Uitz Renáta

A miheztartás végett

A kilencedik Alaptörvény-módosításról

  • Uitz Renáta
  • 2020.12.15 18:55

Publicisztika

A járvány második hullámának derekán és a második felhatalmazási törvény margóján a kormány előállt az Alaptörvény kilencedik módosításának tervezetével. Az már szinte említést sem érdemel, hogy most is hirtelen felindulásból cselekedett; azt pedig kifejezetten hazafiatlan kukacoskodásnak hat megjegyezni, hogy alkotmányos demokráciában nem szerencsés olyan tételeket rögzíteni az alkotmányban, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg egyes embertársaink egyenlő méltóságát és szabadságát.

A szövegből két fő motívum rajzolódik ki. A kormánynak elege van a közhatalom gyakorlását béklyózó közjogi szabályokból, és elérkezettnek látta az időt arra is, hogy emlékeztessen a túlságosan másképp gondolkodás közjogi korlátaira. Hogy ehhez olyan fordulatokra volt szükség, mint hogy „az anya nő, az apa férfi”, az legyen a békétlenek szégyene. A kormány a maga részéről mindent megtesz, amit a szükség megkíván: a papás-mamás igazság azonnal hatályba lép, míg a különleges jogrend új szabályai a távoli jövőben, 2023. július 1-jén kelnek életre a tervek szerint.

Válasz a békétleneknek

Ki gondolta volna, hogy a két menyasszony által kötött házasság híre, pár mesekönyv vagy az SZFE hallgatóinak tüntetése az egyetem irányításának új modellje ellen villámcsapásszerű Alaptörvény-módosításhoz vezet? Lengyel pajtásától eltérően a magyar kormány ritkán enged a tiltakozásnak, és a tűréshatárt szereti közjogi eszközökkel kijelölni. Ezzel a NER logikája szerint tiszta helyzet teremtődik, hiszen az Alaptörvény rögzíti az állami működés olyan alaptételeit, mint a már említett férfi=apa, nő=anya egyenlet, vagy a hasonlóan tömör „(k)özpénz az állam bevétele, kiadása és követelése” definíció. A magyar állampolgár ebből megérti: nincs helye a kérdezősködésnek, sem a „de hát…” kezdetű mondatoknak, sem az állami kiadásokat firtató közérdekű­adat-igényléseknek.

Az alaptörvényi utasítás a közpénz definíciójáról vagy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok jogi helyzetéről arra szolgál, hogy a polgár ne üthesse bele az orrát az állam dolgába.

Az állami működés átláthatóságának visszaszorítása pedig a felelős kormányzásnak már az esélyét is csökkenti – és minél kevesebbet tud az állampolgár a közügyek vitelének mikéntjéről, annál valószínűbb, hogy érzelmek és benyomások alapján szavaz.

Fogalmi képtelenség

A kilencedik módosítás szerint az állam olyan magánügyekbe is beleszólhat, mint a szülő-gyermek viszony. A gyereknevelés alapvető kérdéseire adott egyes válaszok állami intézményes védettség alá helyeződnek, kötelesség lesz például az „alkotmányos önazonosságon” és a keresztény kultúrán alapuló értékrend követése – ám ezzel az Alaptörvény ellentmondásba kerül önmagával, és emberi jogokat sért. Az Alaptörvény ugyanis jelenleg rögzíti, hogy a szülők joga megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést – XVI. cikk (2) –, ezzel egyértelműen megengedve számos, nem a keresztény kultúrán alapuló nevelési elképzelést. Ez utóbbi rendelkezés egyébként megfelel az emberi jogi egyezményekbe foglalt védelmi szintnek – a szülők nevelési szabadsága akkor is érvényesül, ha egy állam világnézetileg nem semleges. Az államegyházat működtető (vagyis világnézetileg nem éppen semleges) Egyesült Királyság nem írja – és nem írhatja – elő az ott élő több ezer magyar szülőnek, hogy az anglikán egyház tanításainak megfelelően, netán királypárti szellemben nevelje a jövő választópolgárait. De úgy tűnik, a magyar állam alkotmányos önazonossága erőteljesebb védelmet érdemel, mint az angol koronáé.

A gyerek születési nemének megfelelő ön­azonosságához való jogának állami védelme a maga nemében egyedülálló alkotmányos képződmény. Először is a modern alkotmányok és emberi jogi dokumentumok az ellenkezőjét tartják, amikor kifejezetten tiltják a társadalmi nemen (idegen szóval: gender) alapuló hátrányos megkülönböztetést. Másodszor: az ön­azonossághoz való jog – az emberi méltóság és a szabadság összejátszásának eredményeképpen – épp azt hivatott biztosítani, hogy minden emberi lény önmaga határozza meg, hogyan kívánja élni az életét.

