László Csaba

Az erő nem velünk van

Orbán téves alapvetéseiről

Publicisztika

Orbán Viktor országstratégiáját nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vázolta fel „Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!” címmel. Az írás egy tavaly év végén, zárt körben elhangzott Orbán Viktor-beszéd összefoglalójaként jelent meg, először a Mandiner.hu-n, majd minimális változtatással és a kormányfőre utalás nélkül a nyomtatott Mandiner hetilapban is.

A kijelölt céllal – felzárkózás a fejlett országokhoz – nehéz nem egyetérteni. Nekem ugyan kicsit hiányzott, hogy most éppen hány év alatt fogjuk Ausztriát utolérni, de ennél nagyobb bajunk sose legyen.

Ám ha alaposabban elemezzük az írást, akkor világosan látszik: a kormány stratégái alapvetően értik félre a globális gazdaság működését, Magyarország lehetőségeit, és azt, hogy milyen szerepet játszhatunk a világpolitikában. Márpedig rossz kiindulópontok alapján nem lehet helyes végkövetkeztetésekre jutni. Ez elég riasztó, különösen annak fényében, hogy a stratégia újdonságát egyedül az újdonságként tálalása jelenti. Sajnos a beszédben megfogalmazottak, mindenekelőtt az erőfitogtatás az Európai Unióval szemben, több mint tíz éve a mindennapjaink része. Új elem csupán az Ukrajna elleni háborúban elfoglalt pozíció, de hát Oroszország alig egy éve támadta meg Ukrajnát.

A gazdaság

„A neoliberális doktrína az ipari termelés helyett a szolgáltatói szektor fontosságát, illetve a profitabilitást helyezte a középpontba. Így egy-két évtized alatt leépült számos nyugati ország hagyományosan fejlett ipari kapacitása. Ez ütött vissza 2008-ban: az ipar nélkül maradó nyugati, főleg európai hatalmak jobban megérezték a válságot, az ázsiai országok – azon belül is főleg Kína – pedig megerősödtek” – írja, illetve tolmácsolja Orbán Viktor gondolatait Orbán Balázs.

Ha ez az állítás igaz lenne, akkor nem lettek volna globális hatású válságok a 19. század második felében, és nem lett volna az 1929-es nagy gazdasági világválság sem. Akkoriban az ipar és a mezőgazdaság aránya még a legfejlettebb Egyesült Államokban is sokkal magasabb volt. Arról lehet értelmes vitát folytatni, hogy most vajon nem lengett-e túl az inga: bizonyos iparágak áttelepülése Kínába és más ázsiai országokba olyan gazdasági hátrányokkal jár – részben stratégiai szempontból, részben az ellátási láncok megszakadásának kockázata miatt –, amelyek hosszú távon felülmúlják az olcsóbb termelés költségelőnyét. Ám az elmúlt két-háromszáz év tapasztalatai alapján az egész emberiség gazdasági tevékenységében, ha országonként eltérő ütemben is, de egyre kisebb lesz az aránya az iparnak és a mezőgazdaságnak. Ez igaz az Egyesült Államokra, Németországra, Kínára, Mexikóra és Magyarországra is. Lehet és kell értelmes ipar- és agrárpolitikát folytatni, de nem érdemes a gazdasági fejlődés kerekének visszafordításával kísérletezni, nem fog sikerülni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.