Rekontra - Miért szavazok az MSZP-re? című cikkemre négy reakció is érkezett az LMP-t támogató szerzők részéről, amiért köszönettel tartozom. Különösen Erőss Gábor olvasói leveléért vagyok hálás, amiben politikailag rokonszenves és szakmailag kompetens módon érvel az LMP integrációpárti oktatáspolitikája mellett. "Ehhez a baloldalinak is nevezhető programhoz kérjük a 'baloldali liberálisok' (...) támogatását" - írja, amit a magam részéről szívesen meg is adok: örömmel támogatok minden, a társadalmi integráció előmozdítására irányuló törekvést, még ha szavazni nem is egy programjának bizonyos aspektusaiban "baloldalinak is nevezhető" pártra szeretnék, hanem egy baloldalira. Nemcsak azért, mert én történetesen baloldali liberálisként azonosítom magamat, hanem azért is, mert fontosnak tartom az elsöprő fölényben lévő jobboldal ellensúlyának erősítését.
Másik két vitapartnerem, Elek István és Ungváry Krisztián amellett érvel, hogy ezt a célt nem az MSZP, hanem sokkal inkább az LMP támogatásával tudom elérni. Elek kissé személyeskedő hangú cikkében - mely szerint morálisan igénytelen vagyok, és nem olvasom eleget az LMP honlapját - az "irracionális kéttábori logika" foglyának nevez. Orbán Viktor egykori főtanácsadója és az Orbán-kormány által sok százmillió forint közpénzzel útjára indított Heti Válasz hajdani főszerkesztője kijelenti, hogy ökoszociális szabadelvű konzervatívként az MSZP-vel szemben ugyan a Fideszt preferálja, de szívesen szavaz a kettő között álló LMP-re. Ezzel szemben én eléggé el nem ítélhető módon számon kérem az LMP-n, hogy - szerintem saját elveinek is ellentmondva - kerüli az érdemi konfrontációt a Fidesszel, majd arra a következtetésre jutok, hogy nem szavazok egy, az általam fontosnak tartott értékek mellett hangsúlyosan elköteleződni nem kívánó pártra. 'szintén szólva nem egészen értem, hogy Eleknek mi kifogása van ez ellen. Én úgy gondolom, hogy az ökoszociális szabadelvű konzervatívok nyugodtan szavazzanak a magát egyszerre baloldalinak, liberálisnak és közösségelvű konzervatívnak, de legfőképpen ökoszociálisnak valló LMP-re - a többiek meg gondolkozzanak el azon, hogy mit tudnak kezdeni egy ilyen képződménnyel. Én elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy nem fogok rá szavazni, ám ennél sokkal többet eredetileg nem is akartam erről mondani. Viszont ha már így alakult, megpróbáltam kicsit pontosabban utánanézni, hogy miről is van szó.
Mondjuk egy 228 oldalas választási program publikálása - főleg, ha az embernek saját felelőtlen magatartásából fakadóan viszonylag alaposan kell tanulmányoznia - nézetem szerint elegendő ok az adott párt diszkvalifikálására a szubjektíve szóba jöhető választási alternatívák közül. De ez alkalommal tekintsünk el az érdeklődő választópolgár szabadidejének rovására elkövetett merénylet erkölcsi súlyának mérlegelésétől, és vessük tekintetünket a programra - így talán Elek Istvánt is sikerül meggyőznöm arról, hogy ha nagyon muszáj, hajlandó vagyok olvasni.
*
Benyomásom szerint a program olyan, mint az LMP általában: kicsit eklektikus, kicsit kusza, számos elemében rendkívül rokonszenves, más elemeiben viszont ijesztően egyoldalú és kevéssé bizalomgerjesztő. A fenntarthatóság, az igazságosság és a részvétel szempontjainak előtérbe helyezése ellen a magam részéről nincs kifogásom. A program tiszteletre méltó értékek mellett állást foglalva ad többé-kevésbé pontos diagnózist az ország állapotáról. Noha a szaktudományos hivatkozásokkal teli tárgyalásmód sokkal alkalmasabb egy társadalomtudományi mű, mint egy pártprogram elővezetésére, ez nem kisebbíti a felhalmozott intellektuális tőke értékét, legfeljebb a pártpolitizálás elemi szakmai szabályainak ismeretét illetően ébreszt némi kétséget.
