Vajon a Brexit – abban a formában, ahogy megvalósul – mennyiben felel meg a tömegek akaratának?
A 2016. júniusi népszavazás eredménye hatalmas politikai meglepetés volt, és a kutatók az esemény után kezdték elemezni, hogy miért szavazott a lakosság relatív többsége a kilépésre az Európai Unióból. A tudományos kíváncsiságon túl azért volt szükség a választói akarat árnyalt feltárására, mert a népszavazás csak magáról a kilépésről döntött (politikai értelemben), de arról nem, hogy a kilépés után mi legyen.
Az unió a különféle harmadik államokkal sokszínű kapcsolati rendszert épített ki az elmúlt évtizedekben. Ennek fényében a kilépés után legalább ötfajta, különböző szintű viszony alakulhatott volna ki az Egyesült Királyság és az EU között: norvég, svájci, török, kanadai és marokkói együttműködési szintről beszéltünk. Ezek a tagság nélküli teljes együttműködéstől (a politikai jogok nélkül az egységes piacban maradástól) a gyakorlatilag nullaszintű kapcsolatokat ölelik fel. „Ausztrál típusú” együttműködésről csak a brit kormány beszélt, ez valójában a no deal Brexit politikailag elfogadható megjelölése. (Ezekről a modellekről lásd keretes anyagunkat.)
A közvélemény-kutatások azt állapították meg, hogy a kilépést támogatók tekintélyes része a brit munkahelyeket „elbitorló” és a béreket leverő kelet-európai bevándorlók miatt, illetve a brit rozsdaövezetek és egészségügyi ellátás feljavítása helyett Kelet-Európába diszponált milliárdok okán szavazott a kilépésre. Az is kiderült, hogy viszonylag sokan – főleg az idősebb korosztályokból – a brit nagyságot vágyják vissza; másképp fogalmazva a politikai szuverenitás szimbolikus szempontja vezette a kezüket. Emiatt a norvég megoldás (egységes piac) vagy a svájci megoldás (szabadkereskedelem + személyek szabad áramlása) sem játszott. Csak ezeknél kevésbé szoros együttműködésről lehetett szó.
A megvalósuló – és sok tekintetben a marokkói mintára hajazó szabadkereskedelmi megállapodás – a személyek szabad mozgását sem teszi lehetővé, és az Egyesült Királyságot sem kötelezi arra, hogy a jövőben hozzájáruljon az unió költségeihez. E körben tehát megfelel a szavazók utóbb kikutatott elvárásainak.
A szuverenista szempontok ugyanakkor csak kisebb részben érvényesültek, mert az Egyesült Királyság egy része, Észak-Írország – az észak-írországi polgárháború feléledésének állítólagos fenyegetése és az EU által támogatott Írország nyomása miatt – a már 2019-ben megkötött politikai megállapodás alapján az egységes piac része maradt. A Brexit-párti erők azért sem lehetnek boldogok, mert a két brit terület között vámhatárt vonnak, és a brit halászati vizeken is hosszabb átmeneti ideig uniós halászok halászhatják le az állomány többségét, ami egyértelműen a brit nacionalista erők veresége.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
