Az előző holokausztot azért kell letagadni, hogy el lehessen követni az újabbat - nagyjából így összegezhetők az Izrael eltörlését szorgalmazó és atombombát barkácsoló iráni elnök törekvései.
A holokauszt erkölcsi botránykő. Ahol ezt elismerik, ott a zsidók maguk a megtestesült áldozatok, s így támadhatatlanok. A holokauszt emlékezete olyan, mint az adósságlevél, de rosszabb annál: olyan adósságot őriz, ami megfizethetetlen. A zsidók adósai vagyunk, hetedíziglen. Ahhoz, hogy ismét nyugodt lelkiismerettel ronthassunk rájuk, ezt az erkölcsi adósságot el kell törölni. Tűrhetetlen, hogy mi vagyunk a bűnösök! Azt akarom, hogy megint ők legyenek a bűnösök!
Nagyjából ez a lelki mechanizmus működteti a holokauszttagadást.
Az arab/iszlám világban elterjedt vélekedés szerint: 1. holokauszt nem volt, azt a cionisták találták ki; 2. a holokausztot a cionisták követik el a palesztinok ellen.
Erre az "érvelésre" - bármennyire abszurd - nagyon sokan fogékonyak, mert egyszerre két irányból dolgozza le a tartozást a zsidókkal szemben: 1. mi nem tettünk velük semmi rosszat, tehát nem tartozunk nekik; 2. ők nagyon sok rosszat tettek, tehát ők tartoznak nekünk. Hiába, hogy a két állítás logikailag kioltja egymást, a lelki terheken mind a kettő könnyít, s ez a fontosabb.
Az első állítás antiszemita, így a nyugati világban szalonképtelen. A második állítás anticionista, ezért ugyanitt elfogadott (noha nem hegemón). A második állítás roppant egyszerű és praktikus: a zsidók egy holokausztot kaptak, egyet adtak - nem tartozunk egymásnak semmivel. Noha ezt kimondani nem merik, nyilvánvalóan ez az üzenete az Izraelt a hitleri Németországgal, izraeli politikusokat náci vezérekkel, a palesztinokat a varsói gettó harcosaival egybevető írásoknak, rajzoknak, szónoklatoknak. Politikailag korrekt holokausztrelativizálás ez, rendkívül divatos "progresszív" baloldali körökben. A direkt holokauszttagadás ugyanakkor tűrhetetlen, művelője persona non grata minden valamirevaló nyugati társaságban.
A Teheránban tartott holokauszttagadó konferencián (december 12-13.) nem fogalmaztak meg új gondolatokat, csak épp legmagasabb állami szinten ismételték meg azt, amit eddig újságban, tévében, rádióban, mecsetben hangoztattak. Elfogadott, nagy súllyal jelen lévő ideák jutottak végre a legmagasabb szintű hivatalos elismeréshez. A jéghegy csúcsa merült fel a vízből, amint az régen várható volt.
*
Az arab/iszlám világ legnagyobb részén ugyanis az antiszemitizmus minden formája szalonképes. Ahogy Bernard Lewis, az egyik legismertebb iszlámkutató írja: "1933 után a náci Németország és különböző fedőszervei összehangolt és összességében meglepően eredményes erőfeszítéseket tettek, hogy az európai stílusú antiszemitizmust elterjesszék az arab világban. A Palesztináért folytatott küzdelem nagyban megkönnyítette a történelem antiszemita értelmezésének elfogadását, és egyeseket arra sarkallt, hogy a Közel-Kelet (és a világ) minden bajáért titkos zsidó összeesküvéseket okoljanak. Ez a felfogás áthatotta a nyilvános diskurzus nagy részét a régióban, beleértve az oktatást, a médiát és a szórakoztatóipart." (What Went Wrong?, London, 2002.)
Minderre remek példa az egyiptomi állami televízió Ló lovas nélkül című, 41 részes szappanoperája. Ennek egyik fő motívuma a szakállas, kalapos zsidók szüntelen praktikája, akik igyekeznek megakadályozni, hogy Cion bölcseinek jegyzőkönyve eljusson az igazságra szomjúhozó iszlám tömegekhez. (Az írástudatlanság gondjaival küszködő arab világban a televízió jelentősége óriási.) Miután Egyiptom az arab világ első számú kulturális exportőre, a sorozat hatása nem korlátozódik egy országra.
