Ki akaszt tengelyt?

Merre tart az Európai Unió, és mire mehet Orbánnal?

Bár egyre szélesebb körben osztott vélemény, hogy az Európai Unió intézményi átalakítása elkerülhetetlen működése fenntartásához, a reform sikeres végrehajtásához sem a szükséges tagállami akarat, sem a politikai körülmények nem adottak. Ezért aztán – bár a rendszeres magyar blokkolások megkerülése a reformelképzelések egyik mozgatórugója – hazánknak sem kell tartania attól, hogy az új, többsebességes integrációs modellben elszigetelődik és leszakad. Ez azonban nem jó hír, sem az ország, sem a magyar demokrácia jövője szempontjából.

Akik akarnak akarni

November 22-én az Európai Parlament határozatot fogadott el az Európai Unió szerződéses reformjáról. Az uniós intézmények közötti konfliktusos viszony ismeretében a határozatot inkább tekinthetjük a Parlament „igénynyilatkozatának” és saját pozíciója hangsúlyos kijelölésének, semmint az uniós reformfolyamat elindítására és befolyásolására képes dokumentumnak. Jelentőségét jól mutatja, hogy a „Szerződések Urai”, azaz a tagállamok az Európai Tanács decemberi ülésén ugyancsak érintették a reform kérdését, és kinyilvánították, hogy 2024 nyarára a Tanács is kidolgozza saját álláspontját, de a parlamenti határozatot figyelemre sem méltatták.

Ám tudomást sem venni a Parlament kezdeményezéséről szintén hiba lenne – annál is inkább, mert azzal nem áll egyedül. Tavaly felerősödtek azok a hangok, amelyek az EU működőképességének és „bővülőképességének” fenntartása érdekében egyértelmű intézményi és működési átalakulást követelnek. Ha lehetséges, a szerződések módosítása nélkül, ám ha elkerülhetetlen, akár azok újrafogalmazása árán is.

Szeptemberben látott napvilágot egy német–francia szakértői munkacsoport javaslatcsomagja. Készítői ugyan siettek leszögezni, hogy nem a két kormány álláspontját rögzítik, de a csoport a mandátumát a két kormánytól kapta. Rajtuk kívül vezető európai politikusok sora – Antonio Costa portugál miniszterelnöktől Annalena Baerbock német külügyminiszterig – hangsúlyozta a reformok szükségességét az unió működőképességének fenntartásához, akár a magyar rezsim, akár egy több mint harminc tagból álló EU jelentette kihívásokkal szemben.

A német–francia agytröszt javaslata a magyar nyilvánosságban a „négysebességes Európa” terveként bukkant fel – ám erről szó sincs. A dokumentum ugyan tényként fogadja el az eurózóna és a schengeni együttműködés fémjelezte „mag Európa” és az EU ezen kívül eső része közötti különbséget, de a másik két fokozat – a tagjelöltség, illetve társulási partnerség és a tagság az Európai Politikai Közösségben – nem belső integrációs fokozatok, hiszen EU-n kívüli státuszokat jelölnek.