Fekő Ádám

Zsák a foltját

A nemzeti együtt gyűlölködés rendszere

Publicisztika

Mark Fisher filozófus a mára klasszikussá vált Kapitalista realizmus című könyvében fejtette ki, hogy a kapitalizmus olyannyira megszilárdult, hogy fantáziálni sem vagyunk képesek valami másról. Arról lehet vitázni persze, hogy a nagyon baloldali Fisher kritikája mennyire jogos, de kicsiben valami ilyesmit látunk a Fidesztől.

A kormánypárt 14 év alatt nemcsak a gazdaságot szállta meg, hanem a nemzetközi viszonylatban is elképesztő állami propagandájának köszönhetően a tudatunkat is. A magyar emberek jelentős része valamilyen formában a Fideszhez képest alakítja ki a véleményét: vagy Orbán Viktorral ért egyet mindenben, vagy nem ért vele egyet semmiben. Azok a gondolatok, amelyek a 2010-es évek elején vitatémáknak tűntek, mostanra olyan alapvetésekké váltak, amelyekhez nem csak a Fidesz és a szavazói, de az ellenzék is igazodik. Alapvetéseknek fogja fel, amelyek ellen nem harcolni kell és amelyeknek nem az alternatíváját kell kínálni, hanem azokat meglovagolva lehet választást nyerni.

*

Orbánék 2015-ben léptek a nyílt idegengyűlölet útjára, amikor a semmiből kezdtek kormányzati plakátokon üzengetni magyar nyelven azon fiktív bevándorlóknak, akik a Fidesz szerint el akarják lepni Magyarországot, elvennék a magyarok munkáját, s majd betiltják a keresztény hagyományokat stb. A Nyugat-Európába tartó menekülthullámból bel­politikai indíttatású politikát kreálva óriásit tarolt a kormánypárt. Akkorát, hogy a migránsozás, illetve a migránsok arctalan, gonosz masszává emelése máig a Fidesz-kommunikáció megingathatatlan alapja, olyan, amelynek elemeit bármikor hozzá tudják kötni a korábbi főgonoszokhoz (Gyurcsány Ferenc, Soros György). E kommunikációs sikernek persze ára van, és ahogy az lenni szokott, ezt nem Orbán Viktor fizeti meg.

A magyar lakosság körében mért idegenellenességről (xenofóbia) 1992 óta vannak adatai a Tárkinak. Ezek a mutatók kis túlzással változatlanok voltak 2015-ig, amikor is elkezdődött a máig tartó migránskampány. Amikor a Tárki 2016-ban elkezdte vizsgálni a menekültválság és az erre épülő kormányzati kampány hatásait, egészen döbbenetes adatokhoz jutott: a kampány kezdete előtt utoljára mért 39 százalékhoz képest 2015-ben először 45-re, 2016 januárjára pedig 53 százalékra emelkedett a megkérdezettek körében a xenofóbok aránya. Ezzel párhuzamosan az idegenbarátság (xenofília) tulajdonképpen megszűnt létezni. 2018-ban a Friedrich Ebert Stiftung (FES) német politikai társadalomkutató alapítvány megrendelésére készített tanulmányból pedig kiderült, hogy Magyarország utasítja el leg­inkább a bevándorlókat egész Európában (a megkérdezettek 48 százaléka). Főleg az az adat sokatmondó, hogy Észtország 29 százalékkal lett a második ebben a szomorú rangsorban, de még az Egyesült Királyságban is csak 22 százalék volt ez az arány – már a főleg a bevándorlási kérdések köré épített és a Brexithez vezető kampány után. A száraz számokat szépen alátámasztják a rendre előkerült történetek a hétköznapi idegenellenességről: a migránsnak nézett sportolók, turisták, sőt rendőrök sztorijai, akikre az éber magyar lakosság azonnal rendőrt hívott – 2018-ban Csongrádon ehhez már annyi is elég volt, hogy frissen fodrászolt frizuráját egy asszony sállal védje az esőtől.

A jelek szerint Magyarországon a xenofób kormányhoz xenofób ellenzék is jár. Utóbbi nemhogy nem meri megkérdőjelezni a kormányzati hecckampányt és azt az axiómát, hogy „nem engedünk be senkit az országba”, hanem maga is kórusban harsogja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.