Ugyanakkor a programban jócskán találni hibákat és ellentmondásokat. Hogy a javasolt személyi jövedelemadó-kulcsok ismertetésekor nem sikerül korrekten szorozni 350 ezret tizenkettővel, az inkább vicces, mint szomorú, bár nyilván helyesebb, ha a gazdaság zöld fordulatának mérnökei tisztában vannak az alapműveletekkel. A gazdasági program némely elemében elavult, amennyiben például javaslatot tesz a már nem létező magánszemélyek különadója megszüntetésére. Más javaslatok hatása nehezen kiszámítható: ilyen például a zöld adók szerepének nagyarányú megnövelése, amivel párhuzamosan megszűnnének az egészségbiztosítási járulékok, gyakorlatilag felszámolva az egészségügy biztosítási jellegét. Ám ezzel egyben a feketefoglalkoztatás elleni küzdelem egyik legfontosabb eszköze is megszűnne, hiszen az utóbbi évek fehéredési folyamatai jórészt a biztosítási elv szigorúbb érvényesítésén alapultak. Másrészt a munkabér arányában fizetett járulék erős szolidaritási elemet visz a jelenlegi rendszerbe, mivel összegétől függetlenül azonos ellátásra jogosít. Hogy megszüntetésével a szolidaritás nő vagy csökken a rendszerben, az az egészségügyre fordított adóbevételek szerkezetétől függ, ami a program alapján nem megállapítható.
Az LMP erősen protekcionista mezőgazdasági politikája olykor meghökkentő javaslatokban ölt testet: "Bizonyos boltméret felett adminisztratív eszközökkel kötelezni kell az áruházakat a helyi termékek magas arányú szerepeltetésére a polcokon." "A cél az, hogy a magyar fogyasztók hagyományosan és nemzetközileg is elismerten jó minőségű magyar élelmiszert egyenek, amelyet adott esetben magyar ellenőrző szervezetek bármikor ellenőrizhetnek." Hogy ehhez mit szólnak majd az LMP által erős gyanakvással szemlélt hipermarketek vásárlói, köztük az olcsó, de az előírt minőségi követelményeknek eleget tevő mezőgazdasági tömegtermékeket előszeretettel fogyasztó szegények, arról nincs szó. Mint ahogyan arról sincs, hogy a magyarországi viszonyok között milyen élelmiszer-biztonsági kockázatokat hordozna az Európai Zöld Frakció által a kis távolságú élelmiszer-szállításra javasolt "külön szabályozás", vagy a "termelők és fogyasztók kapcsolata ellen ható minden túlszabályozás" kiiktatása.
*
A harmadik utas parasztromantikával átszőtt mezőgazdasági és vidékfejlesztési programmal szemben rendkívül vonzó a cigányság társadalmi integrációjáról szóló, társadalmi értékrendjében és a javasolt intézkedések konzisztenciájában is kimagasló minőségű fejezet. Az LMP által ajánlott egyéni iskolai fejlesztés persze nyilván nem lenne olcsó mulatság (hogy mennyibe kerülne, az nem derül ki), de ha valamire, erre biztosan érdemes sokat költeni. Az iskolai integrációs program nem hagy kétséget az állami szabályozás feladatát és jellegét illetően: "Az egy önkormányzat területén működő, állami finanszírozásban is részesülő iskoláknak és az iskolákon belüli párhuzamos osztályoknak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatásából azonos arányban kell kivenniük a részüket." Mint ahogyan a roma integráció más aspektusaiban is az önkormányzatok szigorú szabályozása mellett foglal állást a párt: "Az egységes jogalkalmazás érdekében az önkormányzati eljárásra vonatkozó útmutatókra és az önkormányzati gyakorlat nemcsak pénzügyi, hanem esélyegyenlőségi, igazságossági szempontokra is kiterjedő ellenőrzésére is szükség van" - áll a lakhatási körülményekkel és lakásbiztonsággal foglalkozó részben.
