A politikust, aki szüntelenül kitalált ellenségeket keres, itt Janez Janšának hívják, és a hétvégén, június 3-án esedékes parlamenti választások előtt rekordtámogatást tudhat a magáénak. (Portréját lásd: A lövészárkok hegymászója, Magyar Narancs, 2017. június 1.) A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint Janša és pártja, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) a szavazatok 24,5 százalékára számíthat. A nyomában Marjan Šarec Listája következik 16, aztán a Szociáldemokraták 14,4, utánuk pedig a jelenlegi kormányfő, Miro Cerar pártja (SMC) 10 százaléknyi támogatással. Ugyanezen kutatás szerint a ljubljanai parlamentben, a Zborban képviseletet nyerne a Nyugdíjasok Pártja (DeSUS), a Baloldal és a kereszténydemokraták (NSi) is, 9, 8, illetve 7 százalékkal.
Janša és az SDS támogatása ugrásszerűen megnőtt az elmúlt hónapokban, nem függetlenül attól, hogy a párt Szlovénia történetének legnagyobb és minden jel szerint legdrágább választási kampányát folytatja. Szó se róla, a propaganda minden eszközét alkalmazzák – s nem lehet nem észrevenni, hogy az óriásplakátok, a közösségi hálókon elhelyezett hirdetések, a videóreklámok és az SDS tulajdonában álló médiumok cikkei mellbevágóan hasonlatosak mindahhoz, amiben az év elején a magyarországi választónak része volt. A menekülteket ábrázoló, STOP feliratú plakát jószerivel azonos a Fidesz által bevetettel, és Janša lekopírozta a magyarországi »nemzeti konzultációt« is. De azonos a két kampány fő stratégiája is: a szlovéniai sem azt üzeni, hogy mit tenne az SDS kormányon, hanem az ellenfeleket sározza, szidalmazza.
Mindez nem lehet véletlen. Hogyan sikerült ezt így összehoznia Janšának?
Orbán az elmúlt egy évben – az olyan közvetítőkön keresztül, mint Schatz Péter, Adamik Ágnes és Habony Árpád – mintegy 2,2 millió eurót juttatott az SDS résztulajdonában álló vagy a párthoz közeli médiavállalatoknak. (A szlovéniai magyar terjeszkedésről lásd cikkünket: Barátom, Janša, Magyar Narancs, 2018. március 22.) És a pénz egyre csak érkezik: Schatz és Adamik például néhány nappal az áprilisi magyarországi választások után mintegy 800 ezer euró értékben emeltek tőkét a szlovéniai vállalkozásaikban; Ljubljanában 20 perc eltéréssel keresték fel egyazon közjegyzőt. Schatz és Adamik, csakúgy mint Szlovéniában, Macedóniában is bevásárolta magát a nacionalista jobboldali pártmédiába.
A választások előtt további negyedmilliárddal segítik Habony üzlettársai a szlovén szélsőjobbot
Orbán Viktor mindent bevet, hogy győzelemre segítse szlovén barátját. Választások előtt hatalmas összegek áramolnak Habony közeléből a szlovén jobboldal médiájába, ahol felbukkant a Macedóniában is bevásárló Adamik Ágnes is. Hogy hogyan segíti Habony Árpád és pár üzlettársa a szlovén jobboldali SDS kampányát, többször írtunk.
Fontos különbségek
Mégis, Magyarország és Szlovénia között még mindig számottevőek a különbségek. Szlovénia legelőször is megtartotta az arányos választási rendszert, s a győztes párt nem tehet zsebre bónusz mandátumokat. A másik fontos különbség pedig az, hogy a fent emlegetett kiábrándultság Szlovéniában csak részben vezetett a demokráciába vetett bizalom megcsappanásához és az autoriter politikai apafigura kereséséhez („aki nem ijed meg a saját árnyékától” – amint azt maga Orbán mondotta a minap Janša pártgyűlésén). Ez a csalódottság mindenekelőtt „új” és „a múlt terheitől mentes” figurák keresésében – és a Janša ellenében leadott szavazatban mutatkozik meg. Az elmúlt évtizedben minden szlovén országgyűlési választás részben Janez Janša elleni szavazás is volt; vele szemben úgyszólván bárki elfogadhatóvá vált, akinek a közvélemény-kutatások jó szereplést jósoltak.
