Publicisztika

Kinek fáj az, hogy a székesfehérvári és mátyásföldi Ikarus-gyár munkásai karácsonyra az elbocsátás és a munkanélküliség közeli távlatát kapták? És ki az a Jézuska, aki ezt a szép ajándékot a küszöbük elé pottyantotta?

Olyan rég volt, hogy alig tudjuk felidézni. Újra az a nyomás gyomortájékon, a gerincoszlop mentén fel-le irányba száguldó, bizsergető érzés, az a szorítás a halántékon: Horn Gyuláról van szó megint.

A jogegyenlőség tesz igazán működővé

Nem is olyan rég már leírtuk ugyanitt, de vegyük át még egyszer.

A ma Magyarországán liberális politika kizárólag komoly bátorsággal, képzelőerővel és főképp némi radikalizmussal folytatható.

"T. Ház! A demokráciához nemcsak a politikai hatalmat, de múltunkat, a történelmet is vissza kell vennünk azoktól, akik csupán bitorolják azt!"

A miniszterelnök úgy véli, hogy akinek gyerekei vannak, az nem gondolhat mást a drogokról, mint ő: aki mást gondol, vagy másképp cselekszik, az az ördöggel cimborál. A csillár, lapzártáig, nem szakadt le.

Hétfőn távozott hivatalából három alkotmánybíró: Sólyom László elnök, Kilényi Géza és Ádám Antal. Egy jogállam működésében ez nem feltétlenül jelentős esemény. Az alábbiakban arról lesz szó, hogy itt és most miért korszakhatár ez mégis - nemcsak a joguralom megszállottjai számára, hanem az új köztársaság életében is.

Belegondolt-e valaki abba, hogy mit érezne ebben az országban néhány millió nem kisgazda szavazó, pontosabban nem Torgyán-hívő szavazó, amikor az ijesztően többfelé tartó tekintetű, arckifejezésével rendezetlen belső életről árulkodó és egészen megdöbbentő gondolatfűzésekre képes kisgazdavezér valamikor 2000-ben az Országgyűlésben eskütételre nyújta fel kezét: "Én, Torgyán József, a Magyar Köztársaság elnöke esküszöm..."? Belegondolt-e abba valaki, hogy ha ezt az embert a Fidesz-frakció támogatásával helyezi a balvégzet a köztársaság legmagasabb közjogi méltóságába, akkor nemcsak a Fidesz-frakció jobb érzésű tagjai (és biztos vannak ilyenek egy ekkora frakcióban) hányják majd le a párttagkönyvüket, és nemcsak az a közepesen ifjú menedzserréteg fordul el a legnagyobb kormánypárttól, amelynek a fiataldemokraták a jelek szerint a szocialistáktól független gazdasági elit szerepét szánják, de Orbán és propagandagépezete két évvel e sajnálatos esemény után, a 2002-es választások előtt a néhány millió nem Torgyán-függő szavazónak is hiába papolhatna stabilitásról meg koalíciós kényszerről.

Mióta a szerk. a város szívibe költözött, zajlik az élet vadul. Az Úttörő Áruház tövében történnek a nagy dolgok, az ám!

Volt egy bank, amely igazán közel állt mindenkihez, a szociktól a Fideszig, mellesleg közpénzekből szponzorált profilidegen dolgokat, sajtóbirodalmat például, benne a Narancsot is. Aztán jött a Fidesz és vele az Új Morál, ne legyen banknak lapja, ne herdálja a Zadófizetők pénzét, amikor mindenki tudja, hogy a herdálásra kormányzati monopólium van.

Szombaton tartotta a Vigadóban (tán mert a Búsuló Juhászban esküvő volt) soros - háromévente esedékes - közgyűlését a Magyar Írószövetség. Az összejövetelen rendkívüli esemény nem történt. Egyéb sem, mintha mi sem. Hagyján, de még ők sem, szóval gyér érdeklődés mellett, a tétova helykeresés jegyében, finoman szólva is.

Ahogy annak idején Ugocsa sem coronatott, vagy hogyan is illenék ezt mondani, és tényleg, szívmelengető, ahogy ezek a történelmi hagyományok a legváratlanabb helyekről előbuzognak mintegy. A közvélemény bizonyos rétegei hajlamosak sanda feltételezésekkel illetni a köztisztviselői kart, mondván, hogy annak sarkalatos tagjai - erkölcsileg legalábbis - a fáról való lejövetel utáni második generációt legfeljebb, ha képezik; holott ez effektíve hülyeség. Vagy legalábbis nem csak így van. Vannak ellenpéldák: most a zuglói önkormányzat döntött úgy, hogy hallani sem akar Nemzetiről a felségterületén. Ha meglátják az alapkőátvivő bizottságot vagy bárkit, aki csak egy kicsit is emlékeztet a Nemzeti Színház alapkövére, szabadjára engedik az indulataikat, valamint az ebeket, meg akinek amije van, aranyhörcsögtől ziherhejctűig, rohamra indul a zuglói háztartások hadinépe, patakvér.