Vagyis nem a Schiffer András által hangoztatott megfontolásnak jut prioritás, miszerint ha "adminisztratív úton akarják egy közösségben kierőszakolni az integrációt, miközben nem veszik tekintetbe a leszakadó alsó középréteget és annak frusztrációit, félelmeit, kilátástalanságát, akkor az egyébként jó szándékú törekvés is kontraproduktív lesz". Ez az Elek István által is idézett szövegrész az általam már az előző cikkemben is hivatkozott Schiffer-interjúból való (Kimaradni a szekértáborharcból, Népszabadság, 2010. március 2.), és szerintem a program mellé helyezve jól mutatja, hogy az LMP milyen dilemmák között őrlődik. Természetesen nem gondolom, hogy Schiffer szegregációpárti volna, azt viszont igen, hogy adott esetben tompítani igyekszik a saját pártja programjában is olvasható karakteres állásfoglalásokat. Vélhetően nem azért, mert nem ért velük egyet, hanem azért, mert maximalizálni igyekszik a pártjára jutó szavazatokat, ami egyébként racionális politikusi magatartás, de nekem ettől még fájhat, ha egy számomra fontos kérdésben történik.
Bauer Tamás helyesen jegyezte meg a múlt heti Narancsban, hogy a Schiffer által hangoztatott tétel, miszerint "tudatosan tartózkodunk attól, hogy az úgynevezett szimbolikus kérdésekben keresztes háborút szítsunk", annyit jelent, hogy az LMP nem kíván állást foglalni a szimbolikus kérdésekben zajló viták voltaképpeni tétjét, vagyis az egymással rivalizáló társadalmi eszmék érvényesülését illetően. De mire jó egy, Unger Anna rokonszenves megközelítésében a posztmateriális értékek megjelenítésével azonosított, újonnan jelentkező párt, ha nem arra, hogy új alternatívákat mutasson fel a társadalmi berendezkedésről szóló régi kérdésekben?
"Egy pártprogram állásfoglalás arról, hogy mit gondolunk a közjóról" - mondja az LMP programjának első mondata. - A túlságosan átpolitizált, önmagukon túlmutató (azaz szimbolikus jelentőségű) kérdésekben nincs hangsúlyos mondanivalónk a közjó mibenlétéről - válaszolja erre Schiffer.
Egy másik szimbolikus kérdésben azonban nem voltak ilyen aggályai az LMP-nek. Tavaly októberben a párt fontosnak tartotta feljelenteni Gyurcsány Ferencet a sukorói kaszinóberuházás ügyében vélelmezett hivatali visszaélés miatt. A feljelentés alapja az volt, hogy a beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály megalkotása előtt a kormány állítólag megszegte a nyilvánosságra hozatalra és az állampolgárok bevonására vonatkozó előírásokat. Hogy így volt-e, nem tudom megítélni, de abban biztos vagyok, hogy egy civilizált párt nem büntetőjogi eszközökkel igyekszik küzdeni a politikai ellenfeleivel.
A büntetőfeljelentés üzenete az, hogy az LMP bűnözőnek tekinti a volt miniszterelnököt és kollégáit. Nem kizárt, hogy így van, de ez egy, a drogpolitikánál vagy a melegjogoknál kardinálisabb jelentőségű szimbolikus kérdésben való elköteleződést vetít előre. Ebben az esetben az LMP-nek nem egyszerűen helyeselnie kell a szocialista kormány leváltását, hanem adott esetben a Fidesz és a Jobbik által kilátásba helyezett "elszámoltatás" iránt is megértést kell majd tanúsítania. (Ami azt illeti, tudtommal nem is adta eddig jelét, hogy bármi kifogása volna vele szemben.) A következő hónapok és évek egyik legfontosabb politikai kérdése az lesz, hogy a demokratikus választásokon győzelmet arató párt a büntetőjog eszközeivel (is) igyekszik-e majd hosszú távra megszabadulni baloldali ellenzékétől. Az LMP-nek, ha a parlamentbe kerül - amit egyébként kívánok neki -, állást kell majd foglalnia arról, amire tudtommal mindeddig nem volt hajlandó: hogy elfogadhatónak tartja-e a rivális politikai erőkkel szembeni büntetőjogi fenyegetést egy demokráciában.