A semmiből hirtelen megkeletkező, s a kormányzati hatalmat pillanatok alatt elhódító politikai pártok diadala természetesen nem sajátosan szlovén jelenség, végül is tavaly júniusban Emmanuel Macron is a hamarjában összerántott En Marche! élén győzte le a szélsőjobboldali Marine Le Pent. De tény, hogy Szlovéniában nem ma kezdődött ez az ipar. A Janšával szemben táplált félelem, no meg 2004 és 2008 közötti kormányzásának tapasztalatai miatt 2008 után szinte minden parlamenti választáson a szavazás előtt szó szerint hetekkel összerakott formációk nyertek. Így állt össze a 2011-es voksolásra a korábbi ljubljanai polgármester, Zoran Janković pártja, a végül nyertes Pozitivna Slovenija; de a 2014-ben győztes Miro Cerar Párt (SMC) sem volt sokkal idősebb, amikor elsőként ért a célba. Mindkét szervezet – a két elnök kivételével – olyan figurákat juttatott hatalomra, akik korábban sosem ártották magukat a politikába, és még csak nem is igen ismerték egymást.
A mostani választási küzdelemben az új hús szerepét Marjan Šarec tölti be. Személye nem csak a Magyar Narancs olvasói számára ismeretlen – mi sem tudjuk, hogy ki ő. Pedig Šarec jelenleg a második legnépszerűbb szlovén politikus, s jó eséllyel a következő miniszterelnököt is tisztelhetjük benne. Az elmúlt nyolc évet az észak-szlovéniai kisváros, Kamnik polgármestereként tolta le, nagyobb ismertséget pedig ezt megelőzően színészként, többek között ismert politikusok televíziós parodizálásával szerzett magának. Sokak szívébe kedvességével és tisztességével lopta be magát. Jól ért az agrárnépesség nyelvén, földje és traktorja is van saját, meg tudja szólítani azt a konzervatív beállítottságú választópolgárt is, akinél betelt a Janša-pohár. Stílusáról sokat elárul, hogy egy felszólamlása szerint azért kifogásolja a választás időpontját, mert épp aznap bérmálkozik a lánya. Tény, hogy a Šarec Listája nemigen rendelkezik politikai programmal, vagy bárminő megoldásokkal változatos problémákra, de a különleges körülmények miatt ez nem is sokat számít. Azok a választópolgárok, akik most nem tudják, kire szavazzanak, akik Janša és a „régi” pártok ellen tennék le a garast, a kisebbik rossz elve szerint Šarec mellé húzhatják a keresztet. A kutatások szerint reménybeli szavazóinak a fele 2014-ben az akkori új szereplőre, Miro Cerarra és az SMC-re voksolt.
| ||
Orbán szemmel láthatóan meg van győződve arról, hogy Janša győzni fog június 3-án – hisz a közvélemény-kutatások remek eredményt jósolnak a számára. Ha nem gondolná, hogy ez megtérülő befektetés, miért halmozná el őt – különféle közvetítőin keresztül – eurómilliókkal? De meglehet, Orbán nem érti jól a szlovén belpolitikai viszonyokat. Például a szlovén választói korpusz pragmatikusan gondolkodó hányadát: azokat, akik veszélyt látnak Janšában. Janša szavazói igen elszántak, valóságos katonák, sokak szerint ezért van az, hogy a közvélemény-kutatásokban, és főként a választások előttiekben remekül szerepel. A bökkenő természetesen itt is a bizonytalanok jelen pillanatban 25 százaléknyi csoportja. E tömeg – mely nagyjából Janša táborával azonos nagyságú – a felmérések szerint többségében új arcokat választana, az anti-Janšát keresi, s az esemény előtti utolsó héten dönti el, kire szavazzon.
S van még egy oka annak, hogy Janez Janša bajosan lehetne az új szlovén kormány feje.
Csak Janšával ne!
Majd’ mindegyik parlamenti párt nyilvánosan kötelezte magát, hogy a választás után sem lép koalícióra vele és az SDS-szel – az indoklási szakaszban a menekültkérdésről alkotott „orbáni” nézeteket szokták emlegetni, meg a nőkkel, a szlovéniai nemzeti kisebbségekkel, a politikai ellenfelekkel és az újságírókkal szembeni ellenségességét, a durva, sértő nyelvezetet. Sőt – a pártok vezetői még akkor sem lépnének koalícióra az általuk egyébként szélsőjobboldalinak nevezett SDS-szel, ha Janša netán lemondana a pártelnökségről. Az SDS egyedül lehetséges partnerei a kereszténydemokraták – ám ketten együtt is „csak” 32 százalékra számíthatnak. Az azonban valószínű, hogy az ellenpárti szavazótábor szétforgácsoltsága okán az SDS lesz a választások relatív győztese, és Borut Pahor államfő kénytelen-kelletlen először Janšának ad majd kormányalakítási megbízást.
