Szabó Attila

A négy fal között

Mit szabad írni Szájer Józsefről, és mit nem?

Publicisztika

Bodrogi Bea fontos írást közölt a Telexen arról, hol ér véget Szájer József magánélete, és hol kezdődik a közbeszéd és a szólás szabadsága. Szerinte „a közügy megtárgyalásának fontos része Szájer ügyében tehát az is, hogy a képviselő mivel és hogyan szegi meg az aktuális Covid-korlátozásokat.

Az, hogy ez éppen egy melegorgia volt, azért releváns információ a nyilvánosság számára, mert ez Szájer szabályszegésének fontos részlete. Szájer szexpartizása, nemi orientációjának megvitatása tehát nem önmagában, hanem a szabályszegésével összefüg­gés­ben merül fel, és éppen ezért írhat róla a sajtó”. (Szájer József magánélete – kinek az ügye?, Telex, 2024. de­cember 10.) Bodroginak igaza van ebben; és abban is, hogy a szólás szabadságának ter­mészetesen vannak korlátai, és ezek részben minőségi jellegűek, azaz arra vonatkoznak, hogy kit, milyen szavakkal, kifejezésekkel lehet illetni. Bodrogi arra jut, hogy Szájer József 2020-as ügyéről szóló, a Telexen megjelent cikkek e korlátokon belül maradnak.

Szájer József magánéletéről azonban nem csak azért lehet beszélni, mert jogszabályokat szegett meg, és nem is csak azért, mert akkor közhatalom-gyakorló volt. Jelen írásomban – Bodrogi Bea érvelésével párhuzamosan – arra mutatok rá, hogy melyek a Szájer-ügy közügy jellegét megalapozó szempontok, amelyek lehetővé teszik, hogy Szájer József híres 2020-as esetéről nyilvánosan beszélgessünk.

A tízmillió magyar és a közhatalom

A Telexnek adott interjújában Szájer azt mondja, ugyanúgy kell az ő magánszféráját is védeni, mint tízmillió másik magyarét. Ez azonban nem igaz, az ő magánszférájának a határai máshol húzódnak. Bodrogi hivatkozik a cikkében a közhatalommal rendelkezők speciális helyzetére. Ám úgy vélem, nemcsak a közhatalom birtokosainak, hanem a hatalom ideológusainak is korlátozottabb a magánszférája, mint másoké – hiszen az ő hitelességük az általuk tárgyalt témákban egybeforr a rendszer hitelességével.

Ezért nemcsak lehet, hanem szükségszerűen tárgyalni kell Szájer brüsszeli történetét. Ez a történet tudniillik nem róla, mint magánemberről, hanem róla, mint a rendszer ideoló­gusáról szól; arról (is), hogy mindaz, amit a rendszert építők a jogalkotással és az ehhez kapcsolódó vagy ettől független kommunikációjukkal üzennek: hamis. Ők ugyanis tizennégy éve azt üzenik, hogy könnyű drogot használni, illetve azonos neműekkel szexelni még a négy fal között sem szabad. A rendszerük a könnyű drog használatát súlyosan bünteti, az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot pedig megbélyegzi.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.