Bernard Guetta: A történelem tartozik Oroszországnak a szabadsággal

Publicisztika

Az orosz birodalom szétesése a kommunizmus következménye, nem pedig külföldi hatalmak műve volt - mondta a francia európai parlamenti képviselő egy Ukrajna mellett és Putyin ellen tartott demonstráción.

Vasárnap 30 ország 75 városában tartottak tüntetést oroszok Ukrajna mellett, Putyin rendszere és az ukrajnai háború ellen. A demonstrációkat külföldön élő orosz állampolgárok és emberi jogi aktivisták szervezték Oroszok a háború ellen címmel. Párizsban a Place de la Bastille téren mintegy három-négyszázan gyűltek össze. A tüntetésen mások mellett felszólalt Lev Ponomarev emberi jogi aktivista, Szergej Gurijev közgazdász és Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja. „Győzelmet Ukrajnának, szabadságot Oroszországnak!” - skandálták a jelenlévők. Bernard Guetta beszédében - melyet az alábbiakban a képviselő kiegészítésével közlünk - arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabadságszerető oroszokon múlik, mikor sikerül eltávolítani a hatalomból Vlagyimir Putyint.

„Három hónapja gyakran látom magam álmomban, amint a moszkvai Puskin téren szónokolok a járókelőknek, ahogy a disszidensek és ellenzékiek tették az 1980-as években. Hallom magam, ahogy kiemelem, hogy európaiként szólok hozzájuk, európaiakhoz, mert mindannyian európaiak vagyunk, és arról beszélek nekik, hogy a mai Oroszország sorsa egyáltalán nem egyedülálló, hiszen ugyanabban a században, a 20. században vesztette el birodalmát, mint a franciák, a britek vagy nem sokkal az oroszok előtt a portugálok.

Aztán elmondom nekik, hogy ezen egykori birodalmak egyikének a vezetője sem volt olyan ostoba, hogy vissza akarta volna csatolni a függetlenné vált területeket, mert ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni, ahogy a történelmet sem lehet újraírni. Aztán arról beszélek, hogy a britek vagy a franciák sem mentek tönkre vagy törlődtek ki a világból birodalmuk elvesztése miatt, és hogy a mai napig erősek, sőt bensőségesek a kapcsolataik az egykori birtokaikkal, mert a közös kultúra és történelem olyan kötelékeket teremt, amelyek sokkal mélyebbek, mint az uralom brutalitása.

Elmondom nekik, még mindig álmomban, még mindig a Puskin téren, hogy senki sem akarja megszállni Oroszországot, vagy elcsatolni egyetlen faluját sem; hogy senki nem forralt semmilyen tervet az orosz birodalom ellen, csak Oroszország maga: azzal, hogy felszabadította magát a kommunista diktatúra alól. Hogy senki sem akarja bekeríteni, és hogyha Putyin nem rohanta volna le Ukrajnát 2014-ben, akkor az ukránok nem fordultak volna az Atlanti Szövetséghez védelemért, amelyhez a közeledést egészen addig tömegesen el is utasították.

Azt is elmondom nekik, hogy a szüleik és nagyszüleik, és ők maguk is, ha elmúltak 50 évesek, akik a jelcini szakítást részesítették előnyben a gorbacsovi evolucionizmussal szemben, és hogy minden, ami ezután következett, a társadalmi kegyetlenség, az évszázados birodalom brutális szétesése és a privatizációnak nevezett nagyszabású lopás az ő kollektív hibájuk, egy rossz orosz választás eredménye, és nem egy Oroszország meggyengítésére irányuló külföldi terv volt.

És most, Franciaországban és már nem Oroszországban, a Bastille téren és már nem a Puskin téren, azt szeretném mondani önöknek: Ne szégyelljék magukat! Ne gondolják, hogy az önök népe passzívabb lenne, és természetesebben beletörődne a diktatúrába, mint mások, mert egyetlen nép sem lázad fel azelőtt, hogy felragyogna a változás reménye. A megszállt Franciaország sem csatlakozott az ellenálláshoz, amíg az ellenállás nem állt győzelemre. Még csak három hónapja tart az ukrajnai háború. Az ukránok számára ez már egy hosszú pokol, de az oroszok számára csak egy távolba vesző átalakulás kezdete, és

önökön múlik, hogy belevágnak-e, hogy kimennek-e a Puskin térre, nem a valódira, azt most nem lehet, hanem az újra, a virtuálisra, a képernyőkön láthatóra, és elmondják-e polgártársaiknak, hogy a mai Oroszország sorsa...”

A többit tudják. Nem fogok mindent megismételni, de tudniuk kell, hogy Vlagyimir Putyin egy letűnt évszázad embere, kimerült és jövőtlen, miközben Oroszországban eljön a szabadság ideje, mert az abszolutizmus, a kommunizmus és a putyinizmus után az oroszok erre törekszenek, és a történelem most már tartozik nekik ezzel.

(Címlapképünk illusztráció. Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.