ie=287,98x(0,5xfo/302,093+0,5xgo/541,562)

Magyar Narancs, 2010. április 1. Drága Szerk.! Egyszer már módom volt a levelezési rovat hasábjain hangot (?) adni a Szerk.

rovat iránti rajongásomnak. Most is csak ismételni tudom magam, de most is egy kritikai észrevétel ürügyén. A drágulásról elmélkednék egész röviden: szemet szúrt két mondatotok, melyek olyan hatással voltak rám, mint a kerti asztalt borító hófehér terítőn egy arra rebbenő rigó két terepszínű pöttyentése.

Azt írjátok (1): "...megdrágul a forint is, azaz egy dollárért több forintot kell fizetni..." Hm... nem inkább fordítva?! A "drágulás" szóval eddig azt az esetet illettük, amikor valamiért többet kell fizetni, mint korábban. Ha valaki forintért dollárt vesz, akkor másvalaki dollárért forintot vesz. Ha az, aki dollárt vesz, több forintot kénytelen fizetni a korábbiaknál, akkor az, aki forintot vesz, kevesebb dollárt fizet, mint korábban. A dollárra tehát igaz, hogy drágul. Ami azonban a forinttal történik, azt az "olcsóbbá válik" kifejezés írja le adekvát módon...

Azt írjátok (2): "Megdrágultak az árak." Jaaaj... Mint a földalatti csikorgása a Deák és a Vörösmarty tér között... Ha elfogadjuk az iménti fejtegetést, miszerint valami akkor "drágul", ha nő az ára, akkor ez azt is jelenti, hogy csak az drágulhat, aminek van ára. Nos, van-e ára az áraknak? Nem számítva a korrupciós esetek tán legnagyobb egyedszámú fajtáját, azt kell mondjuk, hogy nincs. Ha pedig nincs, akkor a drágulásuk logikailag kizárt... Nem így van, drágáim?

Változatlan nagyrabecsüléssel

Reményi János,

Budapest