Azt feltételezve tehát, hogy Janša kiesik a versenyből, három jelölt esélyes a kormányfői posztra. A már említett Šarec mellett Dejan Židan, a Szociáldemokraták vezetője, és Miro Cerar, a jelen kormányfő. Židan pár hónapja még a felmérések élén állt – de a szocdemek (túl) régi motorosok, számos korrupciós ügyet cipelnek magukkal az elmúlt 30 évből. Miro Cerar csak a harmadik, ám pártjában bíznak a választás előtti utolsó televíziós vitákban (Szlovéniában ilyen is van; ezekben a tematikus választási programösszecsapásokban természetesen részt vesz az SDS is – a szerk.), mégiscsak ő az ország kormányfője, jobban értesült minden ellenfelénél, s csak előhúz majd a kabátujjából néhány remek statisztikát. Sokan ugyanakkor tehetetlenséget, cselekvésképtelenséget írnak a rovására, amiben van is valami. Pártjának semminemű politikai tapasztalata nem volt 2014-ben, amikor átvették a kormányzást – a kezdet kezdetén Cerar legbelsőbb tanácsadója a személyes fodrásza volt –, és két évbe tellett, míg a miniszterelnök beletanult az állam irányításába. Mindezek dacára Cerar ma azzal dicsekszik, hogy stabilizálni tudta Szlovéniát. És valóban: négy évvel ezelőtt Brüsszelben úgy beszéltek Szlovéniáról, mint a következő Ciprusról, ám nemhogy az államcsőd nem következett be, de ma az ország a legremekebb gazdasági mutatókkal büszkélkedhet. (És természetesen nem kizárható, hogy ennek valós mozgatója Németország.)
A fent sorolt pártok mellett érdemes figyelnünk a Baloldal eredményeire is. A szervezetet fiatal aktivisták hozták létre azon nagyszabású tüntetések után, melyeket a 2012-ben és 2013-ban kirobbant korrupciós botrányok váltottak ki. Miközben a fiatalok kilátástalanul nehéznek érezték a helyzetüket – se munkájuk, se pénzük nem volt ekkoriban –, nap mint nap újabb korrupciós vádak pattantak ki, melyek főszereplője a „régi elit” volt: mindenekelőtt Janez Janša. Az elégedetlenség mindazonáltal csöndesen kihunyt volna az ezerféle tiltakozás hangzavarában, ha néhány ifjú aktivista nem áll neki a koordinálatlan tiltakozó mozgalmak intézményesítésének. Mindenáron el akarták kerülni, hogy a pillanatot valamelyik „régi” politikai párt használja ki a saját céljaira, vagy éppen visszaéljen vele. Így állt fel a Baloldal azzal a szilárd elhatározással, hogy megváltoztassa a politikát. Tartózkodnak a személyi kavarásoktól, a pártnak például nincs elnöke, vannak viszont koordinátorai, s az elmúlt négy évben, amit ellenzékként a törvényhozásban töltöttek, akcióikkal és javaslataikkal számos szociális jellegű intézkedést kényszerítettek ki. Négy évvel ezelőtt egyetlen felmérés sem látta őket bejutó pártnak, ehhez képest kaptak 6 százalékot, s azóta nemhogy nem enyésztek el, de most 8 százalékra mérik őket. S mindezzel valamelyest bebizonyították azt is, hogy kis lépésekkel ugyan, de lehet változásokat elérni.
| ||
*
Az olyan szélsőjobbos vezetők, mint Janša vagy Orbán természetesen nem a semmiből lépnek elő: de sikerük részben annak is a következménye, hogy a másik politikai fél, a baloldal nem végezte el a feladatait. Nemcsak Szlovéniában és Magyarországon, de egész Európában azt látjuk, hogy kiábrándult és szegénységbe taszított emberek autoriter vezetők felé fordulnak – mert úgy látják, hogy nincs alternatívájuk. Orbán és Janša erősen rokonszenveznek egymással (ezt a magyar kormány szóvivőjétől, Kovács Zoltántól is tudjuk). De ahogy a tekintélyelvű politikusok egész Európában szövetséget kötnek egymással, s így növelik a saját erejüket, úgy kell Európában a demokratikus erőknek is egymáshoz közelíteniük. Magyarország és Szlovénia is más koalíciót érdemelne – mást és előremutatóbbat, mint ez a fájdalmas Orbán–Janša-barátság.
Fordította D. Harangozó Aranka
A szerző a Mladina újságírója.
