Fekő Ádám

Zsák a foltját

A nemzeti együtt gyűlölködés rendszere

Publicisztika

Mark Fisher filozófus a mára klasszikussá vált Kapitalista realizmus című könyvében fejtette ki, hogy a kapitalizmus olyannyira megszilárdult, hogy fantáziálni sem vagyunk képesek valami másról. Arról lehet vitázni persze, hogy a nagyon baloldali Fisher kritikája mennyire jogos, de kicsiben valami ilyesmit látunk a Fidesztől.

A kormánypárt 14 év alatt nemcsak a gazdaságot szállta meg, hanem a nemzetközi viszonylatban is elképesztő állami propagandájának köszönhetően a tudatunkat is. A magyar emberek jelentős része valamilyen formában a Fideszhez képest alakítja ki a véleményét: vagy Orbán Viktorral ért egyet mindenben, vagy nem ért vele egyet semmiben. Azok a gondolatok, amelyek a 2010-es évek elején vitatémáknak tűntek, mostanra olyan alapvetésekké váltak, amelyekhez nem csak a Fidesz és a szavazói, de az ellenzék is igazodik. Alapvetéseknek fogja fel, amelyek ellen nem harcolni kell és amelyeknek nem az alternatíváját kell kínálni, hanem azokat meglovagolva lehet választást nyerni.

*

Orbánék 2015-ben léptek a nyílt idegengyűlölet útjára, amikor a semmiből kezdtek kormányzati plakátokon üzengetni magyar nyelven azon fiktív bevándorlóknak, akik a Fidesz szerint el akarják lepni Magyarországot, elvennék a magyarok munkáját, s majd betiltják a keresztény hagyományokat stb. A Nyugat-Európába tartó menekülthullámból bel­politikai indíttatású politikát kreálva óriásit tarolt a kormánypárt. Akkorát, hogy a migránsozás, illetve a migránsok arctalan, gonosz masszává emelése máig a Fidesz-kommunikáció megingathatatlan alapja, olyan, amelynek elemeit bármikor hozzá tudják kötni a korábbi főgonoszokhoz (Gyurcsány Ferenc, Soros György). E kommunikációs sikernek persze ára van, és ahogy az lenni szokott, ezt nem Orbán Viktor fizeti meg.

A magyar lakosság körében mért idegenellenességről (xenofóbia) 1992 óta vannak adatai a Tárkinak. Ezek a mutatók kis túlzással változatlanok voltak 2015-ig, amikor is elkezdődött a máig tartó migránskampány. Amikor a Tárki 2016-ban elkezdte vizsgálni a menekültválság és az erre épülő kormányzati kampány hatásait, egészen döbbenetes adatokhoz jutott: a kampány kezdete előtt utoljára mért 39 százalékhoz képest 2015-ben először 45-re, 2016 januárjára pedig 53 százalékra emelkedett a megkérdezettek körében a xenofóbok aránya. Ezzel párhuzamosan az idegenbarátság (xenofília) tulajdonképpen megszűnt létezni. 2018-ban a Friedrich Ebert Stiftung (FES) német politikai társadalomkutató alapítvány megrendelésére készített tanulmányból pedig kiderült, hogy Magyarország utasítja el leg­inkább a bevándorlókat egész Európában (a megkérdezettek 48 százaléka). Főleg az az adat sokatmondó, hogy Észtország 29 százalékkal lett a második ebben a szomorú rangsorban, de még az Egyesült Királyságban is csak 22 százalék volt ez az arány – már a főleg a bevándorlási kérdések köré épített és a Brexithez vezető kampány után. A száraz számokat szépen alátámasztják a rendre előkerült történetek a hétköznapi idegenellenességről: a migránsnak nézett sportolók, turisták, sőt rendőrök sztorijai, akikre az éber magyar lakosság azonnal rendőrt hívott – 2018-ban Csongrádon ehhez már annyi is elég volt, hogy frissen fodrászolt frizuráját egy asszony sállal védje az esőtől.

A jelek szerint Magyarországon a xenofób kormányhoz xenofób ellenzék is jár. Utóbbi nemhogy nem meri megkérdőjelezni a kormányzati hecckampányt és azt az axiómát, hogy „nem engedünk be senkit az országba”, hanem maga is kórusban harsogja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.