltak annak a gondolatnak, hogy az amputálás a helyes gyógymód nagyjából bármire. Ma is olyan vasúti vonalbezárós zsánercikkeket lehet olvasni, mint 15–20 éve. Ki lepődik meg azon, hogy az újságírók nem találnak senkit azokon a vonatokon, amelyek rosszkor, ritkán és lassan közlekednek, és amelyek előtt néhány perccel egy busz is indul – ugyanoda? De vajon mi értelme van egy rossz állapotú pályán, rossz járművekkel, rossz menetrenddel nyújtott szolgáltatás utasait számolgatni? Olyan ez, mint a klasszikus üzleti tanmese, ahol a cipőgyáros munkatársa szomorúan tér vissza a kinézett országból: ott kérem, nincsen semmilyen lehetőség, mert mindenki mezítláb jár… F. Szabó Emese minapi véleménycikke ebben a lapban például ennyivel intézi el a témát: „Kinek kell ez? Valójában senkinek.” (Lásd: Lázár János a vasparipát karéjozza, Magyar Narancs, 2023. július 27.) Egy komplex közpolitikai probléma ennél többet érdemelne. És mire alapozza F. Szabó azt, hogy éppen 30 mellékvonal bezárása lenne indokolt? Miért pont annyi? És miért lenne értelmetlen a Mátra interrégió? A cikkben többször kárhoztatott többletteljesítmény éppen arról szólna, hogy legyenek utasok. Először legyen kínálat, aztán lesznek utasok, és ebből a közösségi hasznok. Itt sikerült összekeverni az okot és az okozatot. A karbantartást, a járműfelújításokat persze el kellene végezni, sőt, akár munkaerőt is lehetne toborozni, de ehhez ki kellene préselni a MÁV-csoportból a teljesítményt. Ez lenne a szakpolitikai feladat.

Amúgy olvasott-e már bárki olyan elemzést, amely kimutatja, hogy mennyi megtakarítást hoztak a 2007–2009-es vonalbezárások? Biztosan nem, hiszen nem hoztak semennyit. A szerencsétlen sorsú vonalakról szóló vitában könnyű megfeledkezni arról az egyszerű tényről, hogy a vasút mint közszolgáltatás önmagában veszteséges, így sokkal többet meg lehetne takarítani a Budapest–Szeged vonal bezárásával, mint amekkorát a 10 mellékvonaléval. Miért nem ezzel áll elő a közlekedési kormányzat? Az elégtelen szolgáltatási szintre hivatkozva valójában bármikor, bármilyen közszolgáltatás, akár a komplett közoktatás és az állami egészségügy is bezárható lenne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.