László Géza

Minden visszafordítható?

Beruházási hullámvölgy Magyarországon

Publicisztika

A magyar gazdaság pillanatnyi állapotával kapcsolatban nagyon sok rossz hírt hallunk mostanában. Csak kapkodjuk a fejünket, nem tudjuk, melyik adat mennyire fáj majd.

A korábbi rekordmagas infláció, a tavalyi recesszió, a növekvő költségvetési hiány, a gyenge gazdasági növekedés, a magas kamatszint, a gyengülő forint, az alacsony lakossági fogyasztás vagy éppen a bezáró éttermek száma, és végül, de nem utolsósorban, a romló beruházási adatok – egyik sem hangzik jól. Az utóbbi azért különleges, mert talán itt van a leglátványosabb különbség a kormányközeli média és a független szakértők közlései között. Miközben a propagandisták az új projektek indulásáról, a beáramló külföldi működő tőke áldásairól hozsannáznak, a szakértők óvatosak.

A beruházások – a fogyasztással szemben – a jövőnkről szólnak: az új vagy megújuló épületek, eszközök, berendezések nélkül nincs bővülő termelés és szolgáltatás. Nemcsak a gyárakról beszélek – az épületekről és gépekről –, hanem az infrastruktúra fejlesztéséről, az út, a vasút, a távközlési vagy energetikai hálózatok építéséről, és tágíthatjuk a kört tovább is.

Pillantás a számok mögé

A beruházások hazai adatainál első pillantásra nincs ok a nagy aggodalomra. Folyó áron az elmúlt időszakban lassú csökkenést látni, de változatlan áron már nem ilyen szép a kép: az elmúlt két évben a beruházások reálértéke 25 százalékkal esett. A különbség magyarázata – ahogy a Portfolio.hu-n Madár István több ábrán bemutatja – az, hogy a hazai beruházások az elmúlt három évben rendre túlárazottan valósultak meg. A beruházások költségei már a 2010-es években sokkal jobban emelkedtek, mint más régiós országokban, hogy azután 2020 után kilőjenek. Korábban e lap hasábjain is esett szó arról, hogy a lakásépítések állami támogatása a kampányidőszakban az emelkedő nemzetközi nyersanyagárak mellett csak olaj volt a tűzre, és a támogatásokat így szinte teljes egészében az árnövekedés emésztette fel. Ez a probléma jóval szélesebb körben, a beruházások nagy részére is igaz.

A magyar beruházások másik sajátossága az volt, hogy a Covid előtti időszakban a beruházási ráta – a beruházások aránya a GDP-hez viszonyítva – kiemelkedően magas szintre emelkedett a régióban. Így akár azt is mondhatnánk, hogy a mostani csökkenés egy normális korrekció, de a tendencia ijesztő, és közel sem biztos, hogy ez az erózió megáll a mostani szinten. Abban a gazdaságban, ahol tartósan alacsony a beruházások aránya, nehezen képzelhető el gazdasági növekedés, különösen akkor, ha a szabad munkaerő elfogyott. Márpedig nálunk éppen ez a helyzet, s ma már a kormány sem titkolja, hogy tömegesen importálunk – nem éppen olcsón – a világ minden tájáról munkaerőt. Bátran mondhatjuk: a beruházási források hatékony felhasználása rég volt ennyire fontos, mint most. A hatékonyság terén azonban rosszul állunk: az olcsó és bőséges forrásokat sem jól használtuk fel. A legutóbbi négy évben a kormány nemcsak rossz ritmusban öntötte a gazdaságra a pénzt, hanem azokat gyakran marhaságokra és politikai járadékszerzésre költötték el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.