Publicisztika

Forrai Éva: Minden ember egyenlő? (Az esélyegyenlőségi törvény esélyeiről)

Horváth Aladárnak, az Országos Cigány Önkormányzat volt elnökének javaslata szerint a címben szereplő mondat - kijelentő formában - elég lenne átfogó törvény helyett. Ám ennek az axiómának szinte végtelen számú értelmezése akadt már a történelem folyamán. A jelenlegi magyar törvénytervezet is - többek között - az egyenlőség koncepciójának nyújtja egyfajta értelmezéssorát.
  • 2003. augusztus 7.

Sörstratégia

A K&H brókerbotránya nemcsak abból a szempontból érdekes, hogy egyes kivételezett embertársaink mennyit nyertek vagy vesztettek, hogy hány forintot lopott el X. vagy Y., a sajátos piramisjátékban való részvétellel hogyan járatja le magát az ún. média- és politikai élet egy része, és úgy általában, mennyiben érintett - már ha - az ügyben a politika. Fontos az is, hogy az egyes pártok mit tudnak kihozni ebből az egészből. 1998 óta kisebb-nagyobb intenzitással, de permanens választási kampány zajlik, ami tavaly április óta igazán nagy fordulatszámon pörög; sokat számíthat az, melyik fél képes rákenni valamit - bármit - a másikra.
  • 2003. augusztus 7.

Mintaiskola

A jászladányi alapítványi iskola múlt szombati "átiratkozási" szülői értekezletén Tóth Ibolya, a megbízott igazgató a sajtó és a minisztérium embereit egyenként, mikrofonnal számoltatta be arról, hogy mi keresnivalójuk a rendezvényen. Aztán az igazgató és a sajtó ellen heccelt szülők többsége lényegében kidobta az újságírókat az amúgy nem hivatalos szülői fórumról. Jászladányban egyre paprikásabb a hangulat: a község vezetésének és még sokaknak szívügye az alapítványi iskola, ők a romák, a hatóság és a közvélemény egy részének berzenkedésében az önkormányzati és iskolai autonómia elleni támadást látják.
  • 2003. augusztus 7.

Adjanak magukra (Miből él a művész?)

Június 13-án, délután 4-kor rekordmeleg volt, amikor a szokásos tömeg összeverődött a Vörösmarty téren a könyvheti megnyitóra. A hőfok tovább emelkedett, amikor a Kossuth-díjas költő köszöntőjében megmondta az őszintét: évek óta nem vesz könyvet.
  • Inkei Péter
  • 2003. július 31.

Kétes demokráciák

Pár havonként érdemes odafigyelni a Fidesz - MPSZ vezetőinek külpolitikai kommunikációjára. Hisz ebben a műfajban az előző kormányzat (mindenekelőtt Orbán) sikert sikerre halmozott, s egyre világosabb, miféle elvi megfontolások is álltak egyes, utólag is nehezen érthető taktikai lépései mögött. A legfrissebb verbális offenzíva Kovács László néhány héttel ezelőtti kedvezménytörvény-körútja nyomán indult be.

Ég a ház is

Hogy egy miniszterelnök egy megnyert háború után is simán megbukhat, Angliában nem újdonság, 1945-ben Atlee leverte Churchillt, biztos felmentek az árak, és azt már nem lehetett a friccekre kenni, de hogy egy miniszterelnök effektíve a győzelembe bicskázzon bele, az tényleg sok lenne egy kicsit.
  • Besenyei Zsolt, Mészáros Bálint
  • 2003. július 31.

Született július negyedikén

Különleges jelentőségű ügyben hozott döntést egy hónapja az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága. A Michigani Egyetemmel szemben két pert indítottak olyan diákok, akik közül kettőt az egyetem alapképzésére, egyet a jogi karra nem vettek fel. A felperesek, akik keresetéhez Bush elnök kormánya is csatlakozott, azt kifogásolták, hogy az egyetem származási alapon tesz különbséget a jelentkezők között.
  • Szira Judit
  • 2003. július 24.

Adni jó

Emlékeznek arra az esetre 1999-ből, amikor Torgyán József agrárminiszter 413 milliárdot akart kikanyarítani magának vidékfejlesztési célokra Orbán Viktor költségvetéséből?

Nem az iskolának

"A Rák nők ezen a héten óvakodjanak az atomtól!" Bár ez a "tudományosan megalapozott jó tanács" még csak egy futurisztikus és minden bizonnyal viccesnek szánt horoszkóp részlete, de lehet az is, hogy ez már a humortalan közeljövő.
  • Lázár István
  • 2003. július 17.

"Ide figyelj, róka koma! (A tb-önkormányzatok reinkarnációja)

A közelmúltban három tárca (a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi, valamint az Igazságügyi Minisztérium) minisztere előterjesztést nyújtott be a kormánynak a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998/XXXIX. törvény módosításáról. Az anyagot az érdekvédelmi szervezeteknek is megküldték. A tervezet a társadalombiztosítás feletti "járulékfizetői ellenőrzés" megvalósítását célozza, és az elképzelések szerint 2004. január 1-jén lépne hatályba.
  • Markos András
  • 2003. július 17.

Merjünk optimisták lenni!

A lapunk bellapjain részletesen tárgyalt brókerügyben bizakodók vagyunk: a machináció minden lényeges mozzanata előbb-utóbb nyilvánosságra kerül, és arról is tiszta képet kapunk, hogy miként forgatták/forgatják - a Polip című maffiasorozatban látott módszer szerint - az adóforintokat egyes állami társaságok, nem okvetlenül a társaságok hasznára.

Hol zsidózás van

Nem lesz szép vége a Várszegi Gábor és a Ferencvárosi Torna Club között két éve kezdődött románcnak. Pillanatnyilag a dolgok ott tartanak, hogy Várszegi valószínűleg ráfizetni is hajlandó azért, hogy kiszállhasson a boltból. Hogy mennyit, homály fedi.

Berlinger Edina: Csak a póker (Lehetséges-e jó egészségügyi reform?)

Az egészségpolitika legfontosabb célja az egészség fejlesztése, ami lényegében a várható élettartam növelését és az életminőség javítását jelenti. A jó egészség sok tényezőtől függ. A gazdagság például egyértelműen üdvösen hat az egészségre, sőt úgy tűnik, hogy egy országon belül nemcsak a jövedelem szintje, hanem a jövedelem eloszlása is számít: a túl nagy jövedelemkülönbségekbe az emberek hajlamosak belebetegedni. Egy másik fontos tényező az egyén életmódja (étkezés, testedzés stb.), a harmadik pedig az egyén környezetéből adódik (környezeti ártalmak, a munka jellege, családi állapot stb.). Mindezen tényezők mellett nyilván az egészségügy színvonala és elérhetősége is számít, bár ennek jelentősége valójában eltörpül az előzőkhöz képest. Nincs az a jól működő egészségügyi rendszer, amely javítana egy gazdaságilag lemaradó, munkanélküliséggel és kilátástalansággal küzdő régió általános közérzetén.
  • 2003. július 10.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Engedd meg, hogy ezúton is kifejezzük irántad érzett nagyrabecsülésünket. Imponált, ahogy nekiláttál a kretén drogtörvény módosításának, mit sem törődve a - nagyobbrészt amúgy is szimulált - "társadalmi felháborodással"; szerintünk a levéltári törvény sincs végzetesen elszúrva; értékeljük a táblabíróságok felállítását; drukkolunk a diszkriminációellenes törvénynek; és helyes az is, hogy szabályoztad az előzetes fogva tartás időbeliségét.
  • 2003. július 10.