Az államilag meghatározott önazonosság olyan, mint az államilag szabályozott gondolatszabadság: fogalmi képtelenség. Ennek az új alaptörvényi rendelkezésnek egyetlen haszna van: minden kétséget kizáróan bizonyítja az állam zsarnokságát.

A távoli jövő

A különleges jogrend a magyar közjogban az olyan közjogi vészhelyzetek beceneve, mint például az ostromállapot háborús támadás idején. Az Alaptörvény 2011-ben átvette a korábbi Alkotmány logikáját, és részletesen igyekezett szabályozni a közjogi végveszély eseteit, igazodva a veszélyforrások természetéhez – pontosabban megkísérelve a jövőbe látást, és így megelőlegezve az elképzelhető legrosszabb forgatókönyveket. Ebben a magyar megoldás semmiképp sem volt kivételes: tisztességes modern alkotmányok igyekeznek előre rögzíteni a vészforgatókönyveket. Hagyományosan (a régi rómaiak óta) azért ruháznak fel állami hivatalnokokat vészhelyzetben kivételes minőségű és mértékű hatalommal, hogy mihamarabb helyreállítsák az alkotmányos rend normális működésének kereteit. A régi rómaiak egyébként diktátornak nevezték ezt a normális rend helyreállításával megbízott hivatalnokot.

Bár nincs egyetemes recept, modern alkotmányos demokráciákban jobb híján sokszor a végrehajtó hatalom (parlamenti demokráciákban a kormány, elnöki rendszerekben az elnök) kapja a kivételes felhatalmazást, általában a parlamenttől, általában meghatározott időre és komoly, előre rögzített korlátokkal. Mivel a kivételes hatalommal kivételesen súlyos következményekkel lehet visszaélni, újabban szokás az alkotmányokban fokozatosan egyre nehezebben teljesíthető feltételekhez kötni a kivételes felhatalmazás meghosszabbítását.

Az Alaptörvény hatályba lépése óta némiképp elburjánzottak a magyar jogban a különleges közjogi helyzetek. Az Alaptörvénybe a kezdeti fél tucat variáció mellé utólag került be külön nevesítve a terrorveszélyhelyzet, aztán ott van a kormány által saját hatáskörben kezelt tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet (jelenleg 2021. március 7-ig meghosszabbítva), hogy a járványügyi felhatalmazásról ne is szóljunk. A kilencedik módosítás három esetet különböztet meg (hadiállapot, szükségállapot és rendkívüli állapot), és mindhárom esetben a kormányt jelöli ki a helyzet kezelésére, kétharmados országgyűlési felhatalmazással.

A módosítás szerint a vészhelyzet alapesetben 15 nap helyett 30 napra szól majd, és a módosítás megduplázná a különleges jogrendben hozott kormányrendeletek alapeseti szavatossági idejét. A közvetlen parlamenti ellenőrzés helyett a módosítás beéri a kormány folyamatos tájékoztatási kötelezettségének rögzítésével; valószínűleg azért, mert az alapelképzelés szerint a különleges jogrend idején az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság zavartalanul kellene, hogy működjék. Az Országgyűlés akadályoztatása esetén azonban a köztársasági elnök is meghosszabbíthatja majd a kormány különleges jogrendi hatásköreit.

A kormány minden bizonnyal a pillanatnyi járvány kezelésének tanulságai alapján egyszerűsítené a saját dolgát.

Az a járvány közepén is látszik, hogy a módosítás különösen a békétlenekkel szemben kívánja megkönnyíteni a kormány dolgát 2023 nyarától.

A módosítás ugyanis lehetővé tenné a szükséghelyzet elrendelését az alkotmányos rend felforgatásáért (tehát nemcsak a megdöntéséért) avagy a súlyos, jogellenes (de nem fegyveres) tömeges rendbontásért. Az Alaptörvény kilencedik módosítása a választási szabályok tervezett módosításával együtt a békésen vezérelt, kevés ellentmondást tűrő jövő képét vetíti elő 2022 utánra.