Másik kritikusom, Ungváry Krisztián ugyan nyilván nem helyeselné az efféle boszorkányüldözést, az MSZP politikai megsemmisülését azonban kedvező fejleménynek tekintené. Szerinte "sajnos a jelenlegi helyzetben nem az MSZP a kisebbik rossz", amelyet megújulni képtelen, a baloldalt és a szociáldemokrata értékrendet lejárató, önmagának is folytonosan ártó pártnak nevez. Nyilván nem minden alap nélkül. Érveinek egy része azonban erősen tendenciózus: történészként biztosan nem hivatkozna olyan dokumentumokkal alá nem támasztott városi legendákra, mint az MTV-székháznál tudatosan magukra hagyott, rosszul felszerelt rendőri egységek története, vagy a Jobbik kétes anyagi hátterének megerősödéséhez nyújtott, minimum tétlen szemlélődésben testet öltő kormányzati asszisztenciáról szóló "közkeletű híresztelés".
Ungváryval szemben úgy gondolom, hogy a szocialisták az elmúlt négy évben a demokratikus normákat többnyire tiszteletben tartva, alapvetően helyes gazdaságpolitikát folytatva, a kiszolgáltatott társadalmi csoportokat a válság hatásaival szemben védelmezve, ugyanakkor a hosszú távú gazdasági fejlődés esélyeit javítva kormányoztak, ami nem lebecsülendő teljesítmény az adott körülmények között. Ez nem menti fel őket az elkövetett hibákért és erkölcsi mulasztásokért viselt felelősségük alól, amelyek fényében érthetőnek tartom, hogy a választók többsége ma változást akar. Nem mindegy azonban, hogy ki és hogyan veszi át tőlük a hatalmat, és egy demokratikus pártnak erről is kell, hogy legyen mondanivalója.
Az a Fidesz, amelyik minden jel szerint a leginkább esélyes erre, az elmúlt években súlyosan demagóg és felelőtlen módon politizált, egy olyan nyelvet honosítva meg a magyar politikában, amelyet most a Jobbik fordít a demokratikus politikai intézményrendszer egésze ellen. Mi tagadás, rosszallom, hogy ezzel a politikával szemben az LMP kritikája annak hangsúlyozásában merül ki, hogy a Fidesz nem tárja fel teljes mértékben a kormányzati szándékait. A helyzet ugyanis az, hogy amit feltár, abban is bőven van mit elutasítani. Amihez azt is hozzá kell tennem, hogy ebben a demokratikus fejlődés szempontjából nehezen túlbecsülhető jelentőségű kérdésben az MDF szereplése mindig sokkal meggyőzőbb volt, mint az LMP-é.
*
Egy párt mindig nagy árat fizet azért, ha az elveit és a belőle következő politikai viselkedési normákat a rövid távú politikai előnyökért cserébe feladja. Hogy az LMP esetében ez történik-e, vagy az általa követett viselkedési normákból eleve hiányzik a tekintélyelvű jobboldali nyomulással szembeni ellenállás, nem tudom eldönteni, de egyik variációt sem tartom különösebben biztatónak.
Ne legyünk azonban igazságtalanok. Az LMP olyan, mint a programja: kialakulatlan. Lehet még belőle erős és tisztességes - az MSZP-nél tisztességesebb - demokratikus párt, és lehet belőle jobboldali-társutas Fidesz Light alakulat. Még nem döntötte el, hogy merre induljon, de lassan döntési helyzetbe kerül. Hogy idáig eljutott, azt a saját erejéből, szorgalmából és lelkesedéséből érte el, rengeteg tisztességes és jó szándékú embernek teremtve választható politikai alternatívát. És ez akkor is fontos érték, ha én történetesen nem rájuk szavazok.
Előzmények a magyar narancsban:
Ádám Zoltán: Rekontra. Miért szavazok az MSZP-re?
2010. március 11.
Olvasói levelek
2010. március 25.
Elek István: Egér, egér, be a házba! Miért az MSZP, miért nem inkább az LMP?
2010. március 25.
Unger Anna: Bizalom, előlegbe. Miért szavazok az LMP-re?
2010. március 25.
Ungváry Krisztián: Ki állítja meg az esőt? Miért nem szavazok az MSZP-re?
2010. március 25.
