Háttal a falnak

Publicisztika

A túlmozgásos kormányfő a múlt héten három új miniszterelnöki hivatali államtitkárt helyezett saját kormányának stelázsijára.

A túlmozgásos kormányfő a múlt héten három új miniszterelnöki hivatali államtitkárt helyezett saját kormányának stelázsijára. Tehát: a felületes híradásokkal ellentétben nem kormánybiztost nevezett ki, és nem is az történt, hogy három "külső" szakértőt vagy faszit, valami überkormányt helyzett volna önkabinetje fölé, vagy mellé valamilyen sötét sarokba, ahonnan aztán ezek majd jól megmanipulálják a "felelős minisztereket", és kicsavarják a kezükből a hatalmat. A három új kinevezés és új poszt nem sérti az alkotmányt. Sőt, ha történetesen kormánybiztosok lennének az illetők, az sem sértené, a vonatkozó törvények ugyanis lehetővé teszik különféle belső kormányizék, kabinetek, kollégiumok, tanácsadó testületek, szakértői bizottságok életre hívását.

Ugyanakkor azt sem állítanánk, hogy a három férfiú kifejezetten a minisztériumok és a minisztériumi felső vezetők életének gondtalanabbá és felhőtelenebbé tételén fog munkálkodni.

De a cél nem is ez!

Az ugyanis modern korunk egyik nagy rejtélye és feladványa, hogy egy főnök hogyan tudja rendszeres munkavégzésre bírni beosztottjait, alkalmazottait, beszállítóit. Úgy sejtjük, nem lehet ez másképp a miniszterelnöki állást betöltő személy esetében sem. A három poszt tulajdonképpen logikus adminisztratív kiterjesztése mindannak, amiről a kormányfő - s az ő száján keresztül a kormány, sőt az MSZP - az elmúlt hat hétben nem szűnt meg ontani a szót. Draskovics Tibornak a kormány és az Országgyűlés által elfogadott, változatos reformintézkedések végrehajtatásának a felügyelete - összehangolása, időarányos megvalósulásának ellenőrzése - lesz a feladata; Bajnai Gordonnak (ő többé-kevésbé Baráth Etele utódja) az uniós fejlesztési források eddig meglehetősen eszetlen allokációjában kell rendet vágnia, mégpedig az érintett miniszterek bevonásával; a jószerivel ismeretlen Szetey Gábor pedig a minisztériumok beszerzéseit koordinálja majd. (És szakadjunk meg, ha egy kis sztrímlájnolás ne férne rájuk. Legalább hogy a benzinpénzzel takarékosabban bánjanak.) Afféle kabinetvezetők lesznek, akiknek az a feladatuk, hogy a minisztériumok, e hatalmas államigazgatási latifundiumok munkáját összahangolják, a közösen elfogadott intézkedések végrehajtását figyeljék, sőt kihajtsák a minisztériumi apparátusokból, s meggátolják, hogy a tárcák részérdekeik meg zavaros magánpreferenciáik vonzásában egymást és a kormányt nyírják. És ehhez a miniszterek időnkénti cseszegetése nyilván elengedhetetlennek tűnik. Úgy képzelhetjük el őket a legplasztikusabban, mint Gyurcsány meghosszított végtagjait, vagy még inkább három, sok hatalommal és erős - mert a miniszterelnöktől közvetlenül származó - felhatalmazással rendelkező illetőt, akik inkább állnak meg járkálnak, mint ülnek a kormány asztalánál, és egy ilyen gumibotszerű izé van a kezükben, és az alulteljesítő - hanyag, vakarózó, készületlen, kamuzó, mosdatlan - miniszter még örülhet is, ha csak a fülét húzzák meg, vagy kokit kap. (Az Orbán-ciklusban a MEH tükörreferatúrái szolgálhattak valami hasonló célt. És kabinetek, egymással bizonyos kérdésekben összedolgozó minisztériumok eddig is voltak minden kormányban.)

E három új tisztviselőtől félteni a kormány beszámoltathatóságát, s ezen keresztül az alkotmányos rendet meg a népszuverenitást, kifejezett marhaságnak tűnik tehát.

Ugyanakkor a kinevezéseket a kormányfő által a miniszterei felé tett udvarias, baráti és bizalomerősítő gesztusnak semmiképpen nem neveznénk. Gyurcsány nekivetette a hátát a falnak - s a pártelnökség megpályázását is ilyes óvintézkedésnek gondolhatjuk. Ha csak a felét próbálja meg annak, amiről mostanában annyi sejtetést hallunk, a következő hónapokban érdekképviseletek, szakmai és civil szervezetek, kamarák lesznek talpon; parasztok, pedagógusok, orvosok, szakszervezetek szórják majd rá átkaikat. Még az kell, hogy a - befolyásos tagjait a kormányba szép számmal delegáló - szocpárt, netán a koalíciós partner is ki akarjon mögüle slisszolni.

Mindebből pedig a következő kérdés adódhat: lehet, hogy a kormányfőnek üldöztetési mániája van? Vagy tényleg túlvállalta magát?

S ezen a ponton szinte észrevétlenül, harmonikusan csatlakozhatunk is e heti második vezércikkünkhöz, melynek címe: Amikor a nyúl viszi a puskát.

Neked ajánljuk