Kásler miniszter programja tökéletes tananyag lesz a populizmus bármelyik egyetemén.

Rémálomnak sem lenne utolsó – de sajnos nem álom! – a sok gyilkos szamárság, ami az új miniszterelnök és az új kormánytagok száján kifér. A parlagi műveletlenségnek és neveletlenségnek ez a szintje Esterházyért kiált: nem szabad bizonyos szint fölött bizonyos szint alá menni! Azonban még ilyen viszonyok között sem szabad szó nélkül hagyni a személyesen is mélyen bántó becsületsértéseket.

A teológusnak (is) gyenge orvos-miniszter-professzor programbeszédére kell reagálni! És persze nem egy árva, botcsinálta publicistának kellene, hanem minden létező orvosi és egészségügyi (érdekvédelmi?, „hivatásrendi?”, kutyafüle?) szervezetnek. Ha volna ilyen. Tudom, nem volt, nem lett és nincs. És ahogy minden zsidó-keresztény teológusnak is kellett volna, amikor a jövendő jeles kormányfi,

a sokoldalú tudós nem volt képes különbséget tenni a Tízparancsolat és a hét főbűn között.

Előbbi be nem tartását véli ugyanis a betegségek okának, ami igazán vaskos csacsiság. (Ha igaz lenne, az egész kormány és a slepp súlyos betegen sínylődne valamelyik romkórház elfekvőjében.) Ellenben, ha már, akkor a hét főbűn „kóroki szerepe”, ha tudományosan nem is, de teológiailag megállna.

Sajnos azonban komoly baj is van e miniszteriális férfiú programbeszédével: riasztó és kétségbeejtő, lévén két kolosszális pillérre akasztotta programját:

1. a betegnek kijáró tisztelet megadása,

2. orvoshoz méltó élet biztosítása.

Nos, ez az egészségügy problémáinak megoldásához édeskevés. Tudja ezt természetesen az érdemdús orvos-polihisztor is, csakhogy az ő miniszteri hivatása nem az értelemhez, hanem a kormánypárti szavazókhoz szól. Ilyenformán viszont tökéletes tananyag lesz a populizmus bármelyik főiskoláján vagy egyetemén.

Mindkét ajánlás a populizmusra hajlamos közönségnek megtestesít egy évszázados igényt:

úgy beszéljen vele az orvos, mintha ő is nemesember volna, és ő úgy beszélhessen az ápolókkal, mintha a cselédei volnának.

Ez a vágy avult és a legkevésbé sem keresztényi, viszont úgy hangzik és jól hangoztatható. Senki populizmushívő nem gondol arra, mit jelentene valójában a beteg tisztelete. Megmondom közérthetően: elegendő pénzt. Szakmaibban: megfelelő magán- és közfinanszírozást. Részletesen: minden elérhető releváns műszert, ötcsillagos szálloda színvonalú épületben, hozzá kellő számú képzett és gyakorlott személyzetet. Ha mindez megvolna, az „orvoshoz méltó élet” jönne magától, pártunk és kormányunk becstelen populizmusa nélkül.

A szerző sebész.