Európai távlatok

Nehéz megmondani, miért van sürgősen szükség ezekre a változtatásokra a naponta száz áldozatot szedő járvány közepén. Hacsak nem arról van szó, hogy a módosítás egyik kiemelten fontos közönségét Európa távoli politikai színterein kell keresni. Ebben az esetben ugyanis a kilencedik egy alaposan kifundált politikai kommunikációs stratégia része. A magyar kormány lengyel szövetségesével együttműködve előretolta a labdát, hogy az EU hétéves költségvetésének elfogadását követően jó pozícióból indulhasson az Európa jövőjéről szóló politikai fordulóban. A cél az, hogy a jogállamiság, a demokrácia vagy a kisebbségi jogok tiszteletben tartása helyett a keresztény értékek védelméről folyjék parázs vita az EU-ban.

Az uniós költségvetési tárgyalások kellemetlenül érintik a magyar kormányt, amióta 2018 májusában a bizottság javaslatot tett az európai források kifizetésének és az EU alapvető értékei (mint például a jogállamiság) tiszteletben tartásának közvetlen összekapcsolására. A jogállamisági feltétel beemelését a magyar kormány – a lengyelhez hasonlóan – a kezdetektől fogva ellenezte, olyannyira, hogy a miniszterelnök (legutóbb épp lapzártánk idején – a szerk.) kilátásba helyezte a hétéves uniós költségvetés megvétózását. A költségvetési eljárás idén nyáron fordult komolyabbra, immár kiegészülve a járványügyi gazdasági mentőcsomagról folytatott egyezkedéssel: míg az Európai Tanács (a tagállami kormányok fóruma) enyhített volna a jogállamisági feltételen, az Európai Parlament (a testület, ahol az ellenzéki pártok képviselői nem csak dísznek vannak jelen) keményebb szankciókat követelt. A november elején kialkudott – és végleges elfogadásra váró – kompromisszum a jogállamiság alapelveinek megsértéséért abban az esetben engedi pénzügyi szankciók kivetését, ha ezek a kihágások veszélyeztetik az unió pénzügyi rendjét is. A részletszabályokban a korábbiakban hangsúlyosabb a közpénzügyi higiéné, úgy is mint a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatósága és a korrupció elleni fellépés.

Bár a magyar kormány továbbra is berzenkedik a jogállamisági feltétel hallatán, a gyakorlatban elég valószínűtlen a magyar költségvetési vétó, mivel az nemcsak a jogállamisági feltételnek állna útjába, hanem egyúttal elzárná az uniós pénzcsapot, véget vetve a mezőgazdasági támogatásoknak éppúgy, mint az újonnan megnyitott (és a magyar kormány által rögvest kihasznált) járványügyi válságkezelő forrásokból, például az ún. Szükséghelyzeti Támogatási Eszközből esedékes kifizetéseknek. Emlékeztetőül: augusztusban 504 millió eurót kapott a kormány a munkahelyvédelmet szolgáló SURE-program keretében (és eredetileg ennek közel a dupláját kérte).

Vétó helyett a kormány az Alaptörvény friss módosításával megy elébe a jogállamisági feltétel alkalmazásának.

Egyrészt megteremti a közpénzek eltüntetésének közjogi alapját, másrészt igyekszik átvenni az irányítást az unió alapvető értékeiről szóló vitában, a jogállamiság alapelveinek tiszteletben tartása helyett a keresztény Európa értékeire terelve a szót. A kilencedik módosítás kiváló folytatása a miniszterelnök a Magyar Nemzetben szeptemberben megjelent, Együtt sikerülni fog című programadó írásának és annak az abortuszellenes nyilatkozatnak, amelyet a magyar kormány brazil, amerikai, lengyel, egyiptomi és ugandai partnerekkel írt alá „a családok védelmében”.

A közpénzek ügyében könnyű azt hinni, hogy az Alaptörvény módosítása nem befolyásolja az uniós elszámolási rendet. A gyakorlatban a közérdekű adatokhoz való hozzáférésen alapuló háttérjelentések és oknyomozó újságírás hiányában kisebb eséllyel derülnek ki a tagállami pénzügyi visszásságok. Részben azért, mert a rendellenességek feltárásához használt algoritmus is erősen támaszkodik a nyilvánosságra került forrásokból elérhető adatokra és információkra. A közpénzek felhasználásának átláthatatlansága tehát a mindenkori kormány malmára hajtja a vizet.

A kilencedik módosítás újabb kiváló példája a kereszténynek csúfolt illiberális alkotmányos működésnek: némi sunyítás az anyagiakról, erőből alázás és jó adag fenyegetés a miheztartás végett. A 2022-es választásokat követően tényleg csak a balettben lehet majd ugrálni.

A cikk a Magyar Narancs 2020. november 19-i számában jelent meg.

Neked ajánljuk