Publicisztika
Tudni kell beszélni
Azon a napon kezdődött. Amikor be kellett zárni az iskolákat és az óvodákat.
Gúzsba kötve táncolók
Hamar alábbhagyott a tapsolás, amivel az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját köszönte meg az erkélyek népe. Körülbelül akkoriban csendesedett el, amikor elkezdtek sűrűsödni a hazaadott betegekről szóló hírek és a felháborodott beszámolók, posztok, kommentek. Pedig most van csak igazán szükségük az orvosoknak, ápolóknak, beteghordóknak a támogatásra, és ez a most még jó sokáig eltart.
Nem a sosem volt Nagy-Magyarország lelki vagy testi exhumálása a magyar jövő
A határ mindig gyűlölet forrása volt, aki pedig a határok nélküli Európában gyűlölködik, az hazug csaló.
Bernard Guetta: Öt ok, hogy higgyünk Európában
Van rá okunk, hogy elhiggyük: az európai egység megerősödve kerül ki ebből a válságból.
Az okozat és az ok
„Az Auschwitzot járt asszony egyszer minden átmenet nélkü̈l azt találta nekem mondani, hogy a művészeten kívül az égvilágon semminek nincs értelme.” Nádas Péter: Arbor mundi/ Barbara Klemm mágikus feketéje
Bernard Guetta: Ahol egy hatalom meghátrál, egy másik felemelkedik
Két beszédes mondat hangzott el a napokban: egyik Angela Merkeltől, a másik Benjamin Netanjahutól. Ezek önmagukban kifejezik azt a két lassú, de mélyreható változást, amely jó eséllyel átalakíthatja az egész világot.
Hatalmas győzelmet arattak Európa legjobbjai, az ellenfél nem állt ki
A mérkőzés első félidejét lefújta szombat délután a központi játékvezető.
Meghívó nélkül
A járvány elleni intézkedések nagyjából negyedik hetét elérve, úgy tűnik, hogy a legtöbb európai nemzet a következő trilemmát látja maga előtt.
Az üveg
Az ablak előtt ülök. Az üveget nézem, nem a házakat vagy az embereket mögötte. Egy hónapja nem mentem ki a lakásból.
Önmaga bűvöletében
Sokat beszélünk arról, milyen jogokat kapott (adott magának) a miniszterelnök, de keveset arról, hogy mit várhatunk el tőle. Mi a dolga a válságmenedzsernek?
Bernard Guetta: Putyinból kifogyott a szufla
Nem csak a tőzsdén érvényes az a szabály, hogy akkor kell vásárolni, ha alacsonyak az árak. A politikában is.