Fekő Ádám

Zsák a foltját

A nemzeti együtt gyűlölködés rendszere

Publicisztika

Mark Fisher filozófus a mára klasszikussá vált Kapitalista realizmus című könyvében fejtette ki, hogy a kapitalizmus olyannyira megszilárdult, hogy fantáziálni sem vagyunk képesek valami másról. Arról lehet vitázni persze, hogy a nagyon baloldali Fisher kritikája mennyire jogos, de kicsiben valami ilyesmit látunk a Fidesztől.

A kormánypárt 14 év alatt nemcsak a gazdaságot szállta meg, hanem a nemzetközi viszonylatban is elképesztő állami propagandájának köszönhetően a tudatunkat is. A magyar emberek jelentős része valamilyen formában a Fideszhez képest alakítja ki a véleményét: vagy Orbán Viktorral ért egyet mindenben, vagy nem ért vele egyet semmiben. Azok a gondolatok, amelyek a 2010-es évek elején vitatémáknak tűntek, mostanra olyan alapvetésekké váltak, amelyekhez nem csak a Fidesz és a szavazói, de az ellenzék is igazodik. Alapvetéseknek fogja fel, amelyek ellen nem harcolni kell és amelyeknek nem az alternatíváját kell kínálni, hanem azokat meglovagolva lehet választást nyerni.

*

Orbánék 2015-ben léptek a nyílt idegengyűlölet útjára, amikor a semmiből kezdtek kormányzati plakátokon üzengetni magyar nyelven azon fiktív bevándorlóknak, akik a Fidesz szerint el akarják lepni Magyarországot, elvennék a magyarok munkáját, s majd betiltják a keresztény hagyományokat stb. A Nyugat-Európába tartó menekülthullámból bel­politikai indíttatású politikát kreálva óriásit tarolt a kormánypárt. Akkorát, hogy a migránsozás, illetve a migránsok arctalan, gonosz masszává emelése máig a Fidesz-kommunikáció megingathatatlan alapja, olyan, amelynek elemeit bármikor hozzá tudják kötni a korábbi főgonoszokhoz (Gyurcsány Ferenc, Soros György). E kommunikációs sikernek persze ára van, és ahogy az lenni szokott, ezt nem Orbán Viktor fizeti meg.

A magyar lakosság körében mért idegenellenességről (xenofóbia) 1992 óta vannak adatai a Tárkinak. Ezek a mutatók kis túlzással változatlanok voltak 2015-ig, amikor is elkezdődött a máig tartó migránskampány. Amikor a Tárki 2016-ban elkezdte vizsgálni a menekültválság és az erre épülő kormányzati kampány hatásait, egészen döbbenetes adatokhoz jutott: a kampány kezdete előtt utoljára mért 39 százalékhoz képest 2015-ben először 45-re, 2016 januárjára pedig 53 százalékra emelkedett a megkérdezettek körében a xenofóbok aránya. Ezzel párhuzamosan az idegenbarátság (xenofília) tulajdonképpen megszűnt létezni. 2018-ban a Friedrich Ebert Stiftung (FES) német politikai társadalomkutató alapítvány megrendelésére készített tanulmányból pedig kiderült, hogy Magyarország utasítja el leg­inkább a bevándorlókat egész Európában (a megkérdezettek 48 százaléka). Főleg az az adat sokatmondó, hogy Észtország 29 százalékkal lett a második ebben a szomorú rangsorban, de még az Egyesült Királyságban is csak 22 százalék volt ez az arány – már a főleg a bevándorlási kérdések köré épített és a Brexithez vezető kampány után. A száraz számokat szépen alátámasztják a rendre előkerült történetek a hétköznapi idegenellenességről: a migránsnak nézett sportolók, turisták, sőt rendőrök sztorijai, akikre az éber magyar lakosság azonnal rendőrt hívott – 2018-ban Csongrádon ehhez már annyi is elég volt, hogy frissen fodrászolt frizuráját egy asszony sállal védje az esőtől.

A jelek szerint Magyarországon a xenofób kormányhoz xenofób ellenzék is jár. Utóbbi nemhogy nem meri megkérdőjelezni a kormányzati hecckampányt és azt az axiómát, hogy „nem engedünk be senkit az országba”, hanem maga is kórusban harsogja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.