Bernard Guetta: Máglyán fog égni az őrült cár, aki elpusztítja Kijevet!

Publicisztika

Az orosz elnök csak rossz és rosszabb forgatókönyvek között választhat - és tulajdonképpen már készülhet a hágai törvényszék elé az elmúlt húsz év alatt elkövetett háborús bűnei miatt. 

Nem mennék odáig, hogy sajnáljam, de nem szeretnék a helyében lenni. A hadseregének, a tankjainak és a bombáinak ellenálló ukránokkal szemben Vlagyimir Putyin csak rossz és rosszabb lehetőségek közül választhat.

Megpróbálhatja elfoglalni az egész ukrán partvidéket Odesszával együtt, minden erejét összpontosíthatja erre a célra, sikerrel is járhat, ki is kiálthatja magát győztesnek, de aztán mi lesz? Kijev a „náci drogosok” kezében marad? Vajon megelégedne a Kreml ura Ukrajna felosztásával? Ez nem lenne túl dicsőséges kimenetel, és még a hírekkel való bűvészkedésben igen jártas orosz televíziónak is meggyűlne vele a baja, hogy a vereséget győzelemmé varázsolja.

Ha egyike lennék azoknak a tanácsadóknak, akiket ön, úgy tűnik, elég felelőtlenül nélkülöz, eltanácsolnám ettől, Putyin elnök úr, mert a gyengeség ilyen szintű beismerése sokaknak adhat ötleteket az ön közvetlen környezetében, olyanoknak, akik nagyot koppantak a hatalmas meggyőződéssel előadott rövidlátása miatt.

Nem. Ezen a ponton már ne engedjen semmiből. Makacsolja meg magát, és ha Kijev nem öltözik darócruhába és nem szór hamut a fejére, akkor törje-zúzza össze, tegye a földdel egyenlővé, ahogyan Groznijban, majd Aleppóban tette.

Végül is három háborús bűntett vagy egy, különösen az ön korában, mit változtat már a hágai törvényszék várható ítéletén?

De azért, amíg elér odáig, inkább gondolja át alaposan, mit tesz.

Oroszország Kijevben vette fel a keresztséget több, mint ezer évvel ezelőtt. Kijev az orosz ortodoxiának olyan, mint a katolicizmusnak Róma, vagy a francia történelemnek Reims. Vigyázzon! Az orosz fejedelem, az őrült cár, a moszkovita Néró, aki elpusztítja Kijevet, olyan szentségtörést követ el, amiért nem a pokol tüzén fog elégni, hanem a nyílt színen, még életében.

Olyan bűnöket követett el, hogy ember nincs, aki sajnálná önt, vagy megbocsáthatna önnek, de akkor mégis mi lesz? Milyen választása maradt még? Felrobbantani a bolygót és vele együtt elpusztulni? Beérni azzal, hogy elismeri a hibáit? Nyilvánosan bocsánatot kérni Ukrajnától és a népétől? Ez nem az ön stílusa, és a társadalmak már csak olyanok, hogy felelősségre vonják az embert.

Ezért most az egyszer hallgasson arra az intelligenciára, amivel esetleg rendelkezik, és forduljon alázatosan, közvetlenül az ukrán néphez, kérje, hogy felejtsék el a birodalmi ambícióit, és segítsenek önnek, hogy kezet nyújthasson az Európai Uniónak, hogy Oroszország fokozatosan, tégláról téglára lerakhassa a stabilitás és az együttműködés alapjait, amelyre a közös földrészünknek sokkal nagyobb szüksége van, mint az apokalipszisre, amellyel a világot fenyegeti - és a nyomorúságra, amelyet a hősies Ukrajnára szabadít.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.