A populáris tévésorozat - példájaként a "lesüllyedt kultúrjavaknak" - természetesen a hosszú folyamat utolsó állomása, melynek során egy gondolat az elittől eljut a tömegekig. Az elit azelőtt és azóta is szorgalmasan teszi a magáét. Amikor 1998-ban Párizsban a holokauszt tagadásáért bíróság elé állították Roger Garaudyt, az iszlám hitre tért egykori marxista dogmatikust, az arab országok elitje a szolidaritás gesztusaival halmozta el őt. Támogatásáról biztosította a Palesztin Írószövetség, a bejrúti ügyvédi kamara, Jordánia parlamenti ellenzéke és a szíriai főmufti. Az Egyesült Arab Emirátusokban és Katarban gyűjtést rendeztek számára: az előbbi helyről az uralkodó felesége 50 ezer dollárt küldött. Egyiptomban még ugyanabban az évben hősnek kijáró tisztelettel fogadták: Faruk Hoszni kulturális miniszter látta vendégül, a kairói könyvvásáron tartott előadást, interjút adott az Al Ahram című félhivatalos lapnak, a televíziónak, s maga az ottani főmufti jelentette ki, hogy minden moszlimnak támogatnia kellene őt. A másik jeles holokauszttagadó, Ernest Zündel könyvét (Did Six Million Really Die?) szintén kolumnás cikkben ismertette az Al Ahram.
Mindebből érzékelhető, hogy a holokauszt-tagadás vagy -relativizálás félhivatalos álláspont az arab/iszlám világban: a közélet fórumain domináns vélekedésnek számít, miközben nyugati használatra szánt, kincstári, angol nyelvű szövegekben kerülik a témát. A nyugati elvárások és saját radikális tömegeik között vergődő arab politikai elitek régen kialakították már azt a kettős beszédet, amely fennmaradásuk záloga: angolul konszenzuskeresés, arabul bűnbakkeresés. (Az arab és iráni médiát angolul szemléző honlapok bőséges válogatást adnak az itt cirkuláló vérvádakról, összeesküvés-teóriákról és hasonlókról: www.memri.org; www.pmw.org.il.)
Ezt a játékszabályt a közelmúltig a nyugati média túlnyomó része is tiszteletben tartotta: úgy tett, mintha csak az angol verzió létezne, és az arab/perzsa változatról nemigen vett tudomást. Az ok kézenfekvő: ha a fent leírt, nyilvánvaló gyűlöletorgiáról tudósítanának, többé nem maradhatnának közömbösek. Márpedig az arab/ iszlám társadalmak mélyen gyökerező előítéleteivel harcba szállni nem kecsegtető vállalkozás (lásd a dán Mohamed-karikatúrák esetét).
Mindkét félnek jól felfogott érdeke volt tehát, hogy ezeket a játékszabályokat betartsa. Az iráni elnök (valamint a hatalomra került Hamasz, Hezbollah és társaik) épp ezt a hallgatólagos megállapodást rúgták fel. "Ide nézzetek, mi nyíltan tagadjuk ám a holokausztot, és hirdetjük Izrael elpusztítását! Ne tegyetek úgy, mintha nem látnátok!"
A Nyugat kínos helyzetben van: nemcsak azért, mert a legnagyobb nyíltsággal köpik le alapvető normáit. Azért is bajban van, mert a politikailag korrekt anticionizmus és vállalhatatlan antiszemitizmus között néha nagyon kicsi a különbség. Izrael "válogatás nélkül gyilkol", "tömeggyilkos", "népirtó" stb. - így a nyugati média és közvélemény "progresszív" elemei. "Hiszen én is ezt mondom: a zsidók népirtók, gyerekgyilkosok, összeesküvők! Miért nem álltok mellém?" - méltatlankodik és provokál az iráni elnök, aki nem képes vagy nem akarja az anticionista és az antiszemita nyelvet megkülönböztetni.
A nyugati nyilvánosságban feltétel nélkül elítélték a teheráni konferenciát. Ez a felszín. Hogy a felszín alatt mi van, arról eddig nem sok szó esett. Ameddig ez így marad, addig nem is változik semmi.
A szerző a Szombat c. folyóirat szerkesztője.
