Fekő Ádám

Zsák a foltját

A nemzeti együtt gyűlölködés rendszere

Publicisztika

Mark Fisher filozófus a mára klasszikussá vált Kapitalista realizmus című könyvében fejtette ki, hogy a kapitalizmus olyannyira megszilárdult, hogy fantáziálni sem vagyunk képesek valami másról. Arról lehet vitázni persze, hogy a nagyon baloldali Fisher kritikája mennyire jogos, de kicsiben valami ilyesmit látunk a Fidesztől.

A kormánypárt 14 év alatt nemcsak a gazdaságot szállta meg, hanem a nemzetközi viszonylatban is elképesztő állami propagandájának köszönhetően a tudatunkat is. A magyar emberek jelentős része valamilyen formában a Fideszhez képest alakítja ki a véleményét: vagy Orbán Viktorral ért egyet mindenben, vagy nem ért vele egyet semmiben. Azok a gondolatok, amelyek a 2010-es évek elején vitatémáknak tűntek, mostanra olyan alapvetésekké váltak, amelyekhez nem csak a Fidesz és a szavazói, de az ellenzék is igazodik. Alapvetéseknek fogja fel, amelyek ellen nem harcolni kell és amelyeknek nem az alternatíváját kell kínálni, hanem azokat meglovagolva lehet választást nyerni.

*

Orbánék 2015-ben léptek a nyílt idegengyűlölet útjára, amikor a semmiből kezdtek kormányzati plakátokon üzengetni magyar nyelven azon fiktív bevándorlóknak, akik a Fidesz szerint el akarják lepni Magyarországot, elvennék a magyarok munkáját, s majd betiltják a keresztény hagyományokat stb. A Nyugat-Európába tartó menekülthullámból bel­politikai indíttatású politikát kreálva óriásit tarolt a kormánypárt. Akkorát, hogy a migránsozás, illetve a migránsok arctalan, gonosz masszává emelése máig a Fidesz-kommunikáció megingathatatlan alapja, olyan, amelynek elemeit bármikor hozzá tudják kötni a korábbi főgonoszokhoz (Gyurcsány Ferenc, Soros György). E kommunikációs sikernek persze ára van, és ahogy az lenni szokott, ezt nem Orbán Viktor fizeti meg.

A magyar lakosság körében mért idegenellenességről (xenofóbia) 1992 óta vannak adatai a Tárkinak. Ezek a mutatók kis túlzással változatlanok voltak 2015-ig, amikor is elkezdődött a máig tartó migránskampány. Amikor a Tárki 2016-ban elkezdte vizsgálni a menekültválság és az erre épülő kormányzati kampány hatásait, egészen döbbenetes adatokhoz jutott: a kampány kezdete előtt utoljára mért 39 százalékhoz képest 2015-ben először 45-re, 2016 januárjára pedig 53 százalékra emelkedett a megkérdezettek körében a xenofóbok aránya. Ezzel párhuzamosan az idegenbarátság (xenofília) tulajdonképpen megszűnt létezni. 2018-ban a Friedrich Ebert Stiftung (FES) német politikai társadalomkutató alapítvány megrendelésére készített tanulmányból pedig kiderült, hogy Magyarország utasítja el leg­inkább a bevándorlókat egész Európában (a megkérdezettek 48 százaléka). Főleg az az adat sokatmondó, hogy Észtország 29 százalékkal lett a második ebben a szomorú rangsorban, de még az Egyesült Királyságban is csak 22 százalék volt ez az arány – már a főleg a bevándorlási kérdések köré épített és a Brexithez vezető kampány után. A száraz számokat szépen alátámasztják a rendre előkerült történetek a hétköznapi idegenellenességről: a migránsnak nézett sportolók, turisták, sőt rendőrök sztorijai, akikre az éber magyar lakosság azonnal rendőrt hívott – 2018-ban Csongrádon ehhez már annyi is elég volt, hogy frissen fodrászolt frizuráját egy asszony sállal védje az esőtől.

A jelek szerint Magyarországon a xenofób kormányhoz xenofób ellenzék is jár. Utóbbi nemhogy nem meri megkérdőjelezni a kormányzati hecckampányt és azt az axiómát, hogy „nem engedünk be senkit az országba”, hanem maga is kórusban harsogja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.